Szabó Attila

ÁLOMSZEDŐ

ÁLOMSZEDŐ

Volt egyszer egy troli. Ott lakott a remízben egy nyiszlett, kopott, fáradt, álmos arcú városban.
A troli, amikor épp nem a remízben lakott, a nyiszlett, kopott, fáradt, álmos arcú város utcáit járta. Öreg troli volt, annyira öreg, hogy már csak akkor küldték ki utcákat járni, amikor egy fiatalabb troli elromlott, és helyettesíteni kellett. Ilyenkor üléseiről lefújták a port, hogy csak úgy gomolygott, amitől köhécselt a motor, köhécselt a sofőr, köhécseltek az utasok, és mérgelődtek, hogy ilyen öreg, fáradt, nyiszlett, kopott trolival kell utazniuk. Szóltak is a polgármesternek ilyenkor, hogy ejnye. A troli meg szomorkodott, hogy ő már ilyen hasznavehetetlen. 

Egyszer aztán – amikor hosszú ideje szunyókált már a remízben, mert helyettesíteni sem hívták – nyújtózkodott egy hatalmasat. Amolyan jólesőt, amolyan csontropogtatósat. Magasra nyúlt az áramszedője, fel egyenest az égi vezetékekig. Tudjátok, ahol az angyalok ücsörögnek, amikor fáznak és összebújnak, vagy csak valami halaszthatatlan pletykálnivalójuk akad. Az égi vezetékek alapvetően láthatatlanok, de ha elképzeljük, olyasmik lehetnek, mint a ráncok. Behuzalozzák a világ arcát. Ezeket a drótokat érte el a troli áramszedője a nagy nyújtózás közepette, és azt mondta, hogy hoppláré. Meg hogy hopplada. Azt is akarta mondani, hogy hoplahopp, de arra nem volt már ideje, ugyanis tőle igencsak meglepő fürgeséggel kigördült a remízből, és elindult a nyiszlett, kopott, fáradt, álmos arcú város utcáin.

Először egy kislány szállt fel az anyukájával a Bakfis téren. Leültek szorosan egymás mellé, és lehajtott fejjel bambultak, igen korán volt még. Aztán felszállt egy hölgy, hatalmas nejlonzacskókkal, majd egy öltönyös férfi, aztán sokan mások. Tömött sorokban álltak egymás mellett, kapaszkodtak, hogy el ne essenek. Mennyi fáradt, nyiszlett, kopott, álmos arcú ember, gondolta a troli, na de most figyeljenek! Egy, kettő, három, az ajtókat zárom, mondta hangosan. Áramszedőjét odanyomta a legvastagabb égi huzalhoz, és uccu neki, elindult a városon túlra, az erdők fái közé, a patak hullámai közé, a föld ércbányái alá, a felhők párnái fölé, nagy hurkokkal, mint a hullámvasút, kurjongatott is hozzá, meg énekelt. 

Kapcsolódó segédanyagok: