ÁTSIKLOTT AZ ÓCEÁNON

Annyira szerette a biológiát, hogy még keresztesviperát is tartott otthon a kis Thor Heyerdahl (ejtsd: tór hejerdál), aki egy szép norvég kikötővárosban, Larvikban nőtt fel. Később zoológiát, vagyis állattant meg földrajzot tanult, és különösen a tengerbiológia érdekelte. 1947-ben már elmúlt harminchárom éves, amikor nagy fába vágta fejszéjét: az ősi eljárások szerint tutajt épített, hogy átkeljen vele az óceánon. Mindig is érdekelte a régi népek története: expedíciójával azt akarta bizonyítani, hogy a történelem előtti időkben sem volt lehetetlen átkelni a Csendes-óceánon, Dél-Amerikából a polinéz szigetvilágba. És hogy amiket a szakértők „primitív” eszközöknek hittek, kiválóan állják a hosszú tengeri út megpróbáltatásait.

A tutajt Kon-Tikinek nevezte el – az inka Napisten, Virakocsa korábbi neve után. Az inkák mitológiája szerint az ő idejük előtt Peruban, a Titicaca-tó (ejtsd: titikaka) mellett élő titokzatos népet is Kon-Tiki vezette.

Thor Heyerdahl alaposan tanulmányozta a spanyol hódítóknak az inka tutajokról készült ábrázolásait, és a tutajépítésről szóló szájhagyományt is. Könnyű és rugalmas balsafa-törzsek alkották a Kon-Tiki alapját. A balsafa Dél-Amerikában honos, és azt jelenti: tutajfa. A gerendákat kenderkötél tartotta gúzsban, a fedélzetet pedig bambuszfonat-lapok takarták be, erre építettek egy banánlevelekkel fedett bambuszkabint. Fémet egyáltalán nem használtak.

A Kon-Tiki 1947. április 28-án siklott ki a callaói kikötőből, a fedélzetén öt norvég és egy svéd utassal, valamint egy papagájjal, és a következő százegy nap alatt nyolcezer kilométert tett meg az óceánon. Csak a papagáj nem élte túl az expedíció megpróbáltatásait

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)