MIFÉLE TÖKÉLETESÍTÉS

„Isten a férfit tökösnek, a nőt tökéletesnek teremtette”. Lehet, hogy ez a bon mot közismert, de én pár napja hallottam először egy óbudai szupermarket jó svádájú pénztárosnőjétől. Épp amikor javában keresgéltem a választ, hogy vajon mi az a finom zavar, amit Beney Zsuzsa sorainak^[1] olvasásakor érzek.

Hogyan lesz pusztítás a természet tökéletesítéséből? – hangzik a kérdés, és bizony éppen a tökéletesítés az, amit nagyon nehéz értelmezni. A természet kis- és nagyléptékű átalakításaikor sem a cselekvés pillanatában, sem az utólagos elemzés távolságtartó magyarázatai között nem jelenik meg erre még csak távolról is emlékeztető teleológiai mozzanat. A beavatkozás oka sokkal prózaibb: a közvetlen veszély elhárítása vagy tompítása, a környezet élhetőbbé tétele. Az első gátaknak nem volt esztétikai funkciója, a nagyragadozók kiirtását nem a felsőbbrendűség furora és hübrisze vezérelte, hanem a könyörtelen létharc. A teleológia éppen a környezet védelmével, a pusztítással szembeni fellépés éthoszával jelenik meg, azonnal értékszempontot rendelve a „pozitív” és védelemre szoruló természeti környezethez, a „negatív” és rombolásra rendelt emberiséggel szemben. Ezt a leegyszerűsítő konstrukciót sokan és sokféleképpen támadták már, én pusztán a viszonypontok relativitására hívnám fel a figyelmet.

konokul kiújuló erdőtüzek

Van olyan óriásfenyő, amelynek a maghéja csak egy bizonyos hőmérséklet felett nyílik meg, hogy növekedésnek indulhasson az új növény. Ezt a hőmérsékletet évmilliókon át a konokul kiújuló erdőtüzek biztosították, sok-sok növény pusztulásával fizetve az új fenyőgeneráció megszületéséért. Amikor a természeti parkok zöld-állománya érdekében megkezdődött az erdőtüzek megfékezése, a védelem gesztusa (legalábbis az óriásfenyő esetében) így fordult, öntudatlanul, majdnem genocídiumba. De vegyünk valami még nagyobbat. Gondoljunk a kisbolygó-becsapódások irdatlan krátereire, vagy Tunguzka fél magyarországnyi, letarolt erdeire. Ezek nem éppen antropogén természetpusztítások. Vajon az ökoszisztémára az ellenséges kozmikus környezetből érkező katasztrófa-fenyegetés elhárításának vagy enyhítésének nem éppen az a technológia az egyetlen esélye, amelyet „pusztítóként” oly magától értetődően bélyegzünk meg nap mint nap? Beney Zsuzsa is?

De ha a tökéletesítést a „leigázással” cseréljük ki a szótárban, akkor sem működik a teleológia. Az eszközhasználatnak az Australopithecustól mesélhető vagy az automatizálásnak a neolit vadászok önkioldó csapdáival kezdődő története egyáltalán nem a természet leigázásának vágyáról, hanem az emberi végesség és korlátosság lassú megszüntetésének reményéről szól. Olvashatnánk tökéletesítésnek is, ha ennek nem a tökéletesség (vagyis a végtelenség és a korlátlanság) lenne az elméleti végállapota. Így meg kell elégednünk a „kevésbé végességgel” és „kevésbé korlátossággal” mint praktikus teleológiával.

fáradhatatlan nanorobotok

Ráadásul az ember mint biológiai lény maga is technológiai fejlesztés tárgya. Programozott „feljavítása”, az augmentáció alatt lehetne tökéletesítést is érteni, ha az értelmezőket nem taszítaná a gépi oldal „behatolása” az organikusba. Az (érzék)szervek teljesítményét beépített mikromasinák, implantok terjesztik ki, fáradhatatlan nanorobotok küldik az adatokat a vérnyomásról, a tüdőről, az agyról, az erekről a feldolgozó központokba, hogy ha kell, közbe is avatkozzanak. A test fizikai képességeit külső váz (exoskeleton) sokszorozza meg, s viselőjét fémek és speciális műanyagok tartják életben extrém körülmények között is. Nagyon közel vagyunk a láthatatlansághoz, prototípus-szinten készen állnak a személyi repülő szerkezetek. És nem az a jó válasz a fanyalgóknak, hogy a technológiának ez a tartománya korrekciós természetű, s az augmentáció már a pacemakerekkel megkezdődött, félszáz éve hogy mozgásképtelen emberek gondolatvezérléses agy-interfészekkel válnak újra közösségi lénnyé vagy hogy lábukat elvesztő atléták szénszálas futólábakkal eredhetnek az egészségesek nyomába. A fejlesztések használhatósága még csak nem is a veszélyes vagy fizikailag megterhelő munkakörnyezetekben (bányákban, mérgező anyagok környezetében, fekvőbetegek emelgetésekor) oly figyelemre méltó.

Stephen Hawkingot idézve elsősorban azért érdemes az augmentációban gondolkodnunk, hogy az irgalmat nem ismerő kozmikus környezetben a túlélés nagyobb esélyét biztosító diverzitás, szétterülés ennek révén (is) kézzelfoghatóbb közelségbe kerüljön. Az űr-expanzióra való mind nagyobb alkalmassággal nyeri el értelmét az augmentáció teljes technológiatörténete. Az életkörülmények megteremtése, idegen bolygók lakhatóvá alakítása, az abiogén, halott környezet élővé tétele, új ökoszisztémák létrehozása, építése a valaha volt legnagyobb emberi tett lehet. A terraformálásnak nevezett művelet egyszerre a tudomány kvintesszenciája és az utolsó, hiányzó művészeti forma is. Vajon kizárhatjuk-e ezt a dimenziót a gondolkodásból, amikor nagyító alatt vizsgálunk Technológiát és Természetet?

Utószó: az augmentáció kifejezéssel sokan elsőként Douglas Engelbart 1963-ban publikált A Conceptual Framework of the Augmentation of Man’s Intellect című írásában találkoztak. A számítógépes egér feltalálója itt fejti ki elképzelését arról, miként segíthetjük hozzá az emberiséget, hogy az információkezelés megnövelt minősége révén egyre összetettebb problémák kollektív megoldására legyen képes.

1. A jegyzet egy Beney Zsuzsa-idézethez készült. Az idézet: „… mindaz, ami a mai természetpusztításhoz vezetett, a hajdani gyűjtögetés, vadászás továbbfejlesztése – lépésről lépésre, mindig csak kicsit tökéletesítve módszereinket, míg egyszer észre nem vettük, hogy a folyamat megfordult, a tökéletesítés pusztítássá alakult? De van-e ember, aki megmondja, mikor történt a nagy fordulat? Van-e, aki rájöhetne, melyik lépést hibáztuk el? … vajon nem abban áll-e ennek a folyamatnak kétségbeejtő végzetessége, hogy benne tökéletesen és helyrehozhatatlanul elválik az ember mint személy, és az ember mint egy természeti faj egyede, s az emberi szubjektumok szellemi világa összeadódva egészen más eredményt ad, mint egyes részeiben. … S ha ez így van, mi lehet az emberi lét fenntartásának – úgy is mondhatjuk, az emberi szellem fenntartásának további lehetősége?” (Előszó Endreffy Zoltán ’hogy művelje és őrizze…’ című könyvéhez) ↑

kép | adobe.com