
Mire a hegyipatak leér a völgybe
susogó vénasszony lesz belőle
Elfeledi a forrást amelyből született
kihullajtja kezéből a kerek köveket
Hangja sem csilingel többé mint odafönn
míg táncolva trillázott a meredek tetőn
Kacéran nem mutogatja karcsú színezüst derekát
zubogóit benyelte az irigy patakágy
Csupasz tenyerével nem pacskolja a sziklát
kedve is elfogyott mert messze maradt a hegyhát
Ha szerenádot adni fölébe száll a hold
meg sem ismeri benne a fruskát aki volt
S míg ezüsthúrú lantja peng peng a táj felett
a völgyben az anyóka rég elszenderedett