Varga Zoltán Zsolt

TESTVÉRI SZERETET

2007 június

TESTVÉRI SZERETET

1.

Nándor büszkén, tulajdonosi öntudattal járta be körzetét. Peckesen lépegetett, ahogy a második világáború előtt a háziurak rótták a belváros e legszebb, akkor még magántulajdonú bérpalotákkal zsúfolt utcáit. Kora tavasz volt. Az Alpok aljáról fújó csípős szél időnként szétzilálta hátrastuccolt frizuráját, ő meg – bosszankodás nélkül – újra és újra megigazította szökésbarna tincseit. Szerette a gázóra-leolvasó és díjbeszedő munkát, pontosabban csak ezt a részét, amit magában – mint egykori hivatásos katona – „terep-gyakorlatnak” hívott. Itt távol lehetett főnökei fürkésző tekintetétől, ám a függetlenségnél is jobban szerette, hogy hatalma van: előbb vagy utóbb kinyílt előtte minden ajtó. Különbnek érezte magát, amiért táskájában több tízezer forint lapul, még ha nem is az övé, legeslegjobban meg azt élvezte, ha csinos asszonyt talált a lakásban.

ragacsos érzelmek

Akkoriban töltötte be a negyvenet, de jó pár évet letagadhatott volna. Hosszútávfutóként megszíjasodott izmaira ugyan felszedett néhány kilót, alkata mégis fiús maradt. Szemöldöke olyan halványszőkén pelyhedzett, hogy messzebbről nézve egyáltalán nem látszott. Szalmaszín bajuszkáját jávorpalisra nyírta, két barkója olasz-csizmapárt rajzolt arcára. Hét éve vált el, azóta nem volt tartós kapcsolata. Ő ezt saját döntéseként magyarázta, a két egyedül nevelt fiúra hivatkozott: nem akarok mostohát hozni a nyakukra, nekem négy is jutott belőlük. De az igazság az, hogy csupán Klári, volt tiszttársa meddő felesége hajtott rá még akkor is, hogy tudott a gyerekekről. Nándor nem tekintette tabunak az asszonyt csak azért, mert a haver neje, de viszketett ragacsos érzelmeitől, inkább kerülte. Maradtak az alkalmi partnerek, a lopott percek. Aztán belefáradt, most már házasságra vágyott. Az utóbbi időben csak potenciális élettársaknak, gyermekes elvált asszonyoknak tette komolyan a szépet, a többi nőnek pusztán rutinból udvarolt, s valójában három titkos jelöltje maradt.

Pár napja fiaival is beszélt szándékáról. A hajdani laktanya-sakkbajnok úgy vázolta nősülési lehetőségeit, mint egy sakkjátszma különböző, de mindenképpen matthoz vezető lépéskombinációit. Három favoritjáról sem mondott semmi személyeset, a nevüket sem említette, csupán gyerekeik száma alapján különböztette meg őket. A fiúk hallgattak.

Nándor azon a március eleji napon a három „befutó” közül a kétgyermekes Erzsébethez ment leolvasni az órát. Mivel az asszony délelőttös volt, úgy szervezte körútját, hogy kora délután érjen hozzá. Magában összeszedte a friss vicceket, mert ezt a mindig feszült, harminc-egynéhány éves asszonyt különösen nehéz volt megnevettetni, ő meg nem ismert más utat a női szívekhez, csak a bolondozást. Erzsébeték háza kilógott a sorból, homlokzatát beton és üveg négyszögekből szerkesztették, úgy hatott a fidres-fodros, sokszínű, eklektikus palotácskák között, mintha építését félbehagyták volna. Nándor végigjárta a lakásokat, az asszonyhoz utolsóként csengetett be.

Ám hiába készült egész délelőtt, Erzsébet kisírt szemmel nyitott ajtót. Nándor megérezte, hogy nagy a baj, viccnek nincs helye. Vigasztaló lovagot kellett alakítania. Mi baj van, Erzsike? Az asszony betessékelte, aztán, mint mikor rég elzárt vízcsapot kinyitnak, s az hörögve, bugyborékolva engedi ki a zavaros vizet, belőle is hatalmas indulattal, szakadozottan tört fel a panasz. Ha a szomszédoktól nem tudakozódik az asszony körülményeiről, talán meg sem érti első hallásra, miről beszél. De tudta, hogy Erzsike nem a magáéban lakik, a válása után költözött Edithez, a húgához – ahova egyébként azelőtt is gyakran menekült a férje elől fizetésnapi éjszakákon –, most mondatfoszlányokból is megértette, hogy testvére kiadta az útjukat, és három napban szabta meg a kiköltözés határidejét. Az utcára kerülünk! Ezzel a drámai kijelentéssel zárta Erzsébet a kusza monológot. Sírt, s hogy a férfi ne lássa az arcát, közelebb lépett, és a vállába fúrta fejét. Nándor a „bizalom” heves megnyilvánulásától felajzva csitítgatta az asszonyt, védelmezően átölelte, és mielőtt meggondolta, kiszaladt a száján: költözzetek hozzánk!

2.

Több mint harminc év távlatából nem tudom megmondani, melyik napon történt. Pedig életem egyik fordulópontja volt, s úgy fejben kellene tartanom, mint az esküvőm vagy a gyerekeim születésének dátumait. Az évet és hónapot azonban kiszámíthatom Feri öcsém (féltestvérem) születési idejéből: csak ki kell vonnom belőle kilenc hónapot. Az eredmény: hetvenöt márciusa.

szexuális felvilágosítás

Azon a márciusi délutánon fater – bátyámmal így hívtuk magunk között – majd kibújt a bőréből boldog izgatottságában. Eléggé ismertük már ezt az állapotát, hogy kellően óvatosak legyünk. Tudtuk, egyetlen szikra, ötleteinek leghalványabb kritikája elegendő, hogy eufóriájából dühöngésbe váltson. Nándi, Karcsi, emlékeztek, néhány napja beszéltem nektek arról, hogy szeretnék újra nősülni. Naná, hogy emlékeztem, egy élet is kevés lenne, hogy bevezető mondatát elfelejtsem: Egy felnőtt férfinak rendszeres nemi életre van szüksége. Ez a szöveg éppen olyan nevetségesen hivatalos volt, mint a szexuális felvilágosítást célzó könyvecskéé, amit fél évvel előbb nyomott a kezünkbe, s amelyben a közösülésről – rögtön ott nyitottuk ki – azt olvashattuk: A férfi péniszét bevezeti a nő hüvelyébe. Elképzeltem, amint a férfi póráz segítségével vezetgeti. Fuldokoltam a röhögéstől, de apám mondatán – legalábbis ott és akkor – nem nevethettem. Nosma választottam. A kétgyermekes Erzsi lesz a nevelőanyátok. Holnap ideköltöznek. Köpni-nyelni nem tudtunk. Ahogy pár nappal korábban se, mikor apánk nősülési lehetőségeit magyarázta: vagy az egygyermekes asszony (A+l), vagy a kétgyermekes (B+2), vagy a háromgyermekes (C+3) az egyik oldalon, s mi, azaz N+2 a másikon. Vajon melyik egyenlet vezet kiegyensúlyozott új családhoz? (Fel se merült benne, hogy a kiszemelt áldozatok nemet mondhatnak neki!) Apánk éreztette, hogy a B+2=N+2 az egyenlet helyes megoldása, így választása nem ért váratlanul bennünket, csupán az volt furcsa, hogy ilyen hamar döntött. Fater még cifrázta; hosszan beszélt arról, hogy ezentúl kevesebb házimunkát kell végeznünk, mert két nő is jön a családba, Erzsébetnek van egy velem egyidős, tizenhárom éves nagylánya. És anyánk? Bátyám nyögte ki végül a szorongató kérdést. (Édesanyánk évek óta nálunk töltötte a vasárnapokat. Közösen főztek, együtt ebédeltünk, délután kanasztáztunk vagy tévéztünk. Estére – menetrendszerűen – összevesztek a régi dolgokon. Hiába igyekeztek tompítani hangjukat, dühödt sziszegésük behallatszott a szobába is. Akkor is te kezdted… az egészen más, egy férfi megteheti… Ilyen mondat-töredékeket szűrtem ki a mosogatás háttér-zörejéből.) Jó, hogy mondod, azonnal át kell mennetek hozzá, és szólni, hogy ne jöjjön többé. Siessetek, este ellátogatunk nevelőanyátokhoz.

