AZ EGYETEMSZIGET 5.

60
ÁTOKKEDVELŐK
Lopni ma, lopni ma könnyű: csak felidézed az átkot,
csak felidézed, hogy mind, ami volt, mért fogy.
Mért fogy a, mért fogy a higgadt élni tudás körülöttünk,
honnan az ostobaság átformálta világ?
Mért lehet tenni a rosszat, hogyha a rossz ma a jó is?
Akkor most mi a jó? Honnan a hőben a hó?
Hol van a jóízű élet, hogyha az év ehetetlen?
Épp ez az átok a szép! Fűti a tarka mesét.
61
SZÓKRATÉSZ-KÖZELI HANGULATBAN
Vajda Mihály emlékének
Az öregedő tanárnak volt
egy nála harminc évvel idősebb
barátja, aki hogyan, hogyan nem,
egyáltalán nem tudott öregedni,
nem ment ki a divatból, pedig
az se zavarta volna, ha megy,
a divatból-kimenő-lét tudora
és ironikus elemzője volt.
Amikor a konzult
császár váltotta föl, az
iróniában-való-lét elemzését
bűnnek nyilvánította egy
hivatalosan kinevezett gondolat-tűzoltó
csapat. Poroltóval rohantak
a könyvtárba, falhoz állították
a könyveket, kiterelték a tengerpartra,
hogy hallgassák a hullámverést.
Az öregedő tanár 88 éves barátja
leült a közelben, a vizet nézve
Szókratész-közeli hangulatba
került, pedig senki nem vitatkozott
vele, és ő azt kezdte firtatni,
hogy vele hallgatnak-e, meg-
hallgatják, esetleg elhallgattatják,
és hogy miért tennék bármelyiket is.
62
ÖREGEVŐ CÁPÁK
Akkor értesült róla, hogy felszámolják
a barbarisztikai intézetet, amikor épp
hajóval tartottak egy nyári szállás
felé. Összefutott a főbarbárral,
ennek a kétes intézménynek
az állítólagos vezetőjével, aki
végső soron a főnökének számított.
Ma már nem emlékszik, melyik
kisvárosban kötöttek ki,
kiugrott a partra, hogy sült rákot
meg fügét vegyen, és szembe jött
a titokzatosságkedvelő férfi, senki
által nem ismert germán nyelv
szakértője. Gyakran ugratták,
hogy az egész nyelvet ő meg
Tacitus találták ki. Illetve a történész
a népet, ő meg a nyelvet. De egy nyelvet
nem lehet csak úgy kitalálni. Egy népet
csak-csak.
Azért jó volt együtt dolgozni! – sóhajtott
képzelt főnöke. Jó volt? – hüledezett
az épp akkor öregedni kezdő
tanár, kezében szétlapult
egy szem füge, cukros lé
csöpögött a homokba, mint
egy eltévedt esőcsepp. Az öregedés
úgy érkezett meg, mint a part menti
szellő, de erősödött, korbácsolni kezdte
a tengert, apró vitorlásukat
a rakparthoz csapkodta, egy fa
kidőlt a Hermész-szentély mellett,
öregevő cápák köröztek
a vízben.
63
EMLÉKPRÉS
Az öregedő tudós azon
tűnődött, hogyan tudná egyben
tartani mindazt, ami ő,
az emlékeit, hogyan foghatná
csokorba, mintha levágott
hajból próbálna virágot
formálni, hogyan tömöríthetné
egybe, hogy összeálljon
valami műemberré, nem
szoborrá, mert az nem él,
hanem mondjuk szőlőből
és fügéből préselve,
de anélkül, hogy az édes lé
elszökhessen, inkább tapadjon
össze, sűrítse valamivé,
ami még a halál után is együtt
marad, úgyis ez volna ő,
mindaz, amit elért vagy megélt,
és itt ragadt az emlékeiben,
vagy épp kiesett onnan, de most
a préselés miatt az alig látható
szálak visszahúzzák a feledésből,
mindezt ilyen módon megtartani és
eggyé formálni, aztán jöhet
az örökkévalóság, ami így talán
megélhető.
64
NAGYHANG
Le kell állni ezzel a dumával.
Minden dumával le kell állni,
gondolta az öregedő tanár,
már fél órája ki nem fogyott
a szóból, és a szava tele volt
lázadással, amikor a lázadás
egyre kevésbé volt kedvelt
vagy megengedett, de hát, fejtegette
épp az a lázadás lényege, hogy nem
engedélyhez kötött, sokkal inkább
az engedély hiánya kényszeríti ki.
Az engedélyezett lázadás korában
nincs miért lázadni. Amikor tiltják,
megteremtik. A lázadás a tiltás
árnyéka.
A tiltás se ostobaság mindig,
bizonyos tetteket lehet és kell
tiltani, bizonyos szavakat nem lehet
és tilos tiltani. Amikor a tiltott
szavakat üldözik, a tiltott tetteket
engedélyezik.
Amit nem kell tiltani, nem lehet
engedélyezni. Amit tiltani kell,
azt sem.
Ha semmit nem lehet engedélyezni,
akkor minden tilos, bonyolódott
bele az öregedő tanár.
Le kell állni ezzel a dumával.
Minden dumával le kell állni,
gondolta, de beszélt tovább.
65
ALIRAT
Áthajózni a Földközi-tengeren,
a Tenger-körüli-föld túlfelére.
Egy mindennél nagyobb folyó
és egy mindennél kisebb óceán.
A folyó a térkép széléről jön.
A tenger a semmit takarja.
Mint egy papirusz, amire
múmiát rajzoltak.
A múmián korona. A korona
belső felén felirat –
a papirusz alatt
semmi sincs.
De bármit olvastok, ott van alatta.
66
ZENEVESZTÉS
A zenészek a zenészek,
az életed zenészei!
Nők, akik kórussá állnak
össze, és rólad énekelnek.
Egy dallam benned ismer
magára, és gyorsan véget ér.
Gitárrecsegés. Zongora
kalapácsütései. A közeli
kőfaragó műhely.
Kőoszlop-kalapálás szinkópái,
szoborfaragás hajlításai.
Egy kasztrált férfi éneke,
itt-ott hamis hangok,
a basszus bosszankodása,
hárfafutamok, ahogy a sors húrjait
az anti-sors keze pengeti.
Az összefüggések áttetsző
bélhúrjai, vékony, éles acélszálai,
melyek kettévágnak bármit,
aminek az útja arra vezet.
Kottafüzet kézzel írott hangjegyekkel,
javítás javítás hátán, áthúzások,
átragasztások. Hangnem váltás,
hangigen tagadás, hangtalán
magabiztossága.
Induló. Galopp. Altató, evéshimnusz
és szerenád. Gondolkodászene.
Öblös testű hegedűk, kiszáradt tökök
üregei fölé futó véletlen szálak.
Egy ceruzát használsz vonónak,
vezényelni is próbálsz vele,
szokatlan rítusokban telik az idő,
néha bátortalanul megáll.
A közönség behunyt szemmel hallgat.
Nézed őket. Micsoda párbaj. Ki
alszik el előbb?
67
JÓSLÁSTAN ALAPFOKON
Az, hogy a jövőről
senki nem mer beszélni –
gyávaság.
Az, hogy a gyávaságról
senki nem mer beszélni –
ostobaság.
Az, hogy az ostobaságról
senki nem mer beszélni –
múltszépítés.
Az, hogy a múltszépítésről
senki nem mer beszélni –
jövőtagadás.
Az, hogy a jövőről
senki nem tud beszélni –
tudatlanság.
Az, hogy a tudatlanságról
senki nem tud beszélni,
ugyanolyan, mint amikor
mindenki a tudásról beszél.
68
MEGTORPANÁS
Az öregedő tanár
azt hitte, hogy még érdekes,
de beszéde közben összemosolyogtak,
hallgatását nem hallgatták.
Észrevette, hogy másra figyelnek,
mikor fontos titkokat oszt meg.
A fontosság máshová húzódott.
Mint egy búrát, leemelték
a titkot pár dologról, besütött
rájuk a közöny neonfénye,
és az ehhez kapcsolt tudás
áltudássá egyszerűsödött,
egyszerűséggé tudatosult.
Áltudatosult. Utótudat és
utóokosság lett abból,
amire nemrég még felnéztek.
És ha nem akarta, hogy a nemrég
legyen a jelene, akarnia kellett,
hogy a jelene legyen a múlt.
De legalább ki kellett bírnia.
A vég még messze volt.
A kezdet még messze volt.
A folyamat medret váltott.
A tenger felé törtetésében
szigeteket rakott le.
A rizsföldek között egy kis kunyhóban
a valamikor általa kinevetett szerzők
iratait kezdte olvasni
az öregedésben megtorpant tanár.
69
EGYMÁST KIZÁRÓ FELTÉTELEZÉSEK
Ha én én lennék,
nem is én lennék.
Inkább csak negyed-én,
töredék-én. És mivel
épp így vagyok én,
nem vagyok én, gondolta
az öregedésben megtorpant tanár,
a tanításban megtorpant öreg,
gondolta volna, ha ő
ő lett volna. Inkább csak
ő-töredék, de jobb híján így is
ő-nek lehetett mondani,
gondoltad volna,
ha te nem ő
vagy én lennél.
70
A SZÍNES RUHA
Egyszer nem tógában,
hanem valamelyik déli nép,
talán az etióp, színes ruhájában
ment tanítani. A rongyokhoz
a szegények piacán jutott,
ahol gyakran egész értékes
dolgokra lehetett bukkanni,
csak nem volt szabad a hosszú
alkudozás elhagyásával
azonnal megvenni
próbálni az árut, mert akkor
a gyanakvó kereskedő
gyorsan eltüntette, hogy aztán
a balekok piacán tűnjön föl
ötvenszer annyiért.
