FÉLBEHAGYOTT REND
Mind, ami van már, bőven elég, hogy
elkeserítsen, mert ez a semmi.
Mert ez a semmi, léte halékony –
mit hoz a végzet, észre se venni.
Senki se érti, mégis akarja,
most a világát, töltse be gyorsan
képzetek ága, s összekavarja
bármi valóság, bármi a sorsban.
Képzetek ága? Mégse növény ez.
Őrület inkább. Vagy csak egy álom.
Álomalakban tép meg a lélek
rád tapadó vad árnya e tájon.
Bármi a sorsban elszakad egyszer,
árnya a tájon körbeszalad, hogy
megszabadítson, mint az a vegyszer,
mit bulin adnak, s visszakapaszkodsz
könnyen az égbe. Meglepetés ez?
Titkaid átka. Átkaid éle
visszaforog rád. Elkap a végzet,
rád mosolyog, de mintha beszélne,
mozdul a szája. Kékes a nyelve.
Itt az idő, hogy eltakarodj a
semmibe szépen! Ezt követelte,
hogyha megérted, már a világ ma.
Már a világ ma. Tegnap a semmi.
Holnap a minden. Gyorsul a tempó.
Tudsz a sötétben eltünedezni?
Senki se mondja: Kiskutya, szép volt!
Senki se éltet. Tegnapi lélek,
széttaposott fény, megharapott csend.
Átutalás a semmi kezébe,
ördögi tempó. Félbehagyott rend.