Weiner-Sennyei Tibor

AZ IDŐUTAZÓ ÉNEKEIBŐL

2007 július

AZ IDŐUTAZÓ ÉNEKEIBŐL

I.

Valahogy elképzelem – még sikerülhet is –, hogy utazom az időben,
Hogy nemcsak vagyok egyszerűen, hanem talán már-már létezem.
Megkeresem egykori önmagam, aki voltam, aki egykor lehettem.
Nem árulok el magamnak semmit, nem keltek illúziókat.
Hagyom magam reménykedni, és titokban megközelítem engem.
Látom majd régen saját szememben magam; s hogy teljes legyek,
Csak erre, csak ennyire figyelmeztetem majd azokat, akik vagyok.
Ezt is csak úgy, hogy nem szólok egy szót sem hozzánk,
Mert a sok monológ között csak a vers a tiszta hallgatás.

II.

Én vagyok az, Tycho Brahe, a dán csillagász, aki le és föl,
Jobbra és balra – apró szigetén, tervekkel szívében – járkál és száll.
Itt lesz művem, Uraniborg – az Univerzum pontos mása –, és itt
Szerelem majd fel a gigantikus kvadránst, bennem ragyogó Stella Novát
Figyelve mérem majd fel az eget, hogy közelebb kerüljön
Talpamhoz a Föld, ahol diadalt arat a múlás és nem-tudás.
Én vagyok az, Tycho Brahe, nézd csak: markom még őrzi
Az 1600-as Keplerrel történő – apa és fiú – nehéz kézfogást.
Az ó és új között én vagyok a dán csillagász.
Lelkendeztem barátomnak, én, kusza álomkufár,
Aki rám nézett, s többet mondott, mint minden tudomány,
Csak annyit, csak egyszer – teljes és visszavonhatatlan
Természetességgel –, hogy ő egy hóvirág.

ws2

III.

A tökéletes magány akkor tör rám, ha sokan vagyok.
Körbeveszem magam, mint légiót gall harcosok.
És hagyom megverni énem szerkezetét, hagyom széthullani.
Magamra török meztelen, kékre festett üvöltés páncéltörő éjben.
(Halomba szórom könnyeim – vagyok, amit írok –, égő papír a föld.)
A csata után a béke: nimfán párolgó csepp kúszik az egzakt égbe.
Vesztes légió a vers, szétverve és széthullva, csak régésznek érdekes.
De az ellenség is én vagyok, meztelenség és szikrázás, elfeledett harcosok.
A tökéletes magány akkor tör rám, ha sokan vagyok.

IV.

Hallom a tenger hullámzását
Hallom a delfinek énekét
Hallom egy kagylóra borulva
Hogy valaki verset mond
Az óceán tükrének túlsó felén!

V.

Tej nélkül iszom ma a kávét
Mrs Dalloway csont feketén
Ébredéskor kegyed bocsánatot
Kért a hamvaiból feltámadt
Költő most megérti Prométheuszt
Megérti a láncot és a sast
Megérti az elfogyó és újranövő
Máj fájdalmas meséjét
A nők haragját és uralmát
Az utolsó szabad férfiak
A költők izzó és tépett
Lénye felett mert elmondta
Azt is amit más nem mert
Azt is amit nem lehetett
Mégis mindig ugyanott mégis
Az időben ugyanazon történetek
Mrs Dalloway csont feketén
Tej nélkül kortyol minket a lét.

ws3

VI.

B. Z.-nak

Aznap Ernest arra hivatkozott
Hogy Ezra nem normális
Nézzenek rá már gyermekkorában
Hogy az olasz fasiszták mellett
Amerikai zsidó létére Amerika
És egyáltalán a szabad és boldog
Világ ellen rádióbeszédeket
Nézzenek rá már gyermekkorában
Küldjék csak egy jó kis intézetbe
De kérem ez egy költő ezt
Semmiképpen ne öljék meg
Aznap Ezra csak annyit
Mondott a tárgyalás végén
Hogy kösz a könyvet most
Nem aludtam el rajta mint
A múltkorin amit írtál
Csak arra kérlek az intézetbe
Amely szigetem lesz majd
Sziget nékem agyonvert hercegnek
Kérlek küldj egy olyan moleskin
Füzetet amin csúszik a toll
Ha verset írsz egy olyan füzetet
Ami sziget nékem a szigeten
És aztán Ezra írta Ernest élte
A kis füzetbe írott bolond
Varázsos prosperói verseket.

kép | adobe.com