1958-ban született Budapesten. Tanulmányait a Kőrösi Csoma Sándor Intézetben végezte, itt szerzett doktorátust 1983-ban. A rendszerváltást követően részt vett a Tan Kapuja Buddhista Egyház, illetve Főiskola alapításában. 2004-ben barátaival együtt alapította a Kis Tigris Gimnáziumot Baranya megyei cigány fiatalok számára. 2005 nyarán Alsószentmártonba költözött, német nyelvet, irodalmat és történelmet tanított. Számos orientalisztikai és vallásfilozófiai szakkönyvet fordított németből különböző kiadóknál, emellett kisebb tanulmányai, lexikon szócikkei és versei jelentek meg. Szakterülete a buddhista és hindu filozófia, a cigány kultúra és a szépirodalom. Költészetében a buddhista világszemlélet értékeit igyekszik a tradícionális európai versformákba átültetni.
Ligetnél megjelent könyve:
Szentmárton könnyei (Lacrima Színmarti), 2007.
Tenigl Takács László írásai
Tenigl Takács László Könyvei