ELŐGYÁSZ

Szobád még mindig ahogy
itthagytad s útra keltél
a túlsó féltekére

Mintha tegnapelőtt
mintha egy éve
Még életedben így
növöd ki az időt

Csontig apadtan
konokul s védtelen
egy árnyékmozdulatban
sehol ilyen valóságosan
nem lehetsz jelen

*

Kutatva tépelődöm
ott ahol nincs többé titok
meddig lappang az időben
amit régóta tudok?

Siettél hogy megelőzd
rettegve hátha
nem jut erőd az utolsó
találkozásra

Volt-e jogom hogy visszatartsalak?

*

Az elharapott búcsúzás
a személytelen
repülőtéri csarnok
üveg- s fémdíszletei közt
a futó ölelés
hogy el ne sírd magad

Megvárom míg eltűnsz a folyosóban
mennék s maradnék
majd hirtelen
menekülni kezdek
mint ki megtette amit
meg kellett tennie
kikísért ide
s cserbenhagyott

*

Míly áradó a némaság
milyen süket a hír
amint az óceánon át
agyamig ér

A membrán karcosan rezeg
gyors távoli
és horzsoló lélegzetet
hallani

s akkor megszakad a vonal

*

A szétesett és összebogozott
huszadik századi történet
két kontinens között
hol ér véget?

Melyik napon
jön meg a távirat
vagy mégis magad
élve?

*

És innét már folytathatatlan —
Szakadék fölött
szédítő kötél

kép | Hincz Gyula: Csendélet