A KIOLVADT TENGER
A HIDEGHÁBORÚ UTÁN - MARTIN ROEMERS KÉPSOROZATÁHOZ
Amikor elmúlt a hidegháború, a tenger, a zavaros, rézgálicszínű tenger azonnal kiolvadt. Ez rémítő hangokkal jár, és még rémítőbb utána a csend. Nem süket, nem buta. Szemrehányó inkább, emlékekkel teli inkább, lelkiismeret megújító.
A kiolvadt tenger partján elhagyja őrhelyét a katona. Az őrhely elhagyja az igénytelen házat a szépség közepén. A ház megbillen. A tenger helyrebillen. A lakatlanná, céltalanná, helytelenné váló ház saját anyagára egyszerűsödik, saját szerkezetére, saját fölöslegességére.
A tenger szobát rendez be a világból.
A szobában megbillent dobókocka.
A megbillent házat megtartja a tenger, ahogy gazdája nem engedi levágni a kiöregedett lovat.
Engedi.
Ő maga vágja le.
Őt magát vágják le.
Nem léphetsz kétszer ugyanabba a bűnbe.
És kétszer ugyanabba a tengerbe?
A tenger alámossa a málladozó házat, hínár kapaszkodik a falra. A lépcső a magasba kéne vezessen, most arra se jó, hogy valaki lejöjjön rajta a mélybe. Letöredezett. Hiányos.
Fönt nincs. Lent víz.
Amikor elmúlt a hideg, a zavaros tenger azonnal kiolvadt. Ez rémítő hangokkal jár, és még rémítőbb utána. Nem buta. Szemrehányó inkább, emlékekkel megújító.
A kiolvadt tenger partja elhagyja őrhelyét.