Sz.-Pifkó Célia

AMIKOR CIRKUSZBAN VAGYOK

AMIKOR CIRKUSZBAN VAGYOK

Végre leoltják a lámpát, és annyira izgatott vagyok, hogy a nyelvemet rajta felejtem a hatalmas, színes nyalókán. Csak akkor veszem észre, mikor a cukros nyál a térdkalácsomra csöpög.

Valami rezeg a fülemben, de nem tudom, hogy a fúvósoktól vagy a hangosan kiabáló gyerekektől.

Belép a porondmester, és én rögtön porondmester akarok lenni, mert most mindenki elhallgat, és mert gyönyörű, fényes, fekete cilindere van.

Felnézek, meglátom a légtornászokat, és légtornász akarok lenni, mert annyira bátrak, és szárnyak nélkül is repülnek.

Aztán bevonul az állatidomár, és állatidomár akarok lenni, mert neki még a legrettegettebb fenevadak is szót fogadnak, ha csettint egyet az ostorával.

Nézem a zsonglőröket, és zsonglőr akarok lenni, mert villámgyorsan jár a kezük meg a lábuk, és bármit dobnak fel a magasba, az sohasem esik le.

A bűvész következik, és már bűvész akarok lenni, mert mindenkinek eláll tőle a lélegzete, s mindenki tudni akarja, amit csakis ő tud. 

(A folytatás a téli számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: