AZ ÁLOMIGAZGATÓ

Aranybajszú Szilárd, a cirkuszigazgató rémülten nézett körbe a porondon. Minden kihalt volt. Szó szerint.

– Te jó ég – gondolta –, felfaltam az egész társulatot!

Bizony, nem erre számítottak a pórul járt cirkusziak, amikor néhány nappal ezelőtt megválasztották igazgatójuknak. Úgy gondolták, Szilárd erős, bátor, határozott egyéniség, aki sokat tesz majd a cirkuszért. És micsoda sörénye van! A bajszát nem is említve!

Szilárd eleinte vonakodott. Mégiscsak ahhoz ért igazán, hogy tüzes karikákon ugráljon át, vagy hogy tűrje, mikor idomárja, Furukk úr bedugja a fejét a szájába. Igazgató? Ő? Aztán eszébe jutott, hogy az idő telik, és ahogy öregszik, a karikák egyre tüzesebbek, Furukk úr feje a szájában pedig egyre kibírhatatlanabb lesz. Talán ideje pihentetőbb állást keresni. Így hát elvállalta. Gratuláltak neki, kapott egy irodát, és kezdetét vette a munka.

Mindjárt első nap kezdődtek a bajok. Csacsogi úr, a konferanszié elégedetlen volt a fizetésével, csapkodta az asztalt, felmondással fenyegetőzött. Szilárd a fejét vakarta, és végül úgy oldotta meg a problémát, ahogy minden addigi problémát az életében: felfalta Csacsogi urat. Onnantól nem volt megállás.

Másnap fél lábára lesántult az artista. Szilárdnak fél fogára sem volt elég.

Harmadnap a bohócok sírtak, és kijelentették, hogy ilyen körülmények között nem lehet nevetni. Szilárd is szomorú volt, amikor elfogyasztotta őket.

És így tovább, míg rá nem döbbent, hogy egyedül maradt.

– Ó, jaj – sajnálkozott. – Micsoda pocsék igazgató vagyok! Hogy lesz így előadás?

Most már ő is szívesen fellépett volna, de egyedül még a karikákat sem tudja meggyújtani. Mi lesz így, mi lesz így?

(A folytatás a téli számban olvasható)