AZ EGYETEMSZIGET 6.
77
ÉLJEN A ZSARNOK!
Megmaradt egy régi ruhája
legsikeresebb éveiből, amikor
a birodalmi székvárosban
fölfedezték verseit.
Vastag, barna szövetből
készült tóga volt, alighanem
germánok szőtték, de ők
is szabhatták, a mellkast
két cserzett bőr melegítette,
Rómában vagy Athénban nincs
szükség ilyen meleg viseletre,
mondták gyakran,
mikor irigykedve tapogatták
az anyagot, mert bizony
akármelyik helyen jól
jöhetett ez a hideg,
de kisebb szúrások ellen
is védő öltözék.
Akkoriban birodalom-szerte
közkézen jártak kötetei,
ha rajongói nem is voltak,
de értői igen. Aztán az egyik
nemértőnek sikerült elterjesztenie,
hogy ezek császárellenes,
a fönntarthatatlan köztársaság
mellett agitáló írások,
és attól kezdve még az
Éljen a zsarnok! című szövegére
is csak húzták a szájukat,
hogy túl szabadelvű.
A barna tógája már
kirojtosodott, de ha hideg
van, házi ruhának még
azt veszi fel.
78
NÉZD CSAK, KIKET SODOR A SZÉL!
Mikor az Éljen a zsarnok!-ot
írta az öregedésben megtorpant
tanár, még nem öregedett, és a pályája is
csak később torpant meg.
De mivel az öregedéssel
együtt, nem is nagyon bánta.
Magát is meglepte a vers –
vagy minieposz inkább?
A zsarnok szónak nem volt
eleve negatív értelme, és a
dicséret szó szerint veendő
a hagyományban, de érezte,
ahogy írás közben egyre bomlik
keze alatt ez a szószerintiség, mint
Pénelopé keze alatt a nappal szőtt
anyag. Amit nappal írt, valódi
dicséret lett, amit éjjel, faggyúgyertya
mellett, az kétkedve kongó dicséret,
dicsérettel megvalósított lázadás.
Feltalálta a kettős hangot, rezzenéstelenül
komolyan mondott
olyat, amit
még viccből se gondolt.
Egy darabig minden szavát
elhitték, aztán egy alexandriai
felolvasáson a közönség
nevetett, az odagyűlt
elszánt nemértők feje elvörösödött,
aztán lila lett, már nem volt
megállás, feldagadtak, mint a béka,
és a levegőbe emelkedtek.
Nézd csak, kiket sodor szél! –
mutatta a feleségének. Ott vannak
az ellenségeim.
79
A FELISMERÉS GYAKORLÁSA
Onnan tudta, hogy eltűnt a birodalom,
aminek része lett,
mert még a születése előtt a várost,
ahol majd megszületni akart,
megfosztotta szabadságától,
hogy aztán megajándékozza a maga
szabadságával, mely lassan valódi
szabadságnak tűnt,
aki szívesebben nézett
félre, mint a dolgok közepébe,
de hát ott is a birodalom volt,
ott volt csak igazán. Róma,
a város és Róma, a birodalom
egyek voltak, hiába része egyik
a másiknak, egyik szabadság
ellentéte a másiknak, mégis
úgy lehetett beleszületni
az egyikbe, hogy a másikba
nőtt bele az ember. De mikor
az, amibe belenőtt, egyszer csak
eltűnt, a szabadság hiányának
ravasz eltűntéből megértette,
hogy a birodalom szétesett,
így ismerte föl, mielőtt valóban
megtörtént volna.
80
RÖHÖGÉS KÖZBEN
Onnan tudta, hogy a világ,
amiben él, szétesett, hogy
hirtelen senkinek se kellettek
a mívesen megformált szövegek,
sem az övéi, sem másokéi.
Mire megtanulta a versírás rendkívül
nehéz mesterségét, érdektelenné
váltak maguk a versek. Pedig akkor
már húsz év tanulás kellett
a legravaszabb fordulatok
elsajátításához. Nagy verset
úgy írt, mint Horatius, kis
verset, mint Catullus, színdarabot,
mint Aiszkhülosz, erre egy
zsoldos azt kérdezte: Ezek
meg kik?
Ilyenkor kár a kultúráért
sírni, mert nem annak van vége,
hanem a világnak, a végre
rászolgált világnak, a véget
kikövetelő, de azt soha el
nem hívő világnak. Pont
akkor szakad meg benne
a szív, mikor egy versen röhög.
81
NEM HAJÓZNI KELL!
Sokan találgatták, mire való a vers.
Sokan találgatták, mire való a lélek.
Az igazi vers lélekmorzsát
hoz létre, az igazi Isten
ezt a morzsát megtalálja,
és elrejti egy születni készülő
test szívébe az anyaméhben.
Az igazi Isten állandóan verseket
olvas, mert állandóan lélekmorzsákra
van szüksége. Az igazi Isten teremtette
a nem igazi isteneket is.
Sőt, velük kezdte. Azután kitalált egy
egyszerű nyelvet, pár szót csupán,
de mindegyik ige volt, pedig tárgyakat
jelöltek. Nem egyszerűen
állították a puszta létüket,
hanem felszólító módba tették,
létrehozva és azonnal magukra hagyva
a dolgokat, mint teknőcanya
a tojásait.
A versre nem a földi olvasónak van
szüksége, hanem annak, akinek
teremtéskényszere sose múlt el.
Nem hajózni kell, verseket kell írni,
hogy a következő nemzedék
szabadon megszülethessen,
rabságban élhessen,
és értetlenül bámuljon
az irodalomra! Ahol pedig
kitalálták őt. Bár úgy érzi,
egyáltalán nincs kitalálva.
82
A TEREMTÉS TERE
A jónak tűnő versek
belsejében többnyire egyáltalán
nincs lélek. Csak Isten tudja megkülönböztetni
az igazi verset az ürestől,
és rögtön kiveszi belőle a különbséget,
de kis ajándékot hagy ott,
nem úgy rabolja ki, mint kígyó a madárfészket.
Az ajándék egy kis papír,
madártoll. Régen megírt,
aztán megszületett, aztán meg is halt
lélek morzsája. A jó vers mindig változik,
ahányszor elolvassuk, mert olyankor
Isten is visszatér hozzá, megnézi,
kikelt-e az ajándéka, újrahasznosítható-e.
Egy jó versből néha kisvárosnyi lélek
kiemelhető. Ahányan olvassák,
annyian nyitnak teret a teremtésnek.
83
RÖGTÖNÖZNI, AZONNALOZNI
Teret nyitni a teremtésnek,
teremtést nyitni a térnek,
nyitást teremteni,
teremtést terelni oda,
ahol teremteni kell.
Ahol teremteni kell,
térre van szükség.
ahol térre van szükség,
teremteni kell,
bányát nyitni a nemlétbe
a teremtés segítségével.
Nem tervezni el,
mi lesz az egészből.
Nem felezni el,
mi lesz a félből.
Összeadni a feleket,
hátha újra kijön belőlük
egy egész.
Teremteni találomra,
talált teremtést tudni
utólag biztosnak,
eltervezettnek.
Rögtönözni, azonnalozni,
mostozni. Kitalálni az időt,
hogy lehessen múltozni.
Megpróbálni változtatni rajta,
ami ettől kezdve lehetetlen.
Hogy lehessen jövőzni.
Megpróbálni változtatni rajta,
ami ettől kezdve lehetséges.