Vörös István

A NYITOTT SZOBA

1998 december

A NYITOTT SZOBA

Úgy alakult, hogy abban a szobában
alszom, ahol valamikor
S. P. és T. H. aludtak.
Két veszélyes költő.
Az egyik arra kényszerítette
a másikat, hogy őt halálba
hajszolja. Mikor megtörtént,
egy éjszakára még találkoztak.
Ültek egy öreg bakancs lábánál,
egyikük a fűzőn babrált,
megint a feltámadás, szólt,
össze vagyok varrva vele,
mint fölsőrésszel a talp, de
kíméletes leszek, ígérem,
fölvágom a hasad, telerakom
kővel és a vízbe löklek.
– Köszönöm, de nem szorulok
a kíméletedre, ha széthúznám
a függönyt, eltűnnél bakanccsal,
túlvilággal együtt. Föl
akartam akasztani magam,
leestem, csak pár fogam törött
ki, ott találod őket a
hamutartóban, láncot fűztem
neked belőlük. Ahol
te vagy, oda nem szokás
alászállni, de ha most
megfújom ezt a szájharmonikát,
követsz-e? – Vedd föl
a bakancsot, én, a madár,
előtted fogok repülni.

Egy szemmel figyel az
ördög itthagyott fele.
Erős személyiség vagyok,
mondtam L.-nek. Az ablak
alatt egy fatörzsön
piros fény ég
egész éjszaka.

kép | jumpstory.com