Vörös István

SIMON BALÁZS VERSÉRŐL

2012 július

SIMON BALÁZS VERSÉRŐL

MIKOR MÁR NEM VILÁGÍTOK

„…ha a beteg sóvárogva olyan halat kíván, amilyet sehol sem találhat.”
(Talmud Szanhedrin 98/a)

Mikor az arcom megtisztult
Az éj leple alatt, olyan
Fény gyúlt, ami csak ott lehet –
Az egyik olló forgóján halat
Viselt, kis vésetet,
A másik szarvasagancsot,
Elhullajtott díszét, gondoltam,
Testrész még és máris elbomló
Anyag, úgy tűnt, halhoz hasonló
Arcommal világítok a csillámló
Tükör előtt, ahogy a szökőkút
Medencéjét a bedobott aprópénzek
Tékozló halfényekkel járják át,
Míg lassú szerpentinúton leérkeznek
A többi elszürkült pikkely közé,
Segélykérő szálacskákkal szövik
Tele a lustán hányódó vizet, és
Összeállnak egy elképzelt hal
Pikkelyvértjévé még egyszer, míg
lent kihunynak, ott előtűnik arcom,
Mint dísztelen szarvas egy tisztáson
Még felvillan, aztán, mikor már nem
Világítok, csak fénytelen tükör.

Simon Balázs a 60-as években született költőnemzedék első komoly vesztesége, 35 évesen halt meg, hosszú betegség után. Mondhatnám, egész életét kitöltötte a betegség. Mikor megismerkedtünk – két gimnazista, akik majd írni fognak –, azt mondta, nem él sokáig. Dicsekvésnek tűnt. Jéghideg jövőbelátás volt. Nem amolyan irracionális, hanem bátor szembenézés a kiismert jövővel. Ez jellemző egész, korántsem töredékes költészetére. Fegyelmezett és sűrítő versei formailag és tartalmilag is feladatokkal látják el, próbára teszik az olvasót. Csak az léphet be, aki ismeri a varázsszót. Talán az utolsó igazi intellektuel volt, aki nem félt ettől – tudta, büszke lehet rá. Verseiben Fény gyúlt, ráadásul olyan, ami csak ott lehet. A megértés fénye? Nem ilyen egyszerű. Hol van az az ott? Hát nem itt. Olyan helyen, ahol olyan fény gyúl, amilyen csak egy Az éj leple alatt megtisztult arcon jelenhet meg. Csak az első három sor síkváltásainál tartunk még. Innen eljutunk egy ollóig, vissza a tükörig, onnan a szökőkútig (pénzek hullanak bele, mint a pikkelyek), és végre megvan a mottó Talmud-idézetének hala, melyet a beteg megkíván, betegségről van szó tehát, a fények és fénytörések játékában, az áthajlások verstani bújócskája mögött a saját belső fény elvesztésének rettenetes történetéről, amit elvág a díszes olló, mint a gézt – és valamikor a köldökzsinórt is.

A FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiából
kép | vecteezy.com