Guti Csaba

AZ ANYÓKA ÉS A BÖJTI SZÉL

AZ ANYÓKA ÉS A BÖJTI SZÉL

Az anyóka egyedül élt az erdő szélén apró házában. Egy nap nagy szél támadt. Huncut volt az a szél, gondolta, megvicceli az anyókát, hát kicsapta a házikó ajtaját, és körbetáncolta a konyhát. Mindent felforgatott egy pillanat alatt.

Az anyóka alig tudta kiseprűzni a komisz szelet.

– Hess innen, szél! Csak rosszat akarsz! – mérgelődött, és gyorsan becsukta utána az ajtót.

A szél ekkor a kéményen bújt be, és kifújta a kormot a kályhából. Az anyóka bezárta a kályhaajtót is, de a szél még mindig ott süvített a ház körül, és tovább bosszantotta. Végül hatalmasra fújta fel magát, felkapta a házikót, anyókástól, mindenestől, és a levegőbe repítette. Az anyóka sírt-rítt, de nem tudott mit tenni.

Hamarosan arra járt a postás, meglátta, mi történt. Lepattant a bicikliről, leszedte a táskájáról a vállpántot, meglendítette, és a ház kéményére akasztotta. Aztán csak húzta-vonta, de nem tudta visszarángatni a kis kalyibát a földre, sőt a szél majdhogynem őt is felkapta.

Az erdész épp akkor törölte meg a homlokát munka közben, és ahogy az ég felé nézett, meglátta ő is a felemelt házat. Odasietett, bevágta a fejszéjét egy tönkbe, a pántot rátekerte a fejsze nyelére, így a szél már nem tudta messzire fújni a házikót, pedig szinte belevörösödött az erőlködésbe, annyira fújt. A pánt azonban kitartott.

– Épp idejében! Már nem tudtam volna sokáig tartani! – lihegett a postás. – De hogyan tovább?

(A folytatás az őszi számban olvasható.)

Kapcsolódó segédanyagok: