AZ EGYETEMSZIGET 12.
126
SÍROK AZ ÚT MENTÉN
Mi zavarhatja meg a félelmet?
A gyűlölet, vagy ami ugyanaz, a szeretet.
Hogy lehetne ugyanaz a kettő?
Az öregedő tanár olyan gyűlöletet
érzett az öregedő hordószónokkal szemben,
hogy néha napokra
rosszul lett.
Gyűlölte a rosszulléteit,
azt, hogy élvezi, milyen sokan járnak
az óráira, bár megint
egyre rosszabb előadó.
Dolgok és nevek gyakran
nem jutottak eszébe.
Pedig azt hitte, mindennek tőle
kell új nevet kapnia,
álmában megjelent Hermész,
és kivezette a nyelvből,
mint öszvért a karámból.
Akár az út mentén
álló sírokat, hagyták el egyik
szót a másik után, egyik
dolgot a másik után.
127
NYÚJTÓZKODÁSI TILALOM
Az öregedő tanár úgy érezte,
hogy öregedő világban találta
magát, ahol épp arra a bölcsességre
nincs szükség, melyet respektálni
harminc éven át tanították,
és amelynek elérésére lassan,
lassan már képes lett volna,
ha nem ad ki nyújtózkodási
tilalmat az öregedő hordószónok.
128
LEGELÉSZVE KÖZBEN
És megindultak a viták,
hogy szabad-e a tilalmaknak engedni.
Hogy az embernek a nyújtózkodás
vagy az engedelmeskedés
a természetes tulajdonsága?
Lázadás-e a nyújtózkodás?
Megalkuvás-e az összegörnyedés
a magas célok érdekében?
Vagy épp az csal, aki nyújtózkodik,
mert fönt nincs semmi.
Hermész a földön rohangál.
A keresztre feszített és föltámadott
ugyan a mennybe ment, de ismerünk
olyan fültanút, aki beszélt
olyan szemtanúval, aki látta,
hogy a túlvilági kapu igazából
egy Jeruzsálemmel szemközti
sziklafalba nyílt, a lépcső
ugyan valóban fölfelé indult,
de meddig juthatott
a hegy belsejében?
És azt látta-e, amit látott?
Azt mondta-e el, amit látott?
A másik azt adta-e tovább,
amit meglátott abban a pillanatban,
mikor elmesélte neki mindezt
a szemtanú? Szavahihető beszélt
szavahihetőnek, de a szavak nem
hihetők, Hermész bármikor elrabolja őket,
mint Zeusz gulyáját, és másfelé
teregeti.
Mihez igazodjunk?
Az öregedő tanár gyűlölte
a belső mércét, nem
szeretett méricskélni, odadobta
magát az ügynek, az elhajtott
gulya jámbor tehenei és veszélyt
szimatoló bikái közé vegyült.
Egy egész társadalom ment
félre, lassan, lépésről lépésre
és legelészve közben.
129
A KOMPOSOK
Nem ment félre senki
és semmi. Főleg nem egy egész
társadalom. Az álviták
nem gyávaságból, nem
butaságból származtak,
nem is szabad nézni
a származásukat.
De egy nagyobb eső után
megroggyant az egész
öregedő exfőváros, és lejjebb
csúszott a tenger felé,
később egy nagyobb szárazság
után az egyetemsziget megdőlt,
mint léket kapott hajó,
és félrebillenve
a part felé sodródott.
A komposok mindennap tiltakoztak
a munkájuk percről percre
történő elértéktelenedése miatt.
130
SAKÁLKÖLYKÖK
Hermész túl sokat tud, mondta
az öregedő hordószónok,
ijedelem ült ki az arcára,
mert a tudás szótól rettegett,
mint hajós a széltől és a szélcsendtől.
Szerencsére csak a hordógördítők
voltak szemtanúi ennek a gyáva
grimasznak, akik mindig félrenéztek,
mégsem értettek soha félre semmit,
amit nem volt szabad érteni.
Bár az öregedő tanárnak sejtelme
se volt, akkor dőlt el,
hogy a Hermész-tant kiiktatják
a gyarmati egyetem kínálatából.
A birodalmi székváros hivatalosan
is keresztény lett, a hordószónok
elkezdett járni a korábban
általa tiltott misékre.
Nem értett semmit,
de mivel unta, alkalmas
új iránynak tűnt. Hirtelen
még a bolgárok, e megrögzött
Jézus-hívő banda is fontosnak
tűnt föl a szemében, közös
hagyományainkat akarta ünnepelni,
miközben a szak düledező egykori
épületébe épp sakál költözött be.
Három kölykével azon a nyáron
sokat látták játszani
az elhagyott viskó előtt.
131
HERMÉSZ ÜZELMEI
Hermész túl keveset tud, mondta
az öregedő hordószónok,
megnyugvás ült ki az arcára,
mert a tudás szót már olyan otthonosan
használta, mint hajós a káromkodást.
Hermésznek lehetőséget kell adni,
hogy megfeleljen az új körülményeknek.
Először is keresztelkedjen ki,
ez a minimum. Aztán tanuljon meg
bolgárul. Az egyetem legújabb
vezetése megbízta az öregedő tanárt,
hogy tanítsa meg kollégáinak a nyelvet,
dolgozzon ki végre egy használható
írást hozzá.
Minek ezt a nyelvet megtanulni,
kérdezte valaki a hajnali különórán.
Mikor az öregedő tanár
meglepődve ránézett,
konstatálta, hogy maga Hermész
ül vele szemben a padban.
Az arcbőre viaszsárga, ritkás
borostája ápolatlanságról
és alultápláltságról tanúskodik.
132
VÉNUSZ A RAKTÁRBAN
Hermész és Vénusz viszonya akkor
romlott meg, mikor az egyetemet
csakugyan beköltöztették az exfővárosba,
egy hideg tengerparti épületbe,
ahová folyton befújt a szél,
és a két istent magyarázó két szak
egyetlen szobába szorult.
Vénusz akkor hivatalosan már nem élt,
de legalábbis olyan öreg volt,
hogy nem lehetett ráismerni.
Az öregedő tanár azonban
ráismert a büfésnőben, nem öregedett
egy szemernyit se, inkább amolyan
fruska lett, szöghajú, szőke,
talán kicsit közönséges,
de mindig kedvesen mosolygott.
Ez nem az istennő, mondhatná
bárki, Hermész viszont
a fülébe súgott: Ez igenis ő!
Sose volt okosabb. De sose volt
senkinél se butább! Ami nagyon nagy dolog.
Nektek mindig is inkább őt
kellett volna tanulmányoznotok.
Menj utána a raktárba!
Az öregedő tanár nem szánta
el magát a megfontolatlan cselekedetre.
133
TŰZ ELŐL HÁTRÁLÓ BIRKÁK
Az öregedő tanár nem tudta,
hogy őt csapták be, vagy ő
csapott be mindenkit,
legalábbis a mindenkinek
a számára hozzáférhető részét.
Ha őt csapták be, akkor azok
lehettek ugyanezek,
de még könnyebben neki
teljesen elérhetetlen árnyékok
az égen, kövek a földön,
rengések a mélyben.
Azt érezte, hogy ügyködik
ezen-azon, segít ennek-annak,
nemet mond emennek-amannak,
de ha tevékenysége átlagát
meg akarná vonni,
nem jönne ki semmi,
csak egy kezdővonal, ahonnan
épp elindulni kellene, mint Róma
alapításától, de az exfőváros,
korántsem Róma,
inkább célvonal volt.
Amit sosem ér el, mert visszafelé fut,
mint a tűz elől hátráló
birkák az akolban.
134
A BEFEJEZETLEN MONDAT
Az öregedő tanárnak voltak elvei.
Annak vannak elvei,
aki saját maga dolgozza ki őket.
De annyi elv nem létezhet,
hogy mindenkinek saját kerüljön!
Mért, ki számolta össze mindet?
Elvszámlálásnál minden kis árnyalat
külön számít.
És csak egy-egy témához kapcsolódó elveket
veszünk figyelembe. Általános elv nincs is.
Az egyik tanítási elve,
hogy személyes elveit nem oszthatja
a katedrával visszaélve.
Másokét még annyira se.
Elvkészítési módszereket tanított.
Szabadság-konzerveket osztott.
Elveket vont kétségbe,
elvbontó enzimet ajánlott.
Elvépítő szalonok ajtaját törte be,
aztán bemosolygott a résen.
Az egyik utolsó óráján olyan
fejfájást kapott, hogy mondat közben
félbe kellett hagynia mindent.
Az a mondat azóta is befejezetlen.
135
MIKOR A MEGVÁLTÁS ELŐTTI IDŐKRE LÁTNI
A léleknek két állapota van,
egy gyűrött, átlagos, ahogy
a hétköznapokban mutatkozik,
lötyögős háziruhában. Mint egy bábos,
belülről mozgatja a testet. Ez
nagyjából a személyiség.
Azán van a feszült pillanatoké,
amikor olyan, mint a szétfeszített
szárnnyal ajtóra kiszögezett
denevér. A stressz tűi, kapcsai,
ékei, tüskéi, fullánkjai
megmutatják a jellemet,
nem hagyják kimozdulni
a képből, a kegyetlen világból,
ahol senki se jó, mindenki
mindenki ellensége, és meredeken
visszalát a megváltás előtti időkre.