MI A BAJ A DIASZIMOKRÁCIÁVAL?

Douglas Giles 2025 május elsején látta szerencsésnek, hogy Substack-oldalán (Insert Philosophy Here) bejelentse: világunk az (információs) hatalom új szakaszához ért. Beléptünk a diaszimokrácia korába.^[1]

A filozófus látlelete szerint új uraink a celebritások – régi görög kifejezéssel: diaszimosz (διάσημος) –, akik nemcsak a tömegmédia információs terét foglalták el, hanem köréjük immár egész „celebritásgazdaság” is kiépült a jelenségből hasznot húzó médiacégeknek és vállalatóriásoknak köszönhetően. Ezek ugyanis addig csiszolgatják az ajánló algoritmusaikat, amíg a gyanútlan és kiszolgáltatott információfogyasztókat mindenképp a híresnek számító véleményvezérek oldalaihoz terelik. E felületeken azonban nem a tartalom minősége, hanem gondozójának online népszerűsége, látogatottsága, nézettsége lesz meghatározó, s elvész az információk színvonala és sokfélesége. A tartalomvadászok az izgalmat és érdekességet így már csakis a társadalmi vonzásponttá váló „influenszerektől” remélhetik. Aki nem sorolható ebbe a körbe, azt teljesen figyelmen kívül hagyják. Mindezzel a médiaóriások új kontrollképességre tesznek szert, mert el is tudnak zárni információkat, miközben befolyásolhatják azt is, hogy ki milyen információhoz férhet hozzá. A közjó szempontjából az információ értéke (helyessége, pontossága, autenticitása) volna az elsődleges, de az összefonódó gazdasági érdekek ezt felülírják. Így Giles szerint oda jutunk, hogy „funkcionálisan immár az egész társadalmat a celebritások uralják… a diaszimokrácia a kormányzás egyfajta formája”.^[2]

logikus levezetéssel

S most képzeljük magunk elé Giles olvasóit, és rögtön tegyük félre a kérdést, hogy miképp és kik juthattak el egyáltalán a szerző^[3] oldalára, hogy valamilyen celebritás révült lájkolása helyett épp az ő kihívó gondolataival és fogalmi leleményével (bűntényével) barátkozzanak? Vajon milyen arányban bólogatnak elismerően, hogy bizony, időszerű volt ilyen logikus levezetéssel rámutatni a digitális kultúra e szörnyű anomáliájára, és hányan harapják össze dühösen az ajkukat a gondolatmenet mértéktelen túlzásaival és bakugrásaival szembesülve, gyorsan ellenőrizve, hogy nem április elsejei-e mégis a bejegyzés?

Könnyű lenne elintézni a problémát azzal, hogy a vélemény szabad, hát miért ne kerülhetne a gondolatok piacára bármi? Ráadásul a társadalomkutatói életidő elpazarlása, ha Rejtő Jenő legendás hőse mintájára minden pofon mellé közlekedési rendőrt akarnánk állítani, és tudományos nehéztüzérséget vetnénk be súlytalan blogbejegyzésecskékkel szemben is.

Csakhogy Giles analízise magas elméleti érték, korszakos fogalmi újítás igényével lép fel, a társadalomtudományi közbeszédet kívánja alakítani. Ráadásul máris követőkre talált, a diaszimokráciát magyarázó oldalak száma szaporodásnak indult,^[4] hamarosan keresések sora fog akár a ChatGPT-n keresztül is a diaszimokráciára irányulni – hát legalább találják meg a keresők a fogalom kritikáját is.^[5]

Igyekszem röviden rámutatni a diaszimokrácia-fogalomhoz rendelt leírás képtelen és torz mivoltára. Ha majd a vélemény helyett komolyabb érvelést, indoklást, netán adatokat is szülnek a terminus buzgó hívei, eljöhet az ideje az elmélyültebb és alaposabb kritikának.

