MŰHELYTÁRSAM 6.
Új rovatunkban arra kértük szerzőinket, hogy a Liget műhelyében korábban született egy-egy írás rövid részletére mai tudásuk-világérzésük szerint reflektáljanak.
„Találkozhattak és beszélgethettek volna. Mindketten szenvedélyesen: Camus talán ironikusabban, tartózkodóan, Wittgenstein gyötrődve, hogy pontos kifejezéseket találjon, bár az angolsága jobb volt, hiszen Cambridge-ben angol nyelven tanított. Camus szívesebben olvasott angolul, mint beszélt, de egyikük sem tudta a másik anyanyelvét eléggé egy igazi eszmecseréhez. Komolyak lettek volna, már-már ünnepélyesek. A legszerencsésebb pillanat a találkozóra 1947 júniusa: A pestis – a francia értelmiség elismerése mellett – még pénzt is hozott, és a regény szerzője már megjárta az Egyesült Államokat: ez bizonyára jót tett angol nyelvtudásának, bár előadásait franciául tartotta, tolmács segítségével. Wittgenstein még mindig filozófiaprofesszor; 1948-ban vonul vissza, hogy teljesen az alkotásnak élhessen. Majdnem egy generáció választja el őket; Wittgenstein Camus apja lehetett volna, mert 1913-ban, amikor Camus született, már betöltötte a huszonnégyet. A hátterük élesen különbözött: Camus szegény algériai munkáscsalád gyereke, egyévesen félárva, apja az I. világháborúban elesett; Wittgenstein a bécsi zsidó üzleti arisztokrácia leszármazottja; apja, az erős akaratáról és kitűnő üzleti érzékéről híres Karl Wittgenstein, népes családjának a Monarchia egyik legszebb palotáját vásárolja meg, ahol a házi koncerteken Mahler is szerepel. De 1947-re ezek a különbségek eltűntek. Camus sikeres regény- és drámaíró, nagy visszhangot kiváltó filozófiai esszék szerzője, Wittgenstein az analitikus filozófia széles körben ismert figurája a Tractatus Logico-Fhilosophicus (1921) révén (későbbi írásaiból semmit sem jelentetett meg életében). Közös téma, hasonló szokások is akadnak: mindkettőjük szerette Augustinust és Dosztojevszkijt, olvasták Nietzschét, bár Camus sokkal többet – gondolataikat szerették jegyzetfüzetekbe, noteszokba írni. Kávéházban lennének (melyikben?), Camus feketén kéri a kávét – vagy megkívánja Meursault tejeskávéját? –, de egy csomag cigarettát mindenképpen elszív mellé; Wittgenstein bizonyára ragaszkodik kedvenc, Bécsben megszokott cafe mélange-ához. Azután mindketten moziba akarnak menni, de Wittgenstein egy új westernt nézne, Camus valószínűleg egy Fernandel-filmet.”
Kállay Géza: Mondhatunk-e többet?, 2014/6
1 Wittgenstein
(Szonett)
MEREVEN NÉZEK EGY PONTOT
„Mi a különbség a között a két folyamat között, amikor az inspirációt, illetve amikor egy szabályt kell követnünk?” (Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások 232. Neumer Katalin fordítása)
Az inspiráció szabadság,
s rabság a szabálykövetés?
Vagy fordítva van inkább –
épp ez az igazi felismerés?
Az inspiráció a rabság?
A szabálykövetés felszabadít?
Hogyan gondolkodunk manapság,
mikor a kész vélemény alakít
ki szinte minden álláspontot?
Eleve tudnunk kell, mi jó,
az ösztönünkkel vannak gondok,
jobb, ha őneki fel is mondok,
és mereven nézek egy pontot.
Nem mozdulni megoldható?
2 Camus
(Villanella)
HA MEG TUDJUK ÍTÉLNI
„Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére.” (Albert Camus: Sziszüphosz mítosza. Abszurd gondolatmenet. Vargyas Zoltán fordítása)
Ha meg tudjuk ítélni, hogy
érdemes-e leélni,
lényegében ez a titok,
gondolkodást irányítok
– maradt reszli sok ezer évnyi –,
ha meg tudjuk ítélni, hogy
amikor az érvből kifogy,
mire fogja felcserélni,
lényegében ez a titok,
onnantól a lét értelme nyitott.
Az öngyilkosság elbeszéli.
Ha meg tudjuk ítélni, hogy
mi tévedés, mi igaz ott,
az önvizsgálat is megéri.
Lényegében ez a titok,
de nem fogad be, csak kidob.
A gondolatot felemészti,
ha meg tudjuk ítélni, hogy
lényegében ez a titok.
3 Wittgenstein és Camus
(Pantum)
FEKETEKÁVÉ VAGY MELANZS
„Camus feketén kéri a kávét – vagy megkívánja Meursault tejeskávéját? –, de egy csomag cigarettát mindenképpen elszív mellé; Wittgenstein bizonyára ragaszkodik kedvenc, Bécsben megszokott cafe mélange-ához.” (Kállay Géza: Mondhatunk-e többet? Liget, 2014/6)
Mikor a kész vélemény alakít
ki szinte minden álláspontot,
az önvizsgálat is megéri.
A helyzetemen persze rontok,
ki szinte minden álláspontot
megért, és rögtön jónak is tart.
A helyzetemen persze rontok,
céllá züllött a tegnapi start.
Megért, és rögtön jónak is tart
a magam kitalálta isten.
Céllá züllött a tegnapi start,
nem kell, hogy versenyzőt kerítsen.
A magam kitalálta isten
nem fogad el teremtményének.
Nem kell, hogy versenyzőt kerítsen,
vagy rajongót e szenvedélynek,
nem fogad el teremtményének,
a közöny feketéjét issza,
nagy rajongót e szenvedélynek
képzel az elméleti síkra.
A közöny feketéjét issza.
Inkább édes kávéval traktál?
Képzel az elméleti síkra
pár ismétlődést. Ez a fraktál.
Inkább édes kávéval traktál,
logikába belekever
pár ismétlődést. Ez a fraktál.
A lét így előttünk hever.
Logikába belekever
mindent, de aztán ő se érti.
A lét így előttünk hever,
az önvizsgálat is megéri.