A páncélkovács titka

A régi város piacterének közelében állt a páncél-kovács műhelye. A páncélkovácsnak jó híre volt, mert világszép vértezeteket készített, amelyeken nem fogott a leghegyesebb és legnagyobb erővel elhajított dárda sem. A lovag, akinek ilyen páncélzata volt, nem veszített soha párbajt.

Tódultak is ám az ifjú nemesek messze földről, dagadozó pénzeszacskójukat lóbálva, de a mester nem készített mindegyikőjüknek páncélt. Próbatételen kellett átesniük, mert a kovács nem engedhette meg magának, hogy méltatlan lovag öltse magára, amit ő készített. Először be kellett állniuk inasnak egy évre a műhelybe. Sok előkelő lovag már ezt a próbát sem vállalta: vagy kevélységből vagy félelemből – hiszen egész életükben nem dolgoztak egy percet sem; úgy érezték, megbuknának az első napon. Akik vállalták a szolgálatot, azokat a kovács második próbatételként keményen dolgoztatta, mert úgy tudta az apjától meg az apjának az apjától, hogy munka közben lehet legjobban megismerni valakit. A lovag, aki kitartóan, alázatosan és másokat segítve dolgozott, aki nem volt rest hajnalban felkelni, műhelyt takarítani és még közben fütyörészett is, szóval az ilyen lovag számíthatott a páncélra. De még közülük is akadt, akinek a kovács idejekorán ajtót mutatott. Nem állhatta a sötétben hegedülő fondorkodókat, akik éjjel-nappal arcoskodtak, tették, hogy micsoda szívélyes és buzgó fickók, de egyébre sem volt eszük, mint hogy kilessék a kovács titkát, és odábbálljanak. Mert titka volt a mesternek, persze hogy volt. Kettő is. Az első titkát, a gyönyörű páncélok készítésének módját el lehetett lesni, ha sokat dolgozott nála az ember, és szót fogadott. A másik titkát senki sem sejtette, pedig ez a titok tette a páncélokat legyőzhetetlenné. Amikor elkészült egy páncéllal, és nem volt más hátra, mint hogy a lovag aranyból domborított címerlemezét apró szegecsekkel felerősítse a mellvértre, az utolsó szegecske beverése előtt a páncélkovács belesuttogott néhány szót a címerlemez és a mellvért közé. Addigra már jól ismerte a lovagot, akinek a páncél készült, tudta, hogy nyíltszívű, becsületes, szorgalmas ember. Azt is tudta, hogy a páncél megvédi a dárdahegytől. De vajon megvédi-e az ármánytól, a ravaszságtól, a gonoszságtól?

(A folytatás a téli számban olvasható)