ERDÉLY MIKLÓS-VARIÁCIÓK
WORLD PRESS PHOTO
„Attól, hogy valami fájdalmas és szomorú, még bujkálhat benne szépség”.
Attól, hogy valami lehangoló, még lehet elmélyedés, élmény és tapasztalatszerzés forrása.
Ahol forma, szín és elrendezés kínál talányos mintázatokat, mindig nyitva az út, hogy az értelem- és jelentéskeresés tartósan nyugtalanítsa, ösztönözze és gyönyörködtesse a felfedező elmét.
Ahol dolgok látszatra szanaszét hevernek, abban is mindig fellelhető valami abból, amit rendnek hívunk.
A mintázat és a rend is felismerhetőbb a kellő távolságból. Túl közelről elveszik az Egész, túl távolról elillan a Rész.
Ahol dolgokat szemlélünk, valójában mindig a bennük vagy mögöttük rejtőző embert látjuk.
Attól, hogy egy fiatal megfigyelőben több a kíváncsiság és kevesebb a beletörődés, mint azokban, akik már többet éltek és tapasztaltak, még nem következik, hogy életesélyei is jobbak.
A legsilányabb enyhely is jobb, mint a puszta kitettség a természet erőinek.
Ha a táborlakók bármelyikének volt nagyobb, tágasabb, szebb otthona, amely elveszett, azt nem pótolhatja egy enyhely, ami maga az ideiglenesség és az átmenetiség. Ám még egy sátor is, ami magába zár és nem engedi be a külvilágot, a remény és az esély ígérete. Talán, egyszer, új otthon felé vezet. Valahol.
Ha változik a világrend.
S vajon erről a világrendről vagy magáról a külvilágról mit érzékelhet Samira vagy bármelyik sorstársa? A tudományos gondolkodás útja mindenesetre alapos megfigyelésen és állhatatos töprengéseken át vezet. Valahonnan valahova.