Z. Karvalics László

MŰHELYTÁRSAM 2.

MŰHELYTÁRSAM 2.

Új rovatunkban arra kértük szerzőinket, hogy a Liget műhelyében korábban született egy-egy írás rövid részletére mai tudásuk-világérzésük szerint reflektáljanak.

„A kultúrák fölött őrködő nemtőnek alighanem Memória a neve: ő a szűrő, mely szabályozza emlékezés és felejtés összjátékát, elkülönítve a megőrzésre érdemes tartalmakat a fölöslegesektől. Ha azonban ő elhagy bennünket, az utolsó, még úgy-ahogy működő szelekciós elv az idő marad; mindössze ez rendezi szekvenciákba a folyamatosan jelenlévő információt. A mennyiség további növelésének egyetlen módja a felhasznált idő rövidülése, ezért a tudást kényszerűségből előbb ismeretrészekké kell tördelni, aztán információ-darabokra morzsolni, granulátummá őrölni, hogy minél kisebb helyet foglaljon, hogy gazdaságosabban tárolható és könnyebben emészthető legyen. Borges még kozmikus méretű csarnokokba álmodta a maga bábeli könyvtárát – a mai bibliotékáriusok álma, hogy a csarnokok roppant tárhelyét és a művek végtelenségig bogozott labirintusát egyetlen kártyalapnyi helyre zsúfolják, idővel pedig egy tű végtelenített hegyére. A személyesen megélt magány és emlékezet híján pedig miféle út vezet a ’tér látható szélén túl’ fekvő barlangba, ’ahol az elvonult lélek saját sorsa nyomára lel’? Keresi-e még valaki az odáig vezető utat? Talán a saját sors is csak afféle avítt luxuscikk: ébenfa asztalka sok apró fiókkal vagy gyöngyházzal berakott kínai szelence.”
Nacsinák Gergely András: Az analízis nosztalgiája, 2013/12

Talán mégis négyen vannak a kultúra fölött őrködő nemtők, mint a Berzsenyi által is megénekelt Camoenák, a fekete nyárfák ligetének forrása körül élő nimfa-istennők: Postvorta a Múlté, Antevorta a Jövőé, Egeria a Bölcsességé és Carmenta a Próféciáké (előrejelzéseké). Minden információban, ami, ahogy Lotmantól tudjuk, maga a megszilárdult kultúra, a négy nimfa aktualizálódik, hiszen túlélésünk érdekében a valóság megelőző tükrözésekor a frissen megszerzett érzékszervi benyomásoknak a múlt és a korábbi sikeres cselekvésekből párolt bölcsesség alapján adunk jelentést. És a nimfák nem hagynak cserben minket, hiszen nem a minden, hanem a szükséges információ a mérték. Az pedig, hogy a tárgyiasított emberi tudás folyamatosan és megállíthatatlanul gyarapszik, nincs ok-okozati kapcsolatban azzal, hogy minél többfajta és minél kisebb fizikai hordozóra minél több jelet igyekszünk zsúfolni. Ezt először is azért tesszük, hogy a jelekbe kódolt tudás túlélésének esélyét sok példánnyal növeljük: ha egy napkitörés a mágneses adattárolókon lévő állományokat veszélyeztetné, még mindig ott a sókristály vagy a DNS-alapú memória. Vagy a nyomtatott papír, élő könyvtárakban. Másrészt nem lényegtelen az ár: fontos, hogy minél olcsóbb legyen az egységnyi információra eső tárolásteljesítmény. Ki akarna még egyszer úgy járni, hogy egyetlen kódex pergamenlapjai kedvéért egész juhnyájakat kelljen leölni? S ha személyes sorsunkat az információs környezet fényében keressük, azt látjuk, hogy az értelem keresésének ugyanazokkal a kihívásaival küszködünk, mint minden korábbi korszak gyermeke. Csakhogy soha ekkora esélyünk nem nyílt még arra, hogy legyen saját Történetünk. Hogy ne csak a túlélés legyen a mérce, hanem növekedjen a szabadságfokunk a sorsválasztásban, a felismert lehetőségek és a mozgósítható tudás-erőforrások birtokában. Így ki-ki maga dönti el, miféle bútor is az ő legjobb metaforája. Antik vagy modern? Ha könyvszerető ember, Lingel-polcra licitál-e az online piactéren vagy asztalostól rendel méretre szabott cseresznyefa könyvtárbútort. Ha varrogatni szeret, százfelé kihajtható kabinetszekrénykébe álmodja magát, ha gyűjtő, rafinált üveges vitrinbe. S ha épp ahhoz támad kedve, ezeket nem megvásárolja, hanem kitanulja az asztalosmesterséget, internetes tananyagok segítségével, ellátogat egy jól felszerelt Makerspace vagy FabLab közösségi tereibe, és elkészíti magának. Hiszen ez is egyfajta út- és sorsválasztás, mint annyi minden más.

kép | vecteezy.com