Fenyő Ervin

A BEMUTATÓ

A BEMUTATÓ

Játszottatok már színdarabban? Iskolai ünnepélyen, színjátszókörben vagy -csoportban? Aki valaha kipróbálta, tudja, milyen a bemutató előtti izgalom. Hiába mondogatjuk magunknak: „Nyugi, nem olyan fontos, nincs abban semmi rendkívüli, hogy ma közönség előtt játsszuk a darabot, amit – jó esetben! – sokszor próbáltunk.” Csakhogy nem tudunk megnyugodni, nem tudjuk semmivel elfoglalni magunkat. A közelgő előadás nem megy ki a fejünkből… A közönség miatt izgulunk annyira? Talán a magunk örömén túl mégiscsak a közönségért csináljuk?
összeszedettnek kell lenni
Mindenesetre egész nap rémképek kavarognak bennünk. Félünk, hogy épp most fogjuk elrontani… Belesülünk, megbotlunk, összeütközünk…. Látjuk magunk előtt a kínosabbnál kínosabb jeleneteket, hiszen jönnek a barátok, ismerősök, ott lesz az egész rokonság. Talán eljön Juli a 6.b-ből, vagy Peti a 7.a-ból! Ő a közönség, a legfontosabb nézőnk. És a tanárok! Szóval, összeszedettnek kell lenni. Mindenki azt tanácsolja, pihenjünk, mert nem mindegy, hogy nézünk ki, és képesek vagyunk-e figyelni egymásra a színpadon. Csakhogy ilyenkor lehetetlen pihenni.

A valódi színházakban a hivatásos színészek nagyon hasonlókat élnek át. A bemutatókra ott is legtöbbször meghívottak jönnek. Kollégák, barátok, családtagok – no meg újságírók, kritikusok. És a színház közönségszervezői gondoskodnak az előadás népszerűsítéséről. A legtöbb színháznak kialakul a törzsközönsége – sőt, rajongótábora –, a premierbérleteket főként ők veszik meg. Sokan szinte a színházhoz tartozónak érzik magukat – osztoznak a bemutató izgalmában is, a színész meg érzi a közönség kíváncsiságát, szeretetét, és nagyra értékeli, hogy nemcsak drukkolnak az előadásért, de valósággal társalkotókká lesznek.

A közönség persze egyes emberekből tevődik össze; a színház varázsához tartozik, hogy az összeadódó és egymást erősítő érzelmek jó hatásúak. A várakozás, a tetszés, sőt, a nem-tetszés is közös élmény.

A bemutató délutánján, ahogy közeledik az előadás kezdete, minden szereplő, de a rendező és a többi alkotó is egyre lámpalázasabb. Mégis, ha valamelyiküknek azt mondaná ilyenkor egy tündér, „ne izgulj, elmarad ez a mai megpróbáltatás!…”, ugyancsak megdöbbenne és felháborodna: „Miiii? Hogy micsoda??? Ezért dolgoztunk?!” Egyszerre megértené, hogy az izgalom hozzátartozik a színházhoz, és végül örömre váltható. A jó színjátszó egyébként, mikor színpadra lép, megszabadul a szorongásaitól, s feloldódik a játékban.

Kapcsolódó segédanyagok: