VETÉS

délelőtt az erős januári fényben
ahogy lépkedtem Lucával
s éveink is jöttek velünk a hegy holttá hűlt gyepén
sáros bozótos oldalon
meg a kanyargó ösvénnyel átszelt kavicsoson
a kettő és a hatvan
s előttünk árnyaink botlottak az enyém
hirtelen
akárha apámé lett volna
a téli sugárban az a sapkás forma
kissé meggörnyedt mindjárt
kitudódott
a meleg szélben mertem megismerni
s akkor őt aki ujjamat szorítva ott
diadalmasan rikkantgatott
és galagonya-bogyókat vetett szorgosan a légbe
mintha földbe hogy új bokrot hajtsanak
egy pillanatra átengedtem a kezébe
örült
ahogy kilencvenéves
korában az ember ha már régóta halott
fekete rigó ugrált arra
néztük közelről
nem félt
megreccsent fémesen az erdő vagy
a városból szállt fel hörgés
nem volt eldönthető
már fordultunk
a galagonya-bogyók vetése véget ért