A MUMUS

Emlékszel még a Nagy Mumusra?
Úgy mesélte nagymamuska,
hogy ott lakik a zegzugokban, kredenc alján, kályhalyukban,
és olyan, mint Miska, az öreg kandúr, mert mindig alszik, szuszmákolva,
olyan, mint Tubi, a kövér galamb, hiszen a szárnya épp csak bírja,
olyan, mint Sárga, a vekkeróra, amikor rikolt bolond módra,
és olyan, mint… Milyen is?
Senki se tudja!

Emlékszel még a Hős Mumusra?
Beteg voltál, és nagymamuska
elindult orvost házhoz hívni, telt-múlt az idő, és nem volt senki,
aki a lázadat csillapítsa,
vigasztaljon, mesét mondjon, rosszkedvedet szertefújja,
párnádat púpozva igazítsa,
vizet adjon, melléd üljön, takaródat feljebb húzza,
nem volt senki… Ó jaj, senki.

Olyan nagy üres csend hullott a házra,
mintha az idő is hőkölne, megállna –
s a szíved nagyot dobbant.
Magad is hallottad, saját füleddel: dobban.

A Mumus felébredt, az ágy fölé hajolt,
az öreg szekrény ripp-ropp ropogott,
a szoba ablakán megcsúszott és félre
vetődött a nap kora esti fénye…

(A folytatás a téli számban olvasható)