Bíró Zsuzsa

YUCCA GLORIOSA…

2013 november

YUCCA GLORIOSA…

A különös, elnyújtott hang a szoba sarkából jött, de csak ha sötétedett, és Gergő egyedül volt a gyerekszobában. Amint valaki bejött, felgyújtotta a villanyt, csönd lett. Akkor kezdődött, amikor a hároméves Gergő két bátyja több hétig nyaralt a Balatonnál, és a kisfiú egyedül maradt a szobában. A hang szinte menetrendszerűen szólt alkonyatkor, halk, vonyító panaszkodás volt, ua, ua, az ablakkal szemközti sarokban, a homályban valami vagy valaki testet öltött, és Gergő látta is az ijesztő árnyat. Megdermedt a félelemtől, néha a foga is vacogott. Tudta, ha felgyújtaná a lámpát, a hang elhallgatna és az árny eltűnne, de nem mozdult, pedig szerette a villanyt fel- és lekapcsolni (meg odahúzni egy széket, felmászni rá), most azonban különös tehetetlenség bénította. Nem is igen merte teljes valóságában elképzelni azt a félelmetes valamit, azt a csupa összetekeredett vonalból álló testet, kígyószerű fejet és sárga szemet, amellyel ellenségesen mered az emberre, úgy sejtette, ha a Lény észrevenné, hogy figyelik, ha nemcsak titokban lesne felé, visszafojtott lélegzettel, akkor borzasztó dolgok történnének, támadás és öldöklés és marcangolás.

zsugorodik

A kisfiú nem beszélt minderről a szüleinek, talán azt hitte, köteles hallgatni, a tekeredett lény súlyosan megbüntetné, ha bárkinek említést tenne róla. De az is lehet, hogy az egésszel, a tekeredéssel és a hangokkal Gergő önmagát ijesztgette, félni akart, de nem akarta, hogy a felnőttek ezt rábizonyítsák. Végül is a félelem a legősibb érzés, az ember első élménye, az újszülött világra jön, a kellemes homályt vakító fény váltja fel, a baba tiltakozik – annak idején a kisfiú is tiltakozott. Most azonban szép csendesen félt, és fogvacogva különféle taktikákkal próbálkozott: úgy tett, mintha tudomást sem venne a sarokban lapuló szörnyről, építőkockákkal játszott vagy mesét mondott kedvenc hálótársainak, egy félfülű kutyának és egy lila párducnak, jókedvet mímeltek mind a hárman. Fárasztó esték voltak, Gergő rosszul evett, keveset aludt, mamája aggódott, a gyerekorvos a növekedés nehézségeiről beszélt. Miféle növekedés? A kisfiú úgy érezte, inkább zsugorodik. Aztán megjött a két nagyobb gyerek, hoztak kagylót, meg békát is üvegben, a tekeredett jövevény pedig hipp-hopp eltakarodott, többé nyoma sem volt.

Gergő immár békésen halmozta az ismereteket, egy híres tudós életelvét követve növekedett és okosodott. „Az ember két dolog között választhat – állította a tudós –, vagy semmit sem tart csodának, vagy mindent csodának tart…” Gergő a második alternatívát választotta, bölcs döntés volt, valami rejtélyes harmónia és állandó csodálkozás lengte körül, és ez a többi családtagra is rászállt, Fröhliche Familie, mondogatta a házmesterük, Stáder úr. Igen, lényegében boldog család voltak, anyjuk szépívű anyahajóként irányította az életet, János, a legidősebb fiú, művészien dobolt, Dénes, a középső atlétának készült, Gergő meg egy este a vacsoránál azzal a váratlan kijelentéssel lepte meg a többieket, hogy életét a yucca nevű pálmaliliom rendszerbe sorolásának szenteli, mert ezt a problémát a világ tudósai még nem oldották meg. A kijelentés komolyan hangzott, azt a benyomást keltette, hogy az elhatározás életre szóló, a szándékot tettek követték, a fiú híres biológusokat keresett meg, Nobel-díjasokkal levelezett, tudományos könyveket bújt, nyári szünetekben különféle kísérleti telepeken dolgozott. Tizenhat éves volt a kétezredik évben, amikor megnyerte a tekintélyes The Botanical Reviews szubtrópusi növényekre vonatkozó, középiskolásoknak kiírt pályázatát a pálmaliliomokról szóló tanulmányával. A díj egy négy hétre szóló meghívás volt, utazási utalvánnyal, New Yorktól Új-Mexikóig, a diadalmas yucca, azaz a Yucca Gloriosa tanulmányozására. A szülők úgy döntöttek, Gergő túl fiatal, nem mehet egyedül ilyen hosszú útra, kísérje el valamelyik bátyja, bármibe is kerül, csakhogy egyik fiú sem ért rá. Amikor Gergő átszállásra várakozott a New York-i La Guardia repülőtéren, éppen július negyedike volt, az amerikai függetlenség ünnepe, ráadásul az új évezred első évét írták, az érkezőket színek orgiája és mámor fogadta, ő meg úgy érezte, körülötte minden valószínűtlen, és ez a különös kis szédület ott tartózkodásának egész ideje alatt elkísérte.

De mértéktelen ne szőjön az ember terveket, a gőg csapás-kalászt terem, s arat belőle keserű sirámokat… Ezt a két sort Gergő apja valamikor régen Aiszkülosz Perzsák című tragédiájából másolta ki szép kalligrafikus írással. A szöveg azóta az előszobafalon hirdette évezredek bölcsességét, ám Gergő sohasem gondolkodott azon, hogy valójában mi az értelme.

Az első tizennégy nap csendes munkálkodás, ámulat és sikerek jegyében telt, az Új-Mexikóból érkező e-mailek ezt pontosan tükrözték. Aztán eltelt még néhány derűs nap és eljött augusztus tizennyolcadika, az Amerikában eltöltendő idő aranymetszés pontja, a sectio divina. Ettől fogva többé nem érkezett e-mail, és Gergő a telefonhívásokra sem válaszolt. Egyszerűen eltűnt, tudatta a családdal néhány nap múlva, mély aggodalomban, Gergő ottani jó barátja, egy Fan Cs’e nevű kínai diák.

Az ijesztő információt kis késéssel a Botanical Reviews adminisztrációja is megerősítette. Annyira jutottak a nyomozásban, hogy Gergő, mint más napokon, kiment a terepre, ahonnan estefelé jött meg, szokás szerint részt vett a közös vacsorán, jókedvű volt, a vacsora utáni rögtönzött koncerten különféle operaáriák paródiáit adta elő nagy sikerrel, aztán bement a szobájába, hogy egy óra múlva találkozik a többiekkel a kollégium uszodájában. Ott azonban már nem jelent meg.

rettenetes szorongás

És azóta sem látta őt senki. A szobájában nem találtak semmiféle nyomravezető feljegyzést, tárgyat, szokatlan elemet, a ruhásszekrény tele volt a holmijával, PC- je nyitva, minden jel arra mutatott, csak kiszaladt valamiért. A Yucca-földeken dolgozókat megdöbbentette a fiú eltűnése, együttérzéssel meredtek Gergő szüleire, akik negyvennyolc órával később ott voltak a helyszínen, oh, just an all-around good guy, mindenki kedvelte őt, such a gifted guy, enjoyable and funny. Gondterhelten tárgyalták egymás közt az ügyet, az eltűnés mindig hálás téma. A szülők még soha nem voltak Amerikában, és most csak annyit érzékeltek az egészből, hogy valószínűtlen lidércnyomást élnek át, semmi sem valóságos, csak a rettenetes szorongás. Bár mindenki segítőkész volt, és a rendőrökre sem lehetett panasz, ők mégis lyukas vedrekkel merítettek vizet, nem bíztak a rendőrségben, segítséget kértek a magyar konzulátustól, az ügyeletes azonban elhárította a közreműködést. A kínai fiú, Fan Cs’e tartotta bennük a lelket, átvette a dolgok irányítását, elvitte őket minden helyszínre, ahol Gergő tartózkodhatott, gyöngéd erőszakkal evésre és pihenésre kényszerítette őket, eleinte ugyan alig értették, amit mond, magabiztossága azonban megnyugtatóan hatott, különösen Gergő anyjára, aki lassan-lassan mintha már reménykedett volna annak az ősi kínai mondásnak az igazságában, amit Fan Cs’e hajtogatott és amit többszöri hallás után végre sikerült megérteniük. E szerint az öröm olyan ajtón jön be, amelyikről nem tudjuk, hogy nyitva hagytuk.

Fan Cs’e nem blöffölt. Az ajtó a család Trombitás utcai lakásának ajtaja volt, ahol ámokfutásának hetedik napján Gergő végre megállt. Azon a bizonyos estén, még az új-mexikói diákszállóban, amikor indult volna az uszodába, ahol a többiek várták, egyszer csak megpillantotta a kígyófejű Lényt. A szoba egyik sarkában, furcsa halomba tekeredve gubbasztott. Gergő ekkor még magabiztos volt, úgy döntött, nem megy el otthonról, szemmel tartja a jövevényt, iszik két pohár konyakot, nagyot alszik, és mire reggel felébred, a Lény már eltakarodott. De a terv nem vált be, a jövevény másnap is ott volt, lustán elnyúlva hevert, éber figyelemmel nézelődött. És akkor Gergőre rátört a pánikroham, a remegés, a szapora légzés, az elviselhetetlen szorongás, felkapta iratait, pénzét és sietve elhagyta a kollégiumot, ismeretlen környékekre vetődve egyfajta ámokfutásba kezdett, napokon át kóborolt holdbéli tájakon, lármás lebujokban éjszakázott, de semmi sem használt, a Lény rendíthetetlenül botladozott a nyomában. Gergő végül úgy döntött, hazajön, rettenetes kísérője is ezt akarja, kiment a repülőtérre, szerencséje volt, open jeggyel felszállhatott a Prágába induló gépre. Ott a Lénynek nyoma veszett, és a Budapestre tartón sem került elő. Fél, gondolta Gergő kárörvendően, a nyomoronc fél a sebességtől és a magasságtól! A kegyelmi állapot egy darabig folytatódott, a Lény nem mutatkozott, Gergő hazaért, előkotorta táskája mélyéről a lakáskulcsát, feldobta, pörgette és zörgette, aztán ráfújt, aztán érthetetlen szavakat mormogva végre bedugta a zárba, gyorsan belépett a lakásba, és magára zárta az ajtót. Csak a saját rituális mozdulatait végezte, a Lény felbukkanása ellen védekezett.

Kitartóan hallgatózott: voltak neszek, zörejek, kopogások, csengetés, hangok a külvilágból, az ajtó túloldalán egy mély férfihang mondott valamit, Gergő szüleit említette meg a telefont, talán Stáder úr volt, a házmester, talán a valami, ami elől menekül, soha semmi sem biztos, ó istenem, mikor lesz vége ennek? Óvatosan, apró léptekkel, csendben végigjárta a lakást, minden zugba bepillantott, a helyszín egyelőre tiszta. Stratégiai döntést kell hozni, mormolta, logisztika, gamesmanship, winning isn’t everything, el kell dönteni, hogy a lakás melyik pontján a legcélszerűbb lepihenni. A saját szobájában, a hajdani gyerekszobában nem tanácsos – a nappali jó lesz. Nagyon fáradt volt, már napok óta alig aludt, vagy fordítva, az is lehet, hogy szakadatlanul alvajáró és alvautazó volt, és nem akarta a folyamatot megszakítani. A szőnyegen készítette el a fekhelyét, azonnal elaludt, a yucca gloriosáról álmodott, a hatalmasra nőtt virágok szorosan körülvették, és ismeretlen nyelven susogtak a fülébe, ő meg kiáltozott, hogy nem érti, beszéljenek magyarul. A következő napot, sőt, talán az azután következőt is átaludta. Aztán sivított egy autóduda, eső koppant az ablakon, és a szülei halk beszélgetését hallotta a másik szobából, biztonságban vagyok, gondolta, most már minden rendbe jön. Csakhogy akkor meglátta a Lényt: a zongora alatt tekeredett, valahogy vaskosabb lett, és meghitten üdvözölte őt: ua, ua.

delfinként szökdeltek

A terápiák ideje korlátlan, mint a tenger. Valamelyik nap, valamelyik szélességi fokon a páciens merészen kiúszott a partra, a családtagok delfinként szökdeltek mellette, és voilá! A yucca gloriosa lekerült a napirendről, Gergő ekkor még nem is volt húszéves, minden megtörténhet vele, legalábbis sok dolog, netán egy s más, új témák, hivatás, szerelem, gyerekek és a többi, a szokott problémák, élet és halál.

A Lény meg eltűnt, rejtekhelyen várta, hogy testet öltsön újra, de meddig volt hajlandó várakozni, és létezett-e egyáltalán?

kép | shutterstock.com