Virágh Szabolcs

ÉN ÍGY

ÉN ÍGY

A földhivatali papírok szerint 96 négyzetméter,
de én mindig száznak mondom,
az kerekebb, és jobban osztható öttel
(plusz egy kutyával).

De a cselédszoba nem ismeri a matematikát,
ott csak a mindennapok rutinja:
elektromos kenyérvágó innen,
horkolás a szomszédból,
rácsos ablakon át egy darab gang –
ennyivel számolhatok.

Négy lépés a vécé, öt a fürdő,
mindegyik természetes,
mint kötéltáncosé szakadék felett,
higgadtra csiszolt arcél,
ilyen vékony is azért vagyok,
hogy ne adjak felületet
dühnek, kérdésnek,
amire válasz nincs,
a csönd pedig nem lehet,
az sem,
elég jó.

A mozdulat légies,
csak a gát feszül meg az állkapocs,
de nem, nem szomjtól vagy éhségtől,
és nem is attól tartok, hogy bepisilek,
(a szidáshoz indok úgysem kell),
magamat tartom
vissza,
az egyensúlyt,
jobb híján, más helyett,
öt lépés ide, öt vissza,
én így táncolok,
én így járom
a túlélés koreográfiáját.

Nem adok nektek felületet.

kép | everst, shutterstock.com