A „celebritás-fogalommal” egy heterogén jelenségvilágot írunk körül. Vannak, akik csak egyszerű szereplői a hírvilágnak, és viselkedésük, megjelenített értékviláguk, véleményük alakítja másokét. Vannak, akik hírnevüket (áruvédjegyként) politikai vagy kereskedelmi üzenetek mellé rendelik, ellenszolgáltatásért. Mások a meglévő ismertségüket használják arra, hogy belépjenek a tartalomgyártás piacára is, s végül vannak, akik éppen a sikeressé tett tartalomgyártásuk révén tennének és tesznek szert kiemelt láthatóságra. Valamennyien „influenszerek”, de micsoda különbségek a médiaóriásokhoz és a fogyasztókhoz való viszonyban, az üzleti modellekben!

figyelemgazdaság

A sok kis celebsziget nem alkot összefüggő celeb-univerzumot, nincsenek keresztkapcsolatok, csoportérdek-felismerésből fakadó szövetségek, ambíció a figyelemgazdaságban megszerzett helyből fakadó profitszempontokon túli hatalmi terek elfoglalására, befolyásolására. Másképp: még azokra is igaz, akikre leginkább illene Giles leírása, hogy nem terjeszkednek túl saját információs kisvilágukon. Ezek az információs kisvilágok ráadásul nem az élet teljességét, a társadalom totalitását fedik le, hanem annak csak bizonyos aspektusait – éppen azokat a területeket, ahol a hálózati polgárok számukra jelentős kérdésekben (szépítészet, tréning, életmód, táplálkozás, ruházkodás, utazás) keresnek útmutatást, hasznos információt.

A celebritásgazdaság szereplői egymással is kíméletlen harcban állnak a fogyasztókért. Hatalmas a kínálat a piacon, ahová nagyon sokan törekszenek. Itt sikeresnek lenni, fogyasztót szerezni és megtartani csak annak sikerül, aki valódi értéket képes adni, akinek a hasznosságát a valóság visszaigazolja, aki respektust vív ki magának – mert érdemesnek bizonyul a fogyasztó bizalmára és/vagy pénzére. Tehát nem az igénytelenség felé mozog a kínálat, hanem épp fordítva: konokul és szükségszerűen a minőségi tartalom irányába fejlődik. S Giles diaszimokrácia-képletében az az oldal sem érvényes, amelyik a hálózati polgárt egyszerű eszközökkel befolyásolható konzumidiótának láttatja, akit könnyű félrevezetni a hírnév talmi vonzásával.^[6] Nincs olyan hálózati polgár, aki kizárólag influenszer-oldalak követéséből építené meg a maga információs környezetét. A kérdés csak az, hogy a nagy információs egészen belül a celebtartalom jelentéktelen, elenyésző, kismértékű vagy számottevő részt jelent-e számukra. Nincs olyan fogyasztó, aki kizárólag celeboldalakról tájékozódik.

információs ökoszisztéma

S még ha igaz is lenne a torzkép a démonizált celebeknek kiszolgáltatott, infantilizált fogyasztókról, akkor sem lehetne celeb-uralomról, celebek által kormányzott világról, diaszimokráciáról beszélni. A celebek még saját, szűk információs kisvilágukat sem uralják, pusztán összetevői, csekély hatású szereplői egy rendkívüli méretű információs ökoszisztémának. Tudásukat, ismereteiket ők is szerzik, kitettek azok megfelelőségének, frissülésének, tartalomtermelésük ellenőrzésére pedig a fogyasztóknak a személyes tapasztalaton kívül is nagy mennyiségű információs oldal áll rendelkezésére. Az influenszerek jelenléte, súlya és szerepe az információáram formálásában nem nagyobb a hiszékenység vámszedőinél (jósok, pénzszerencsehozók, varázs-szereket csak ma akciósan kínáló táplálékkiegészítő-kereskedők, guru-sarlatánok) vagy az áltudomány napszámosainál (ősi idegenek, korai szupercivilizációk, világvége-próféciák, nagy összeesküvések), de jóval veszélytelenebbek náluk.^[7]

