A CSODÁLATOS ÜVEGKETREC

Orvosok, mossatok kezet klórmésszel, és sokkal kevesebb szülő anya és csecsemő hal meg! Erre figyelmeztette a magyar Semmelweis (ejtsd: zemmlvejsz) Ignác orvostársait, de azok nem hallgattak rá. Kinevették, vádolták, elhallgattatták – és a nők meg a gyerekek ezreit vitte el továbbra is a bakteriális fertőzés, amelyet többek között épp az orvosok és orvostanhallgatók terjesztettek. Semmelweis húsz évig harcolt reménytelenül az igazáért és a megmenthető életekért, de csak 1865-ben bekövetkezett halála után kezdték elfogadni nézeteit.

Ugyanebben az időben francia orvosok a koraszülött gyerekek életben tartására „csecsemőmelegítő eszközökkel” kísérleteztek: forróvizes palackokkal, duplafalú dobozban keringetett meleg vízzel. Még azt is felismerték, hogy önmagában a meleg nem elég: a levegő párásítására, speciális táplálásra, teljes elkülönítésre és higiéniára (nagy tisztaságra) van szükség. A fejlesztések mégis megrekedtek, a készülékek kezdetlegesek maradtak – ám történetük folytatódott az Amerikai Egyesült Államokban. Itt egy francia születésű orvos, Martin Arthur Couney (ejtsd: matin áször kóni) igyekezett elfogadtatni a korabeli kórházakkal, hogy különleges gyerekmentő készülékekkel, az inkubátorokkal sok-sok halálra ítélt újszülöttet lehetne megmenteni.

Couney doktor ugyanazokba a falakba ütközött, mint Semmelweis, de nem adta fel. Mivel a kórházakban nem akartak inkubátorokkal segíteni a kisbabákon, szervezett hát egy újszülött osztályt ő maga – a kor Amerikájának legnagyobb forgalmú szórakoztató komplexumában, a Luna Parkban, egy New York (ejtsd: nyújork) melletti szigeten. 1896-tól itt sok millió látogató tekinthetett meg afféle vásári látványosságként, 25 centért, meghökkentő üvegkalitkákban mutogatott aprócska, furcsa színű, töpörödött, de életben tartott csecsemőket.

(A folytatás a téli számban olvasható)