Végh László

ANYAGTALANÍTÁS

1993 ősz

ANYAGTALANÍTÁS

Az elmúlt kétszáz év ipari fejlődése súlyos válságba sodorta civilizációnkat. Az extenzív módszereken alapuló iparosítás a természeti erőforrásokat korlátlannak tekintette. Az első ipari forradalom kezdete óta az ember által megmozgatott anyagmennyiségek exponenciális mértékben nőnek. Az antropogénnek nevezhető anyagáramlás magában foglalja az építkezéseket, a bányászatot, a víz, levegő, olaj, gáz és szén használatát, az ipari, mezőgazdasági és erdőgazdasági termelést, valamennyi melléktermék, pl. a szén-dioxid kibocsátását, a hulladék, a szemét keletkezését stb.
antropogén anyagforgalom
Régebben uralkodó volt az a nézet, hogy az ipar fejlődésének csak a nyersanyagok fogyása szabhat korlátokat. Ma már tudjuk, hogy a határt más, ennél sokkal fenyegetőbb veszély jelenti. A gazdasági növekedést az állítja le, hogy a természet már az antropogén anyagforgalom mai mértékét sem képes elviselni. A bioszféra helyi és globális reakciói egyértelműen erre utalnak. A természet raktározó képessége nyilvánvalóan kimerült, és ezt az emberiség környezeti problémaként észleli. Míg az antropogén anyagforgalom ma már összemérhető a természetes anyagáramlások mértékével, érdemes azt is megjegyezni, hogy — a természet energiacseréivel összehasonlítva — a civilizáció energiafogyasztása elhanyagolhatóan kicsiny. Tehát a krízishelyzet kialakulásához nem maga az energiatermelés ténye, hanem a vele járó anyagforgalom járult hozzá. Mivel az energiatermelés ezzel súlyosan terheli a környezetet, célszerű az energiafelhasználás csökkentésére is törekedni, hacsak a jövőben nem sikerül viszonylag tisztának nevezhető energiaforrásokat találni.

Ha az ember elszaporodását, a természetes környezetre gyakorolt hatását és jelenlegi fenyegetettségét folyamat részeként próbáljuk szemlélni, akaratlanul is a tápcsészébe oltott gombatörzs sorsa juthat eszünkbe. Miután a tenyészet elszaporodik, a törzset nem is annyira a tápanyagok elfogyása, hanem saját mérgező anyagcseretermékei pusztítják el.

Ezt a sorsot a lehetőségeinek határait felismerő emberiség még elkerülheti. A válság azonban globális, a hasonló jellegű, de lokális konfliktusok megoldásának korábbi módszerei használhatatlanok. A hagyományos eszköztár, miszerint helyi gondjainkat terjeszkedéssel, az azzal járó háborúkkal, vagy békés eszközökkel, de végül is a másik közösség, népcsoport, nép vagy népek rovására oldjuk meg, globális problémák megoldására nem alkalmazható.

vegh1

A válság megoldásának egyetlen módja a természet számára elviselhetetlen mértékű antropogén anyagforgalom erőteljes csökkentése. Ezt a folyamatot a továbbiakban anyagtalanításnak nevezzük. Akár tetszik, akár nem, el kell fogadnunk, hogy az anyagtalanítás elkerülhetetlen. Civilizációnk csak ezen az áron maradhat fenn. Ha nem magunk végezzük el, akkor az antropogén anyagforgalom csökkenése katasztrófák elkerülhetetlen következményeként szakad ránk. Az üvegházhatás felerősödését követő tengerszintemelkedés és sivatagosodás például felmérhetetlen csapással sújtaná nemcsak a leginkább veszélyeztetett Európát, hanem az egész világot.
viszonylag rövid idő
Az anyagtalanítás elvégzésére viszonylag rövid idő, legfeljebb néhány nemzedéknyi élet állhat rendelkezésünkre, de ha tudatosan törekszünk rá, ha képesek vagyunk kezelni, nem jár együtt feltétlen anarchiával, szegénységgel, munkanélküliséggel. A társadalom életének valamennyi rétegét át kell azonban formálnia, és nem mindig a mai értelemben kényelmesnek tartott élet felé vezet bennünket.

Az anyagtalanítás mértékéről

Jelenleg még csak durva becsléseket adhatunk arra, hogy milyen méretű anyagtalanítás szükséges. Nyilvánvaló, hogy a módszerek és eszközök egészen más jellegűek lesznek, ha az anyagforgalmat 25, 75 vagy 95 százalékkal kell csökkentenünk.
durván tizedrészére
Mivel a jelenlegi anyagforgalom már vészesen károsíthatja a bioszférát, az első fontos lépés az 50 százalékos csökkentés lehetne. Friedrich Schmidt-Bleek szerint az antropogén anyagforgalom durván 80 százaléka az iparosított országok anyagi jólétét szolgálja, ahol a Föld lakosságának kb. 20 százaléka él. Ha nem akarjuk akadályozni az elmaradottabb országok fejlődését, feltételezzük, hogy valamennyi állam lakossága megfelelő arányban vesz majd részt az anyagforgalomban. Ekkor a nyugati típusú javak és szolgáltatások anyagszükségletét durván tizedrészére kell redukálni ahhoz, hogy a teljes antropogén anyagforgalom a mai értékének felére csökkenhessen.

A csökkentéshez meg kell határoznunk a különböző típusú anyagáramlások természetre gyakorolt hatását, a relatív ökológiai hatástényező mértékét. Nyilvánvaló, hogy az építkezéshez használt kavics egészen másképpen terheli a természetes környezetet, mint a freon. Az ökológiai hatás mértékéhez tudnunk kell az adott anyagáram erősségét, amit az időegység alatt előállított mennyiség definiál. Továbbá mérlegelnünk kell a vizsgált anyag környezetre gyakorolt fizikai, kémiai és biológiai hatásainak az összességét.

vegh2

Egy termék ökológiai hatástényezőjének megállapításakor minden esetben teljes feltérképezésre kell törekednünk. Kezdve a nyersanyag kitermeléséhez szükséges eszközök milyenségével, figyelembe véve a feldolgozáshoz, csomagoláshoz használt eljárásokat, számolva a szállítási, raktározási körülményekkel — míg csak a fogyasztóig jutunk. Értékelni kell a felhasználás módját, a közben fellépő hatásokat, valamint azt is, hogy mit lehet kezdeni az elhasználódott termékkel.

Az átalakulás folyamatáról

Az anyagtalanítás folyamata a fejlett iparú országoknak nagyobb gond, bár az átalakulás a világ népességének másik részét (80 százalékát) sem hagyja érintetlenül, minthogy a világkereskedelem jellegének és volumenének gyökeres megváltozását vonhatja magával. Alapvető jelentőségű a leszerelési politika sikere, hiszen a fegyverkezés hatalmas anyagáramlási folyamatokat tart mozgásban, melyeknek a természetre gyakorolt hatása veszélyes, és erőteljes karcsúsítása jó példát mutathat néhány más, hasonlóan parazita jellegű ágazat leépítésére is.
nem parancsuralmi módszerekkel
Bár az átalakulás célja és jellege világos, maga a folyamat túlságosan összetett ahhoz, hogy irányítására pontosabb terveket készíthessünk. Az anyagtalanítást nem lehet parancsuralmi módszerekkel, kötelező érvényű rendeletekkel vezérelni. S nem csupán azért, mert a leginkább érintettek, az iparosított országok népei ezt egyszerűen nem fogadnák el. Ilyen hatalmas átalakulás csak organikus módon valósulhat meg. A rendkívül összetett, egymáshoz ezernyi módon kapcsolódó mechanizmusokat nem lehet egyszerűen eltörölni és valamilyen íróasztal mellett kiötlött rendszerrel helyettesíteni. A világkereskedelem kialakult rendjéhez kell alkalmazkodni és a piaci mechanizmusokhoz illeszthető módszereket kell használnunk.

vegh3

Az iparosodott országokat jellemző anyagáramlást tizedrészére csökkenteni anélkül, hogy az életszínvonal jelentősen essen, nem mondható lehetetlen vállalkozásnak. Ennek kézenfekvő módjai a takarékosság, a pazarlás csökkentése, bizonyos luxusnak nevezhető igényekről való lemondás. Mindez azonban együtt is kevés. Az igazi áttörést az antropogén anyagforgalom többé-kevésbé zárt ciklusainak létrehozása teremtheti meg. Egy ilyen ciklusban a természetes nyersanyagokból a jelenlegi szükségletnek a töredéke is elegendő, a természetidegen melléktermékek mennyisége pedig elenyésző. A ciklusok kimunkálására és bevezetésére olyan méretű innovációs munkára van szükség, amely egy újabb ipari forradalmat indíthat be; illeszkedik az ipari társadalmak tudományos-technikai megújuláson alapuló fejlődési trendjeihez, ezért is tűnik járhatónak.

A politika elsőrendű feladata, hogy megtalálja azokat a beavatkozási lehetőségeket, amelyekkel az átalakulás segíthető, előmozdítható, gyorsítható.