Színes és levegős ruha volt,
hímzett is. De ebben ismerősei közül
egy se méltatta köszönésre,
mert mielőtt felismerhette volna,
közönyt színlelve félrenézett.
71
MAGÁBA KÉPZELT
Öregedve ébredt rá
az öregedésben megtorpant tanár,
hogy elfelejtett felnőni,
és a gyereksége nem valami
kedves állapot, hanem ügyetlenség,
másokra hagyatkozás.
Így végül is azért volt kénytelen
megtorpanni az öregedésben,
hogy lassan vagy gyorsan,
de pótlólag felnőhessen,
bár kezdő felnőttnek egy kicsit
öreg, ahogy gyakorló öregnek
egy kicsit fiatal volt.
Gyakorlata még a fiatalságban
sem volt, élvezte annak idején,
de anélkül, hogy fiatal lett volna.
Munkájához mindig öregnek
képzelte magát, és így már valami
bölcsességet is magába tudott
képzelni. Beforgatta a munkába,
de annyira nem lehetett bölcs,
hogy meg ne torpanjon
a felnövésben, ami most
megakasztotta az öregedésben.
72
HERMÉSZ LEGYINTÉSE
Gyerekkorában betűösszekeverő
volt, mégis rengeteg nevet,
idegen szót jegyzett meg,
sajnos, gyakran abban az egyéni
alakban, melyet a félreolvasás
úgy elhordott, mint sánta a saruját.
Furcsa, vagy inkább törvényszerű,
hogy ezek után épp
szómunkásnak állt.
Sosem lehetett biztos a külalakban,
így a belsőben sem. Milyen kívül
és milyen belül egy hangcsoport?
Mit tölt bele és mit tölt ki belőle
egy agyagkupába, mikor szó-
borozni magával Hermésszel
leülnek? A nyugdíjas isten
csak nevetett minden elméleten,
és csak legyintett minden kételyre.
73
DE NEM A MIÉRT
Miért nekem kell a végítélet
krónikásának lenni? És ha tényleg
az vagyok, kinek írom ezt? –
kérdezte az öregedésben megtorpant tanár.
Talán a krónika is megtorpan,
a végítélet, az elmúlás. A nekem?
A kell? De nem a miért!
Nem torpanhat meg a miért.
74
KELL? KÉNE? LEHET?
Tanulni, tanulni hogyan kell,
ezt nem tudta a tanításban
megtorpant tanár megtanítani,
mert igazából megtanulni se tudta.
Egy-egy összefüggésre rátalált,
de többnyire ügyetlen maradt.
Nem biztos, hogy a tanulás miértjét
és hogyanját fedezte föl,
csak ráérzett bizonyos dolgokra,
másokat megértett, harmadokat
megjegyzett. De hogy tanulni hogyan kell,
az csak kérdés, csak kísérlet volt.
A tanulást kell tanítani, vagy azt,
amiért meg kell tanulni valamit?
Kell? Kéne? Lehet?
Amit nem lehet tanulni,
azt tanítani kell.
Amit nem lehet tanítani,
azt kell tanulni.
75
BÖLCSÉSZALKÍMIA
Sokféle Hermészről tudunk.
Az egyik Babilonban élt,
feltalálta az alkímiát,
Egyiptomba költözött,
és egy piramisban
temették el. Ahonnan ki
kellett hordani József
maradék gabonáját.
Több száz éves volt már.
A több száz éves gabonából
friss kenyeret sütöttek,
azt ették az egyik Hermész
temetésén. Az egyik temetésén.
Több száz évig tartott.
Azalatt a többi Hermész
verseket olvasott fel az egyik
Hermész tiszteletére.
Gyászpihenés.
Gyászszórakozás.
A legkevésbé se munka.
A felolvasások között
versmagyarázatokat mutattak be.
Verseket pároltak,
hagyták egymással reagálni,
ülepítettek és figyelték
kicsapódó sóikat.
Bölcsészalkímia?
Vegytana nincs, de az elképzelt
szabályok heves változásokat
hoznak.
76
AZ ELVESZETT NYELVTANI FORMÁKRÓL
Mikor az egyéniség helyett
a sokaság kerekedett felül
és kapott hatalmat, Jézus
egy-egy emberből még ki tudta űzni,
és konda képében belekergette
őket a tengerbe. A bennünk lakó egység:
az Isten. A bennünk lakó hármasság:
a hit, a tudás, a lélek.
Ez a három szám létezik.
az 1, a 3, és a sok.
A nyelvtanból nem is annyira
a kettes, hanem a hármas szám hiányzik.
Aki hármas számban beszél magáról,
egységet teremt test, lélek
és szellem között, aki többes számban,
mindenkitől elveszi az egyiket
magának, a másodikat az ördögnek.
Van, akinek a testét hagyja csak meg,
van, akinek a szellemét orozza el,
van, akinek a lelkét az ördögnek adja.
Ezt sosem önszántából teszi az ember.
Tétetik vele.
Vétetik tőle.
A többes embere lemondhat
bármiről, bárkit a maga
és az akárki javára fordíthat.