HONNAN JÖTTÜNK S MERRE TARTUNK

A legtöbb embernek első hallásra rejtély Jared Diamond könyvének címe: A harmadik csimpánz tündöklése és bukása. Az emberszabású majmok közül valószínűleg ismeri az orángutánt, a gorillát, de hogy háromféle csimpánz is létezne, ez különös. A tájékozottabb biológus talán hallott már a csimpánzok két jól megkülönböztethető fajáról, arról, hogy a közönséges csimpánz (latin nevén Pan troglodytes) mellett létezik egy törpe csimpánz (Pan paniscus) is. De mi vagy ki az a harmadik? Megdöbbentő, sokak számára elfogadhatatlan állítás: Mi vagyunk!

egyetlen nemzetség

A molekuláris biológia sok meglepő eredményt produkált már. Ezek között kiemelkedő a megállapítás, hogy DNS-be írt genetikai programunk 98,4%-ban megegyezik a „másik két” csimpánzéval. Az 1,6%-os különbség valóban csekély, kevesebb, mint fele az orangutan és a csimpánz közötti genetikai távolságnak, s kisebb, mint az állatvilág közel-rokon fajainál mért átlagos érték. Ha a rendszertan objektív elveit alkalmaznánk, az emberi fajt a két csimpánzfajjal együtt egyetlen nemzetségbe kellene besorolni. Mivel a Homo nemzetségnévnek prioritása van a Pan felett, a tudományos nevezéktan szabályai szerint a Homo (ember) nemzetségbe ezután három faj tartozna: Homo sapiens, Homo troglodytes és Homo paniscus néven. Mondhatnánk úgy is, hogy Jared Diamond könyvének címe a harmadik csimpánz helyett a harmadik emberről is szólhatna.

Mielőtt a felháborodott (nem biológus) olvasó végzetesen elítélné a könyv szerzőjét, sietek megjegyezni, hogy Diamond nem beszűkült „szakember”, aki „elbiologizálja” az emberi faj valóban unikális, a tudat világát létrehozó csodálatos teljesítményét. Ellenkezőleg, arra kíváncsi, hogy mi volt ez a csekély, 1,4%-os genetikai változás, ami ilyen fantasztikus sikert tett lehetővé fajunknak Földünk teljes benépesítésében, meghódításában, sőt tönkretételében is – utóbbival potenciális bukásunkat is előre vetítve.

szerencsés kombináció

A szerző a több millió éves emberré válás folyamatából a mintegy 40 ezer évvel ezelőtt bekövetkező „nagy ugrásra” koncentrál. Ekkor váltja fel ugyanis a neandervölgyi ősembert a velünk anatómiailag lényegében megegyező cromagnoni típus. Addig a genetikai változás biológiai üteme diktált, ezután azonban a szociokulturális evolúció gyorsuló folyamatai uralkodnak. Ezzel vált ki a mai ember nemcsak csimpánz testvéreink társaságából, de az egész állatvilágból is. A váltás számos biológiai előfeltétel szerencsés kombinációjának eredménye, melyek külön-külön több állatban is előfordultak már. A közismert felegyenesedés, nagy koponyatérfogat, eszközhasználat mellett különösen érdekes az életciklus, életmenet változások jelentőségének megvitatása. A kis utódszám, az apai gondoskodás, a hosszú gyerekkor mind hozzájárult emberré válásunkhoz, de még a menopauza, a hereméret és a párválasztási szelekció is fontos tényezők voltak! Mindezek után alakulhatott csak ki a nyelvet használó, mezőgazdaságot, kultúrát, technikát kifejlesztő „bölcs ember”.

Vajon mennyire volt szükségszerű mindez? Végbement-e hasonló értelmes lényekhez vezető fejlődés más égitesteken is? Érdemes-e rádiójeleket küldeni és várni a világűrből? Sajnos, semmi jel nem mutat arra, hogy az evolúció szükségszerűen az ügyesség és az intelligencia irányába vezet. A Földön valaha élt mintegy milliárdnyi fajból csupán egynek jött ez össze, s csupán néhány évtizede vagyunk képesek jeleket küldeni az űrbe.

Elgondolkodtató Diamond félig komoly intése: nagy szerencse, hogy eddig még nem sikerült kapcsolatot teremteni a földönkívüliekkel. A csillagászok azt hiszik, hogy ha ez sikerülne, izgalmas párbeszédbe elegyednénk. Földi tapasztalataink nem ezt sugallják. Már felfedeztünk két intelligens, de technikailag elmaradott lényt: csimpánz testvéreinket. Ám ahelyett, hogy leülnénk „beszélgetni” velük, lelőjük őket, kitömjük testüket, trófeát készítünk belőlük, kiállítási ketrecekbe rakjuk, AIDS vírussal fertőzve orvosi kísérletekre használjuk őket, s megsemmisítjük élőhelyüket. Ugyanezt tettük elmaradottabb technikai civilizációval rendelkező fajtársainkkal is. S mi lenne, ha egy fejlettebb lény szerezne rólunk tudomást? Nem úgy járnánk-e, mint Atahuallpa inka császár, aki jóhiszeműen invitálta az aranyra éhes spanyol hódítókat fővárosa gazdagságának megtekintésére? (Szerencsére a mai veszély nem túl nagy, mivel az esetleges akció csak sok-sok fényévnyi távolságból indítható.)

rossz hírek

A világhódító embernek azonban szembe kell néznie önmagával. Elérkeztünk a csúcsra a létszám, az elfoglalható terület, a hatalom és a földi javak felhasználásában. Ezzel együtt a rossz hírek is sokasodnak. Globális klímaváltozás, globális szennyezés, élőhelyrombolás, fajok kipusztulása, éhezés, válságok, mélyülő szakadék a gazdagok és szegények között.

A biológus keresi a megoldást a természet korábbi tapasztalataiban. A saját létfeltételeit tönkretevő ökológiai öngyilkos az állatvilágban ritka, de nem ismeretlen. Még emberi példa is akad, mint a Húsvét-sziget lakóinak katasztrófája. Mégis, mintha nem volna kérdőjel Diamond nagyszerű könyve epilógusának mottója után: „Semmit sem tanultunk, mindent elfeledtünk?” A szerző magát óvatos optimistának nevezi, s abban bízik, hogy jövőnk talán mégiscsak jobb lehet, mint a másik két csimpánzé. Ezt a célt szolgálja az egész könyv, s az aggódó optimizmus egyik számomra meggyőző bizonyítéka az ajánlás: „Fiaimnak, Maxnak és Joshuának ajánlom, hogy segítse őket annak megértésében, honnan jöttünk s merre tartunk.”

kép | adobe.com