Varga Zoltán Zsolt

A BŰVÖS ERDŐ

2017/39

A BŰVÖS ERDŐ

Hétfő, a hétfejű sárkány, mint minden év tavaszán, nyúlfarknyi üzenetet küldött a Kerekerdőbe: „Egy hét múlva érkezem beszedni az adót.” Mivel az erdőben nem használtak pénzt, Hétfő pedig nem evett növényeket, az adó nem mogyoró, gomba vagy szeder, hanem az erdő egyik lakója volt.

Az állatok összegyűltek a Kerekerdő közepén fekvő ligetes tisztáson, hogy megvitassák, mitévők legyenek. Néha előfordult, hogy egy beteg, öreg állat önként jelentkezett, de többnyire szavazással választottak áldozatot.

Ám ebben az évben Medvenc, az erdő polgármestere, megmakacsolta magát.

– Nem adunk neki senkit. Ellenállunk!

– Hogyan? – kérdezte Borzas, a bronzöntő borz. – Ha nem adjuk önként, erővel veszi el, és akkor egy tucat erdőlakót eszik meg mérgében.

Bagoly félálomban szólalt meg a tisztásra hajló tölgyfa ágán:

– A laboromban kifejlesztek egy nagy hatótávolságú fegyvert. Azzal kilőhetjük Hétfőt.

– Egy hét alatt?

– Igaz, igaz, az nagyon kevés idő! – sóhajtotta Bagoly, és máris visszaaludt volna.

(A folytatás az őszi számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: