SAJNOS, TUDOK SZERETNI
Ha pedig szeretet nincs bennem,
meg vagyok mentve, mert
nem akar semmit se az Isten,
az érzés így kevert,
nem szorít semmire jó szándék.
Tehát szabad vagyok?
De mi is az, amit csinálnék,
ahelyett, mit tudok,
mert sajnos jól tudok szeretni,
vagy nem jól, de muszáj.
A harcba is kényszer vetett ki,
csak érzés, csak homály
vesz körül, forgat meg, parancsol.
Tagadni nem merek
érzést és Istent se magamtól,
elvárják emberek,
de közben büntetik, harang szól,
egy angyal sem szeret,
viszont a lelkemben barangol –
élni így hogy lehet?
Mindig a kényszerek, parancsok,
mindig a feladat,
nehézből a kevés nagyon sok,
könnyű meg nem akad,
nagyonból a semmi sem semmi,
egyszerű rémület,
nem szabad soha rákérdezni,
az érzés nem tünet,
nem is a szenvedés szünetje,
egykedvű kihagyás.
Minden a visszáját jelentse,
vagy semmit, semmi mást,
az érzés előtti kis pánik
a földbe betapos,
tudatom átfagy és szikrázik,
mint öreg villamos.