A TEHÉNTÁNCOS

Volt egyszer egy tehén, aki nagyon szeretett táncolni. Mindig korán ébredt, és már azelőtt táncolt kicsit az istállójában, hogy a gazda bejött megfejni. Aztán nap közben is táncra perdült, ha csak tehette.

Egyik este az istállóba új tehén érkezett. Magabiztos volt, be nem állt a szája, és egyfolytában magáról beszélt. Azt mondta, azért vette a gazda, mert nagyon sok tejet ad.

– Tudja, nekem holdtöltekor olyan sok a tejem, mint három másik közönséges tehénnek – dicsekedett, és közben a régi tehénre sandított.

Micsoda pökhendi perszóna ez az új tehén, gondolta magában a régi, aztán maga sem tudta miért, így szólt:

– Én meg tudok táncolni.

A sok tejet adó tehén először meghökkenve nézett rá, aztán nevetésben tört ki.

– Múhaha, múahahha! Micsoda marhaság! A tehenek nem tudnak táncolni!

– De tudnak.

– Márpedig nem tudnak! Ez a dolgok rendje. Búúúúú!

– De hisz én magam vagyok az élő ellenpélda – érvelt a táncos tehén, és elhatározta, hogy rögtön be is bizonyítja igazát. – Nézze csak, meg is mutatom!

– Nem bánom – sóhajtotta a másik –, ha ez annyira fontos magának, hát mutassa.

A táncos tehén már épp nekikezdett volna, de hirtelen rádöbbent, hogy most mégsem megy. A sok tejet adó sürgetőleg pislogott rá.

– Na, mi lesz? Ne pazarolja a drága időmet, kérem, nem érek rá naphosszat.

– Az a baj, hogy eddig mindig egyedül voltam az istállóban. Ha maga is itt van, nincs elég hely táncolni.

Az új tehén úgy kacagott, hogy majd megfulladt.

– Múúuahaha! Micsoda kifogás! Múúúhahahamúú! Majd akkor fog táncolni, ha a bőréből tánccipőt készítenek.

(A folytatás a téli számban olvasható)