Az átmenet nehézségeiről

Az átmenet annál nagyobb zavarral és anarchiával jár, minél kevésbé készülünk fel, és törekszünk a szükséges csökkentés elérésére. A kulcskérdés a társadalmak rugalmasságának növelése. Az átalakulás az egyén szempontjából elsősorban a folyton változó világhoz való igazodást jelenti. A termelési, elosztási és fogyasztási rendszerek átformálódása, az értékrend változása fokozott alkalmazkodóképességet követel. Ez utóbbi lényegesen függ a műveltség átlagos szintjétől, az iskolázottság fokától. Az életpálya váltásának kényszere életünk része lesz, az állandó tanulás, továbbképzés szinte mindenki számára szükségessé válik. Az alkotási rendszerek megújítása, folytonos fejlesztése elkerülhetetlen.
munkaalkalmak
Egyes iparágak felszámolása a munkanélküliség növekedésével jár együtt. Ugyanakkor a szolgáltató szektor növekedése várható, az újrafelhasználás, a melléktermékek feldolgozása, az egyre hosszabb élettartamú termékek javítása igen sok munkaalkalmat teremt. Az átképzés, a folyamatos továbbképzés is időigényes, s a fiatalok számára is hosszabb alapképzés szükséges.

A legsúlyosabb tehertétel talán a nehezebben alkalmazkodók, a lemaradók gondjainak a kezelése lesz. Egy olyan világban, ahol szinte mindent, még talán a konyhai és fürdőszobai berendezések használati rendjét is meg kell változtatni, az öregekre igen sok megrázkódtatás várhat.

Az anyagtalanítás mai állapota

Az átalakulás, ha nem is annyira feltűnően, de már zajlik. A kezdetét talán az 1973-as arab–izraeli háborút követő olajárrobbanáshoz köthetjük. A nyersanyagoktól való függőség csökkentése azóta is program, bár még nem a kellő erővel és súllyal érvényesül. A legfejlettebb iparú országok arra törekednek, hogy termékeik árát ne a beléjük épített nyersanyag értéke, hanem a szellemi tőke határozza meg. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a nagyobb anyagáramlást igénylő gyártási technológiákat a kevésbé fejlett országokba telepítik át, hanem azt is, hogy globálisan a nyersanyag és energiafelhasználás növekedésének üteme már nem olyan gyors, sőt területenként és nyersanyagonként visszaeső irányzatokat is észlelhetünk.

vegh4

Az antropogén anyagforgalom négy kulcsfontosságú tényezője, a közlekedés, az építőipar, a csomagolástechnika és az iparosított mezőgazdaság egyelőre nemigen mutatják az átalakulás jeleit. A lakosság és a helyi hatóságok érthető módon inkább a lokális környezet pusztulását akarják megakadályozni, a globális problémák kezelésére még nem alakultak ki a megfelelő mechanizmusok. Például a formálódó Egyesült Európa hívei sem azt hangsúlyozzák, ami az integrációt igazából indokolhatná. Az egyesülés szükségességét elsősorban a közös pénzügyi, kül- és katonapolitika előnyeivel magyarázzák, ahelyett hogy arra hívnák fel a figyelmet, hogy az összeforrottabb közösség már reménnyel küzdhetne meg a kontinentális és globális mértékű környezeti problémákkal. Mindenki számára nyilvánvaló kellene legyen, hogy a szemét exportálása, a hulladékszállító hajók tengeri bolyongása nem megoldás. Bár a lokális környezetvédelmi törekvések többsége magában hordozza a globális anyagáram csökkentését is, igazi áttörésről még nem beszélhetünk.
a nyertesek
Az anyagtalanítás nem egyforma módon érinti majd a különböző államokat. A nyertesek abból a csoportból kerülnek ki, ahol már most nagyobb szellemi és anyagi tőkét fordítanak az oktatási és kutatási kapacitások növelésére és a helyi kezdeményezéseken túllépve központi eszközökkel segítik az anyagtalanítást megalapozó innovációs programokat. A vesztesek a felzárkózni kívánó országok közül azok, amelyek átveszik a legfejlettebb országokból kiszoruló, avuló, nyersanyag- és energiaigényes ágazatokat.

A magyar helyzet

A hazai környezet állapota a szocialista nagyipar és az iparosított szocialista mezőgazdaság összeroppanásának mellékhatásaként javulóban van. Ez a tendencia nem tűnik tartósnak. A Magyarországon termelésbe befektető tőke a nyugati fejlődés jellegének megfelelően természetszerűleg azokat a területeket célozza meg, amelyek Nyugaton már nem kívánatosak, de az előállított terméknek még van piaca. Ez ellen nem sokat tehetünk, mert gazdaságunk kényszerpályán mozog. A behatolás számunkra már rövid távon is veszélyes módszerei ellen azonban a törvények erejével is fel kell lépnünk. Ilyen kirívó esetek például a nyílt, bértárolásnak nevezett, vagy álcázott, melléktermék feldolgozásának feltüntetett szemétimport, a Nyugaton már környezeti ártalmuk miatt forgalomba nem hozható termékek gyártása és eladása stb.
fejlődési pálya
Ki kell használnunk annak lehetőségét, hogy a mezőgazdaság szocialista nagyüzemei összeomlóban vannak. A magyar mezőgazdaság most rövid úton — bár nem az anyagtalanítási program keretében — megszabadul az iparosított mezőgazdaság öngyilkos gépezetétől (lásd az utóbbiról Borsos Béla munkáját a Liget 1991 nyári számában). A magyar mezőgazdaságba a nyugati tőke nem kíván beruházni, mivel nem érdeke, hogy saját, túltermelési válságokkal küzdő, agyontámogatott mezőgazdaságának versenytársat támasszon. Ez a körülmény nem is nagyon hagy más lehetőséget, mint azt, hogy a magyar mezőgazdaság a minél kisebb anyag- és energiaáramlással járó fejlődési pályára lépjen. Ez a váltás jelenleg igen súlyos feszültségek forrása, de a távolabbi jövőt tekintve igencsak indokolt. A fenntartható mezőgazdaság megteremtésével mintául szolgálhatunk a később ugyanerre az útra kényszerülő nyugati mezőgazdaságnak is, ami hosszabb távon óriási szellemi és anyagi tőkét jelenthet számunkra. Ez az út együtt jár azzal, hogy nyugati exportra csak a valóban kiváló, egyedi termékek juthatnak, a tömegáruk exportja csak a hagyományos, kárpát-medencei piacokra képzelhető el.

vegh5

Le kell mondani a nagyszabású közútépítési programokról, mivel hosszabb távon egyre kevesebb szállítási kapacitásra lesz szükség. Hasonlóképpen nincs szükség az energiatermelés növelésére, sokkal inkább az energiatakarékos fogyasztási cikkek, ipari eljárások bevezetésére kell összpontosítanunk.
a legtöbbet ígérő esély
Az anyagforgalmat radikálisan csökkentő termelési és felhasználási ciklusok kutatásában és fejlesztésében egyedülálló lehetőségeink vannak. Ebben még nincs jelentősebb lépéshátrányunk, a gazdasági kényszerpálya ebben nem akadályoz bennünket. Ez Magyarország fejlődésének talán legtöbbet ígérő esélye. Az ilyen jellegű innováció magában foglalhatja a fenntartható mezőgazdasághoz kötődő kutató és fejlesztő munkát, a csomagolástechnikát környezetbaráttá tévő módszerek bevezetését, a fűtési, vízfelhasználási eljárások anyagforgalmának erőteljes csökkentését stb. Nem szabad, hogy csupán elcsépelt jelszóvá váljon annak hangoztatása, hogy jelenleg az a legjobb befektetés, ami az oktatás színvonalát, a kutató-fejlesztő tevékenység organikus fejlesztését tűzi ki célul.

egyre kevesebb szállítási kapacitásra lesz szükség. Hasonlóképpen nincs szükség az energiatermelés növelésére, sokkal inkább az energiatakarékos fogyasztási cikkek, ipari eljárások bevezetésére kell összpontosítanunk.

Az anyagforgalmat radikálisan csökkentő termelési és felhasználási ciklusok kutatásában és fejlesztésében egyedülálló lehetőségeink vannak. Ebben még nincs jelentősebb lépéshátrányunk, a gazdasági kényszerpálya ebben nem akadályoz bennünket. Ez Magyarország fejlődésének talán legtöbbet ígérő esélye. Az ilyen jellegű innováció magában foglalhatja a fenntartható mezőgazdasághoz kötődő kutató és fejlesztő munkát, a csomagolástechnikát környezetbaráttá tévő módszerek bevezetését, a fűtési, vízfelhasználási eljárások anyagforgalmának erőteljes csökkentését stb. Nem szabad, hogy csupán elcsépelt jelszóvá váljon annak hangoztatása, hogy jelenleg az a legjobb befektetés, ami az oktatás színvonalát, a kutató-fejlesztő tevékenység organikus fejlesztését tűzi ki célul.

kép | Michael Jackson, lensculture.com