A BOLTÍV
1996 november
Sziklakapu a tengerpart fölött
Öngyilkos kőfalak
meredeken az ösvénynek rohannak
s ahol a zuhanás megáll
görcsös boltívbe gyürődik
félresikerült haláluk
Nem mersz kilépni alóla
Megnyílik az öböl
Égbetörő függőlegessel szemközt
Síkosan csillogó vízszintes végtelenség
A szemhatár átfordul önmagán
s alásiklik a csupán sejthető
túlsó világba
honnét a dörgő hullám
két gyökeret vert lábadig csapott
Aztán már csak a fény a szirtek a tömör
tenger üvegzöld tömbje
A boltív keretében
egy foglyulejtett ember
belédermed az öröklét
megélt szédületébe