Giles egyetlen ítéletét osztom: magam is kártékonynak látom, ahogyan a szellemi élet fórumain, a tudományművelés és a tudománynépszerűsítés világában megjelentek a celeb-tudósok. Nem azért, mert uralnák ezeket, ahogyan Giles szeretné láttatni:^[8] a tudománynak nagyon is jót tesz, ha egy-egy karizmatikus tudós képes közelebb hozni és sokszorosítani ismereteket különböző médiacsatornákon (ennek az Öveges professzortól Carl Saganon át David Attenborough-ig futó csodálatos fejezetei javarészt ismertek). A gond ott támad, ahol nem a tudományos munka eredetisége, önállósága és kiválósága az ismertség forrása, hanem a nagytömegű könyveladást támogató marketinggépezet, az eleve az eladhatóság érdekében megszülető „bestsellerekkel”. Információs higiénénkre sokkal nagyobb veszélyt jelent a világ és a történelem nagy kérdéseivel kapcsolatos „rejtélyek megoldását” mohón remélő olvasók kiszolgálása felszínes, látványosságával és érdekességükkel megtévesztő, valójában válaszpótlékként szolgáló, annak illúziójaként megérkező szellemi tartalmakkal.

Yuval Noah Harari, a kortárs „szupertudós” imázsának megalkotása hűen tükrözi, hová vezet, ha egy szerző az új tudások termelése helyett esetlegesen összegereblyézett ismeretpótlékokkal kínál könnyű és fájdalommentes utat a megértéshez, de hírnévhez egy professzionális háttércsapat munkája segíti. Mostanra jól kirajzolódik, hogy minél ismertebb és felkapottabb Harari, annál minősíthetetlenebb, vállalhatatlanabb könyvekkel jelentkezik. ^[9] Ám csak a bulvárcímlapokat uralja, nem a tudományt: annak képviselői kikacagják, mint Janus Pannonius a búcsúsokat. Felhívják a figyelmet gondolatai egyoldalúságára, hibáira, tévedéseire, hiányaira, ellentmondásaira. S hogy miért nem akkora baj mégis, hogy olvasók milliói hiszik azt, hogy valami fontosat tanultak meg a világról Harari révén? Mert az információáramban az olvasástól eltelt idő függvényében hígulnak fel a celebtudós állításai, vesztik el kontúrjaikat a „nagy megfejtések”, azzal párhuzamosan, ahogyan a hírfolyam deltavidékein tanyát verve újra és újra összekoccanunk más, töprengésre és rácsodálkozásra méltó hírekkel, állításokkal és új tudományos eredményekkel. Aki nem találkozott Harari szenzációsként tálalt, de lefegyverző egyszerűségű megoldásaival, hogyan is fedezhetné fel maga, hogy mennyivel bonyolultabb, ellentmondásosabb, izgalmasabb az okoknak és hatásoknak a rendszere, amely megértésért kiált? És akkor még mindig ott van a párbeszéd, a gondolatcsere csodája, a közösségi vízgyűjtők végtelenített tisztító mechanizmusa, amely folyamatosan csiszolja, formálja, alakítja a megőrzött fogalmakat, vélekedéseket, szempontokat és magyarázatokat, mint hegyi patak a kavicsot, eltüntetve a legtöbb szennyeződést a folyóból, ahogy a hallgatag homokágy teszi a mélyben. S ha még ez sem lenne elég, minden gondolat, minden ismeretdarabka, minden elmekonstrukció mögött ott áll fenyegetően a valóság, az élet maga – és nem rest sokféleképpen nyakon vágni akárkit,^[10] aki túl távolra kalimpálna tőle.

Az idézett irodalmak:

De Certeau, Michel (1980): L’invention du quotidien. Vol. 1, Arts de faire Gallimard (angolul: The Practice of Everyday Life University of California Press, 1988 magyarul: A cselekvés művészete Kijárat Kiadó 2010)

Douglas, Susan J. – McDonnell, Andrea (2019): Celebrity: A History of Fame. New York University Press

Harari, Yuval Noah (2024): Nexus – Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig. Animus

Hund, Emily (2023): The Influencer Industry. The Quest for Authenticity on Social Media. Princeton University Press

Karsai Gábor (2025): Államformája: kakisztokrácia. Külgazdaság 1–2: 78-83.

