Pánti Irén

A BŰVÖS KARD

2017/39

A BŰVÖS KARD

A hun-magyar mondavilág ősi jelképe a kard. A hunok elődei, a szkíták (más néven szittyák) az ókorban az eurázsiai pusztákon kóborló lovas népek is nagy becsben tartották a kardot, és valószínűleg tőlük vehették át a hunok a fegyverhez kapcsolódó legendákat, szokásokat. Ekkor még nem alakítottak ki szent helyeket, csupán egy meztelen kardot szúrtak a földbe, amelyet isteni hatalommal ruháztak fel, annak hódoltak. A kard tehát nemcsak harci eszköz volt, hanem az isteni kegy jele.

A hunok az időszámítás utáni 5. században vándoroltak Európába. Birodalmuk központja a Kárpát-medencében a mai Magyarország területén, a Tiszántúl déli részén volt. Ruga hun vezér halála után, öccse, Bendegúz két fia, Buda és Attila került hatalomra.

A Himnuszban Kölcsey így emlékezik meg a hun ősökről:

„Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére”.

Kezdetben az idősebb testvér, Buda uralkodott. Attila 12 éves korában cserefogolyként Honorius nyugat-római császár udvarába került, ahol a római hagyományoknak megfelelő nevelést kapott. Megismerte a rómaiak bel- és külpolitikáját, és ezeknek a tapasztalatoknak később uralkodóként nagy hasznát vette. Amikor visszatért hazájába, a hadak élére állt. Különleges harcmodoráról lett híres. A csata kezdetén a hunok nyílzáport zúdítottak az ellenségre, hogy felbomoljon a csatarend, a megzavarodott ellenséget aztán könyebben győzték le.

(A folytatás az őszi számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: