Vörös István

AZ ÚJ ÉVEZRED ELÉ

1999 március

AZ ÚJ ÉVEZRED ELÉ
„De a hivatalos história nem teljes. Szándékos lukak vannak benne, hosszú pauzák és elhallgatások, melyekben hamar megtelepszik a tavasz.”
Bruno Schulz

Az évszázad utolsó előtti évébe érve a levegőt és a fejeket ragacsos köd ülte meg. Nem volt hideg, de nem lett meleg se, a fehér karácsonyból maradt kupacok párologtak, a levegőben koromszemcsék keringtek. Nyálkás volt a járda, úttest, háztető, mintha egy onanizáló ördög élvező tekintete járta volna végig az átláthatatlan tereket, de ő egy ködlámpával benézett volna a nyirokkal fedett utcákba, benézett volna a háztetők alá, benézett volna a megemelt koponyafedelek alá. Hol van, hol van, motyogta.

Megállt az Erzsébet téren, magasabb volt a daruknál, egyik lábát óvatosan a buszpályaudvar tetejére csúsztatta, hallotta, ahogy a talpa súrlódik a lapos tető kavicsán. Szem elöl tévesztette a Lánchidat. Most éjszaka van vagy nappal, tűnődött, kidörzsölte durva arcszőrei közül a neonfénytől sárga ködöt. De nem a hidat hiányolta, verekedni akart, és méltó ellenfélre várt. Hogy nem jelentkezett senki, örömében kiáltás szakadt föl belőle, végigömlött a városon, egész az Árpád hídig, a Teve utcai toronyház csúcsa állt csak ki ebből a folyamból. Mint egy észak felé áramló gleccser, olyan volt a jelenléte.

valami furcsa hang

Az Erzsébet téren egy kutyasétáltató arra lett figyelmes, hogy a kutyája látszólag minden ok nélkül morogni kezd. Január közepe lehetett, legfeljebb február eleje. A türelmetlenek akkoriban már december végére várták az új évezred eljöttét. Mint a nemlétező nulladik év, kerekre volt nyitva az ördög szeme, megrettent a kutyától. Ugrott egyet, bokáig merült a Dunába. A metróalagútból süvítve áramlott ki a levegő a Batthyány és Kossuth téri sötét mozgólépcsőcsöveken. Tehát éjszaka van, állapította meg az egyre tanácstalanabbá váló óriás. Tavaszi szelek fújtak, nehéz hófelhők kavarogtak föléjük, prüszkölni kezdett tőlük. A megvadult kutya közben a József Attila utcán húzta maga után a gazdáját. Pedig csak épp egy pillanatra akarta lehozni az éjszaka közepén, hová megyünk, kérdezte tőle könyörgőn. Vad csaholás volt a válasz, a póráz elszakadt. A Belügyminisztérium előtt szolgálatot teljesítő őr, maga se értette, miért, a távolban elszáguldó tacskó után lőtt. Hallottam valami furcsa hangot, mondta később a váltótársának. A lövedék azonban nem a kutyát találta el, hanem befúródott a Dunában álló hatalmas lábba. Valahol a vádlija közepén.

Itt a tavasz, mondta a magasban valaki. Már március volt.

kép | shutterstock.com