Kiss Lajos András (2025): Az információs világtársadalom jövője 1–2. Töprengések Yuval Harari Nexus című könyve olvasása közben

Ryding, Francesca C. – Kuss, Daria J. (2020). The use of social networking sites, body image dissatisfaction, and body dysmorphic disorder: A systematic review of psychological research. Psychology of Popular Media, 9(4), 412–435. https://doi.org/10.1037/ppm0000264

1. https://dgilesphd.substack.com/p/our-world-is-a-diasimosocracy ↑

2. „Functionally, our society is a diasimocracy—rule by celebrity… the diasimocracy is a form of government” ↑

3. Giles számos, a filozófiába bevezető kézikönyv szerzője – de ezúttal felületes véleménycikket közölt, amely semmilyen viszonyt nem alakított ki a tárgykör számos, tudományos igényű feldolgozásával, mint például a hírnév történetét sok adattal és igényesen áttekintő munkával (Douglas és McDonnel, 2019). Ha pedig Emily Hund sokat idézett, az influenszeripart közösségi médiamérlegen szemlélő elemző könyvét fellapozza, legalább azzal tisztában lett volna, hogy a szakirodalom celebkultúrával kapcsolatos kiinduló alapvetése: egyidejűleg kell felismerni benne a negatív és a progresszív vonatkozásokat (Hund, 2023:266). ↑

4. „A diaszimokrácia az információs korszak olyan rendszere, amelyben a celebritások meghatározó (significant) kulturális, társadalmi vagy politikai szerepet játszanak, gyakran felerősítve a média és a digitális platformok által”. Aforisztikusan: „A diaszimokráciában a reflektorfény koronázza meg az uralkodót, és a bölcsesség helyett jóval inkább a hírnév kormányoz.” https://angallo.medium.com/diasimocracy-d%C4%93-as-ee-mo%CA%8A-o-kr%C9%99-s%C4%93-is-a-neologism-meaning-rule-by-celebrities-derived-from-the-7622acf4991a ↑

5. Reményre az ad egyedül okot, hogy a kifejezés nehézkes és kakofém, rosszul hangzik, ami jelentősen lassíthatja az elterjedését. Ez történt korábban a kakisztokráciával is, ami a κάκιστος (a legrosszabbak, legbutábbak, legkevésbé képzettek, leginkább jellemtelenek és gátlástalanok) uralmát hivatott megnevezni. A kifejezés már a 17. században megjelent, csekély hatást kiváltva, az Interneten 2018 óta próbálják népszerűsíteni, kevés sikerrel. Azért a tudományos szövegfolyamba be tudott kerülni az uralkodó elitekkel kapcsolatos megrendült bizalom lehetséges következményeként, a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman nyomán (erről magyarul: Karsai, 2025). ↑

6. A kizárólag „felülről lefelé” magyarázó hatalomelméletekkel szemben a francia Michel de Certeau meggyőzően mutatta be, miként képesek a lebecsült fogyasztók „taktikai” lépések sorával magukhoz hajlítani a vállalatok és a politika által rájuk kényszerített „stratégiai” játékteret (De Certeau, 1980). ↑

7. A legnagyobb kockázatot és társadalmi hatást hordozó információs „influenszervilággal”, a testképzavarokat erősíteni képes szépségipari spektrummal (make-up oldalak, divatfotók, a zenére bikiniben táncoló blogolók és hasonszőrű oldal-társaik) szemben már régóta erős kritikai ellenszél fúj, hatékonyan segítve a korai időszakok deviáns és önpusztító mintáinak „visszaépülését” (Ryding és Kuss, 2020), a bőr és a test retusálás-kultúrával elfedett valódi természetének megismerését és megfelelő kezelését. ↑

8. „Even intellectual institutes are ruled by celebrities”. ↑

9. Harari legújabb könyve, a Nexus már botrányosan szerkesztetlen, összecsapott, tévedésekkel és ismerethiányokkal teli fércmű. Érdemes átélni az élményt, hogy a könyv kapcsán az olvasóival a Liget oldalán töprengéseket megosztó Kiss Lajos András két darabból álló esszéjébe (Kiss, 2025) mennyivel több kérdés, gondolat, kontextus és kihívás szorul, mint az inspirációforrásként szolgáló műbe (Harari, 2024). ↑

10. Domonkos István: Kormányeltörésben ↑

kép | vecteezy.com