A BÓKMANÓ

Lili kétségbeesetten ült a tükör előtt. Az izé az arcán, ami korábban biztosan nem volt ott, egyre nagyobb lett. Hogy megy így holnap iskolába? Tétovázott. Kinyomja, vagy mi legyen?
– Juj, ne tedd! – sipította egy hang.
Lili odakapta a fejét. Nagyfejű manó ácsorgott mögötte, rémült tekintettel.
– Hát te ki vagy?
– Csak egy bókmanó – felelte a töpörödött lény.
– Ilyen manóról még sosem hallottam.
– Nem csoda, akárkinek nem jelenünk meg! Csak a különleges embereket szeretjük!
– Ó, köszönöm! – mosolygott Lili. – Ez nagyon szép…
– Bók volt! – kacagott a manó. – Látod, ilyenek vagyunk mi! Kedveseket mondunk kedves embereknek!
– Hogy hívnak?
– Iróniának.
– Fura név – tűnődött Lili. – Mintha már hallottam volna.
A manó zavartan köhécselt.
– Nem hinném. Ősi manónév.
Lili vállat vont, és visszafordult a tükörhöz.
– Szóval szerinted ne nyomjam ki?
– A világért se! Egy ilyen szép nagy izé az arcodon csak még szebbé tesz!
– Gondolod?
– Tudom!
(A folytatás a nyári számban olvasható)