Inczédy Tamás

A FELEJTHETETLEN PORSZÍVÓS KALAND

A FELEJTHETETLEN PORSZÍVÓS KALAND

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy porszem. Nagyon szerette a porszemek kiszámíthatatlan és kalandos életét élni, vagyis szél hátán szárnyalni, autók szélvédőjén utazni, emberek hajába ülni és így tovább. Egyetlen dologtól félt csak, de attól nagyon: a porszívótól.

Megesik, hogy olykor éppen azzal találjuk szemben magunkat, amitől a leginkább tartunk.

Egy nap a kóbor fuvallat egy előkelő ház nappalijába sodorta a porszemet. A helyiségben álló zongorára érkezett, és nagy örömére már sok fajtájabelit talált a billentyűzeten, akik barátságosan fogadták.

Épp beszélgetésbe elegyedett velük, amikor egy kislány lépett be, egyenesen a hangszerhez sietett, és belefogott egy vidám dalba. Fürgén nyomkodta a billentyűket, a porszemek meg fel-alá hintáztak. Nagyokat nevettek, sikongattak, és hamarosan olyan önfeledt volt az egész társaság, mintha óriási zenélő hullámvasúton ülnének. Többüket annyira rázta a nevetés, hogy a levegőbe ugráltak, és ott hányták a bukfenceket.

Hanem egyszeriben a zongorajáték ritmustalan kalimpálásba és hamis hangokba fulladt. A por-szemek a kislányra pillantottak – tán valami baja van? Bizony volt! A felszálló portól óriásit tüsszentett.

A porszemek szanaszét röpültek a nappaliban. A kislány akkor az előzőnél is hatalmasabbat tüsszentett, aztán újra meg újra, és úgy tűnt, estig sem hagyja abba a prüszkölést. A porszemek egyre csak szálltak, repkedtek a nappaliban, még leereszkedni sem volt idejük. Hogy tud egy ilyen kicsi lány ilyen nagyokat tüsszenteni?

Ekkor belépett a nappaliba a kislány anyukája, és valami porallergiát emlegetve kitessékelte a gyereket a fürdőszobába arcot mosni, onnan pedig a kertbe levegőzni.

A porszem a nagy tüsszögés végeztével a nappali egyik sarkában találta magát. Egyedül volt, mégis úgy érezte, egész kényelmes helyre érkezett, ahol jól el lehet egy darabig. Hanem akkor az anyuka portörlő rongyokkal felfegyverkezve tért vissza. A porszem gyanakodva figyelte. Aggodalma nem volt alaptalan. A törlőrongy után hatalmas porszívó lendült működésbe, hogy felfaljon mindent, ami a padlón az útjába kerül.

(A folytatás az őszi számban és a letölthető pdf-ben olvasható.)

Mesemondó: Horgas Judit

Hangos Szitakötő

Kapcsolódó segédanyagok: