SZÉP SOKFÉLESÉG
Miféle nyomások vannak bennünk-körülöttünk?
Vérnyomás
A fizika szaknyelvén a „nyomás” azt jelenti, hogy mekkora „toló” erő hat egy felületre. Megmérhető, hogy egy vonat kereke mekkora nyomással nehezedik a sínekre, a könyvek mekkora nyomással a polcra, mekkora a lufiban lévő gáz kifelé ható nyomása – és mekkora az erekben a vér (szintén kifelé ható) nyomása az érfalra.
A vérnyomást két számmal adjuk meg, pl. 120/80, mert a vér érfalra gyakorolt nyomása ritmikusan ingadozik. Amikor a szív éppen kinyomja magából – vagyis az erekbe belenyomja – a vért, a vér nyilván nagyobb erővel feszíti kifelé az erek falát, mint amikor elernyed. Az előbbi az ún. szisztolés, az utóbbi a diasztolés vérnyomás. A ritmikus változást azért szoktuk a csuklón számolni, mert itt van a bőrfelszínhez legközelebb artéria (azaz verőér), amelybe belenyomja a szív a vért.
mekkora erővel
És miből van 120? Higanymilliméterből. Pontosan így rögzítik az orvosok: „120 Hgmm a vérnyomás”. Miért higany és miért milliméter? Torricelli itáliai fizikus 1643-ban meg akarta mérni, hogy a Föld levegőburka mekkora erővel nyomja a tárgyak felületét. (Már az is fontos gondolat, hogy mint mindennek, nyilván a levegőnek is van súlya; ha pedig van, akkor nyomja is, ami alatta van.) Ezért egy méter hosszú, egyik végén zárt üvegcsövet megtöltött higannyal, majd óvatosan függőlegesbe emelte úgy, hogy a nyitott alsó vége a higanyos tálban legyen. A higany egy része kifolyt a csőből, így a cső felső része üres lett. A csőben a higanyoszlop magassága éppen 760 mm volt. Miért nem folyt ki az összes higany, hiszen a cső alsó vége nyitott volt? Mert a külső levegő nyomása lefelé nyomta a tálban lévő higany felületét, s így alulról meg préselte bele a csőbe a higanyt. Torricelli megállapította, hogy a légkör lefelé ható nyomása megegyezik a 760 mm magas higanyoszlop lefelé ható nyomásával.
Méréséből kiindulva a fizikusok sokáig higanymilliméterben fejezték ki bárminek a nyomását. Később pontosabb meghatározásokat fogadtak el. A nyomás nagysága attól függ, mekkora nyomóerő mekkora felületen oszlik el. Ezért a nyomást ma a két adat hányadosával – N/m2 (newton per négyzetméter) – jelölik. Ennek a mértékegységnek a jele Pa (Pascal francia fizikus tiszteletére). Minthogy 1 Pa nagyon kicsi nyomás, a napi gyakorlatban ennek leginkább előtagokkal jelölt többszöröseit használjuk.
A higanymilliméterben megadott 120/80 érték tehát hivatalosan (kerekítve): 16/11 kPa (azaz kilopaszkál). Ebben a kifejezésben a kilo- ugyanúgy ’ezerszerest’ jelent, mint a km-ben, kg-ban, kW-ban stb. Az emberek azonban már annyira megszokták a Hgmm-ben megadott vérnyomás-értékeket, hogy leginkább ma is ezt használjuk. Ha valakinek azt mondaná az orvos, hogy a vérnyomása 24 kPa, nem is tudna mit kezdeni az információval.
Nagyon hasonlóan vagyunk a távolsági adatokkal is, ha nem métert mondanak, hanem például mérföldet és hüvelyket (inch). Bradbury híres regényének címe – Fahrenheit 451 – is csak Angliában és Amerikában érthető üzenet, mert ott nem Celsius-fokban adják meg a hőmérsékletet, hanem Fahrenheit-fokban. (Egyébként 451 oF = 233 oC; ezen a hőmérsékleten a papír önmagától meggyullad.)
Folyadékok érzékszervekben
A fejünkön lévő érzékszervekhez is kapcsolódnak folyadékok. Például szemgolyónk belsejében úgynevezett csarnokvíz van, amely nyomja belülről a szem erős burkát. A „csarnok” a szemlencse és a szaruhártya közötti keskeny üreg. Itt van a szivárványhártya is, ami a szemünk színét adja. A csarnokvíz a szivárványhártya mögött képződik, s a pupilla-nyíláson át jut a csarnok elülső részébe. Feladata a környező szövetek táplálása, mosása.
pici luk
A csarnokvíz folyamatosan képződik és folyamatosan távozik is a szemből, így a mennyisége – és a nyomása – közel állandó. Előfordul azonban, hogy a csarnokvíz elvezetése valamiért nem működik eléggé, így megnő a csarnokvíz mennyisége és ezzel együtt a feszítő nyomása is. Ez a betegség a glaukóma, azaz zöldhályog. A zöldhályog a legtöbb esetben szemcseppekkel, orvosságokkal kezelhető, néha azonban műtétre van szükség. Ilyenkor lézerrel pici lukat alakítanak ki a szivárványhártyán, amin át a csarnokvíz oda áramolhat, ahonnan már kivezetődik a szemgolyóból. Ha nem kezelik a zöldhályogot, az állandó túlnyomás fájdalmas, s mert elszorítja a szem belsejében az idegsejteket tápláló ereket, az idegsejtek lassú pusztulásával jár, vakságot okoz.
Másik érzékszervünkben, a fülünkben is van folyadék, méghozzá a belsőfülben. Milyen úton, milyen közvetítőkön keresztül jut el a kinti levegőben terjedő hang rezgése a fülkagylótól a belsőfülbe? Első lépésként a hang megrezegteti a dobhártyát, az a hozzá nőtt hallócsontocskákat (kalapács, üllő, kengyel), a csontocskák pedig – egy másik hártya közvetítésével – a belsőfülben lévő folyadékot. A belsőfülben lévő halló-idegsejtek érzékelik a folyadék rezgését, s továbbítják a jeleket az agy hallóközpontjába. Vagyis a gáz halmazállapotú levegő rezgését (a dobhártya közvetítésével) a középfül szilárd hallócsontocskái adják tovább a belsőfülben lévő folyadéknak.
A középfülben normális körülmények között levegő van. A dobhártyát tehát kívülről is, belülről is levegő nyomja. Ha kint és bent egyforma a légnyomás, kioltják egymást, a dobhártyára nem hat erő. De ha valaki – pl. lifttel, mozgólépcsővel, repülőgéppel – elég gyorsan megy fölfelé vagy lefelé, a külső és belső légnyomás között különbség lesz. (Fölfelé csökken, lefelé növekszik.) A dobhártya valamerre domborodik és feszül, ami kellemetlen. Ezen úgy segíthetünk, hogy cukorkát szopogatunk vagy erősen tátogunk, ugyanis nyeléskor és tátogáskor kinyílik az ún. Eustach-kürt. Ez egy vékonyka cső, amely összeköti a szájüreget a középfül zárt üregével. S egy villanásnyi kinyílás is elég, hogy kiegyenlítődjön a két „térfél” közötti nyomás-különbség.
feszítő erő
Baj lehet azonban, ha nincs elég idő, hogy a külső és belső légnyomás kiegyenlítődjön, s a nagy nyomáskülönbség miatt a dobhártyára olyan feszítő erő hat, amitől beszakad. Az I. világháborús katonák – főleg a tüzérek – között sokan voltak, akiknél ez történt.
Közismert betegség a középfülgyulladás, amikor gennykeltő baktériumok (Staphylococcus) jutnak a középfülbe – esetleg éppen a rosszul záródó Eustach-kürtön keresztül –, s ott gennyesedést okoznak. Ilyenkor mégiscsak van a középfülben folyadék (váladék), aminek a nyomása kifelé feszíti a dobhártyát, s fennáll az esélye, hogy az egyszer csak átszakad a genny nyomásától. Ilyenkor az orvos inkább átszúrja a dobhártyát, hogy a kicsi lyukon kifolyhasson a feszülést okozó genny. A picike lyuk pedig majdnem heg nélkül gyógyul be, nem sérül a beteg hallása.
A törzsben lévő testfolyadékok
A húgyhólyagban vizelet van, ami folyamatosan termelődik a két vesében, s onnan a két húgyvezetéken keresztül jut a húgyhólyagba. A húgyhólyag másik oldalán viszont van egy záróizom, amely a vizeletet nem engedi tovább a húgycsőbe. Így a hólyagban egyre több lesz a vizelet mennyisége, amely nyomást gyakorol a hólyag falára. A húgyhólyag kicsit tud nyúlni, de a falában lévő érzékelő sejtek egyre erősebb jelzést küldenek az agyba, hogy üríteni kellene. S minthogy akarattal tudjuk szabályozni a húgyhólyag záróizmát, alkalmas pillanatban ilyenkor az illető kimegy a WC-re, és tesz róla, hogy megszűnjön a nyomás.
A gyomrunkban ugyan nem igazán folyadék van, inkább olyan állagú anyag, mint a (híg) sár, de annak is van nyomása, vagyis az is nyomja belülről a gyomor falát. Aki éppen falatozik, annál a kifelé ható nyomás egyre nagyobb. Ez bizonyos mértékig jó; a jóllakottság érzéséhez is hozzátartozik bizonyos gyomortelítettség. Ha a megevett étel gyorsan emészthető részéből már fel is szívódott valamennyi cukor a vérbe, azt az agy megfelelő központja érzékeli. A gyomortelítettség meg ez az érzékelés együtt adja az igazi jóllakottságot. De ha valaki gyorsan zabál, a gyomortelítettség hamarabb következik be, minthogy az agy értesülne arról, már van mit emészteni. Ezért a zabáló még nem is érzi magát igazán jóllakottnak, tehát folytatja az evést. Vagyis mire az agyban megjelenik az „elég volt” jelzés, addigra a gyomorban több van a szükségesnél. A gyors evés az elhízás egyik oka.
A gyomor telítettségéhez kapcsolódnak azok a biológiai folyamatok is, amikor a szervezet a számára kellemetlen gyomorfeszültséget okozó anyagot az étel természetes haladási irányával ellentétesen, a szájüreg felé távolítja el. Ilyen pl. a böfögés. Kultúránkban illetlennek és gusztustalannak számít, de más kultúrákban – pl. Kínában – természetesnek tekintik (minthogy lényegében az is), sőt pozitívumnak, mert jelzi, hogy a vendég jóízűen eszik.
A hányásnak is az a lényege, hogy a gyomor „fölfelé” szabadul meg valamitől, ami zavarja; ami ártalmas. A hányás is a feszítő érzés csökkenését eredményezi, ezért bármilyen kellemetlen, mégis van benne valami jó.
rendellenesség
A reflux = ’vissza(felé) áramlik’. Ennek is az a lényege, hogy a gyomortartalom kis része visszajut a szájüregbe. Ez egyértelműen rendellenesség. A gyomor bemeneti záróizma nem zár rendesen, ezért a normális mértékű gyomormozgás is elegendő, hogy a gyomortartalom kis része belepréselődjön a nyelőcsőbe, s onnan továbbjusson a szájüregbe. A savanykás (sósavas!) gyomortartalom kellemetlen, és árt a nyelőcsőnek; a savas kémhatás marja, kisebesíti.
Az újszülötteknél, csecsemőknél is van reflux, csak ott „bukásnak” mondjuk. Ilyenkor is a tejjel együtt lenyelt levegő kívánkozik kifelé (a mohó szopás után), vagyis böfögés-szerű jelenség, de – mivel náluk a nyelőcső gyomorba érésénél lévő, gyűrű alakú záróizom működése még nem erősödött meg –, a levegővel együtt némi lenyelt tej is visszajön.
Szilárd felületeket érő nyomások
A bőrünkben többfajta idegvégződés van. Például olyan is, amely érzékeli, ha valami a bőrünkhöz nyomódik. Ha viszont nagyon gyengén nyomódik, nem is nevezzük nyomásnak, inkább érintésnek vagy simogatásnak. Persze lényegében ezek is nyomások, csak nagyon szelídek. Ha nagyon erősen nyomódik valami a bőrünkhöz, azt fájdalomnak érzékeljük.
Szervezetünket olyan nyomások is érhetik, amelyek távol esnek a fizikai nyomástól, de hasonlóság alapján mégis „nyomásnak” érezzük és nevezzük. Ezek a lelki nyomások: a gond, a feszültség, a félelem, az aggodalom, a szégyen stb. Néha valódi súlyként nehezednek ránk.
Egy félresikerült találkozón lehet nyomott a hangulat. Felháborító hírek, kellemetlen benyomások is kiválthatják rossz kedvünket. Akin elhatalmasodik a nyomott lelkiállapot, arra azt mondjuk, hogy depressziós. A szó ’lenyomott’-at jelent.
kiindulópont
Érdekes és tanulságos végignézni a „depresszió” szó nyelvi eredetét és jelentéscsokrát. A kiindulópont a latin premo = ’nyom, szorít, sajtol, présel, belenyom, szorongat, sürget’. Belőle származik a presszió szó = ’(lelki) nyomást gyakorolni valakire’.
A deprimo – depressus = ’lenyom, elnyom, elfojt’. Depressus = ’nyomott, levert, lehangolt, lesújtott, reménytelen, kétségbeesett’. Innen ered a ’depresszió’, s innen a ’deprimált’ = ’búskomor’, nyomott hangulatú is.
Az expremo – expressus = ’kinyom, kiprésel (pl. szőlőt), kifejt, kifejez, kimond’. Expressus = ’kinyomott, kipréselt’. Az espresso kávé = géppel ’csövön kinyomott’ (nem edényben kavargatva főzött) kávé. De az expremo igéhez egyéb jelentéstartalmak is kötődnek. Az expressus = ’kifejezett, határozott, nyílt, világos, sürgős’. Az express = ’gyors, sürgős’. Az expresszionizmus = ’szubjektív relációt kifejező’ – vagyis: nem ábrázoló, hanem kifejező [A naturalizmus és impresszionizmus tagadása]. Imprimo – impressus = ’benyom, belenyom, rányom (pecsétet, billogot), megjelöl’. Így:
impresszió = ’benyomás’
impresszionizmus (festészet, költészet, zene)
imprimatúra, imprimál = ’a nyomtatásra vonatkozó engedély (pecsét) rányomása’
impresszum = ’nyomtatott terméken a kiadásra vonatkozó fő adatok’
A testünkre gyakorolt sokfajta „nyomás”-hoz még egy érdekes fogalom. Az ótörök basz = ’nyom, megnyom’ jelentésű szó is beépült a magyar nyelvbe, de elsődlegesen ’közösül’ értelemben. Viszont etimológiailag ide tartozik a boszorkány (vagy másképpen basszorkány) is, s itt is a „nyomás” a kulcsfogalom, mert az a hiedelem kötődött hozzájuk, hogy éjszaka a mellére telepedve „megnyomják” áldozatukat – vö.: „lidércnyomás”! –, így teszik gonosszá, ártóvá.
És még eljátszhatnánk a nyom különböző igekötős származékaival: agyon-, alá-, át-, be-, el-, elő-, fel-, félre-, felül-, hátra-, helyre-, hozzá-, keresztül-, ki-, közé-, le-, meg-, neki-, oda-, össze-, rá-, szét-, tele-, végig-, vissza-. Mindegyiknek sajátos jelentése van; nemigen helyettesítheti egyik a másikat. Jogos kérdés, hogy amikor egy nyelv szókincsét számokkal jelölik, vajon az ilyen listát hánynak veszik. Hiszen az agyonnyom egybeírva mást jelent, mint két szóban; az elnyom nem azt jelenti, hogy ’elfele nyom’, a felülnyomás (pl. bélyegeknél) más, mint valamit nem alul, hanem felül nyomni stb.
Végül csodálkozzunk el a szép sokféleségen! „Sokat nyom a latban”, ha legalább tudatában vagyunk, hogy mennyiféle nyomás nehezedik ránk.