Az ezerszer megjárt út apánk és édesanyánk lakása között talán még sohasem tűnt olyan rövidnek, mint akkor. Pedig előfordult jó párszor, hogy nemigen akaródzott hazaérni. Anyánk, látogatásaink végén, gyakran kérte, hogy amint megérkezünk, könyörögjünk apánknak, vegye el őt újra. Akkor is, ekkor is megpróbáltuk legalább elodázni az elkerülhetetlent.

Házunktól alig száz méterre máris megálltunk az aknamély játszótéren, hintáztunk a vascsövekből hegesztett, tiri-tarkára pingált mászókák között, pedig nagyon hideg volt a lánc. Olyan útszakasz következett, ahol a bitument a földre önthették, a fűcsomók itt is, ott is felpúpozták, helyenként már át is törték az aszfaltot. Mintha sok-sok női kebel sorakozott volna; serdülő halmocskák és telt, asszonyi mellek. Csak újabban láttuk ilyennek, azelőtt prérinek, terepasztalnak gondoltuk, jó időben műanyag indiánjainkat, cowboyainkat is kihoztuk, és eljátszottuk a domb-megkerülős cselt Karl May regényeiből. Azon a délutánon púpról púpra ugrálva cikáztunk. Alig haladtunk előre.

A következő sarkon a drótkerítésre dísz-sóskát futtattak. Nyaranta itt mindig megálltunk legelni a savanyú leveleket, de akkor csak a lendületes satírozásra emlékeztető, vékony vesszőkötegek ömlöttek az utcára. A sarkon túl elénk tárult a Perint patak töltése, amelynek vágatában terült el gyerekkorunk legkedvesebb játszóhelye. Szitakötőkre vadásztunk a parton, rákokat halásztunk a patak köveit forgatva. Akkor nem ereszkedtünk le a meredélyen, már szürkült. Átslattyogtunk a hidacskán, tettünk pár lépést, és máris ott álltunk az udvari bérlakás előtt.

Anyánkat arcul csapta a hír. Pillanat alatt elpárolgott éveken át dédelgetett reménye. Nem kellett végignéznünk gyötrődését – az esti látogatásra hivatkozva kifordultunk, és hazáig futottunk a lámpák lyuggatta sötétségben.

3.

Nándor, miután fiait átküldte volt feleségéhez, hogy közöljék vele vadházasságának hírét, munkához látott a lakásban.

közveszélyes munkakerülés

Ezt a szoba-konyhás, fürdőszobás, viszonylag tágas előterű, kamrával is megtoldott szuterént még a seregtől kapta, s amikor öt évvel azelőtt leszerelt, felettesei kijárták számára, hogy megtarthassa, mert így kihozhatta fiait a nevelőintézetből. Az egyemeletes sarokház a háború előtt egyetlen családé volt, ám a negyvenes évek vége felé hat lakást alakítottak ki benne. Az épület vonzotta az egyenruhásokat. Nándoron kívül lakott ott egy nyugdíjas rendőr, egy korkedvezménnyel nyugalmazott, szívbeteg pénzügyőr tiszt meg egy postás. Őket ellensúlyozta az a népes nagycsalád, amit a terebélyes matróna, Mari Mama kormányzott. A nem sokkal korábban lebontott, „Bűntanyá”-nak csúfolt nyomornegyedből költöztették be őket. Zajos életvitelükkel sok bosszúságot okoztak a régi lakóknak, de a két fiú, Nándi és Karcsi életébe színt hoztak. Az épület sarkát lekerekítették, Nándor és a fiúk hálószobája negyed körcikk alakú volt, a férfi itt kezdte a rendezkedést. Az ormótlan polcos szekrényből kirámolta a saját ruháit, és átvitte a konyhába, majd a két fiú holmiját bezsúfolta a bútor bal oldali rekeszeibe. A nagycsalád egyik – közveszélyes munkakerülésért és garázdaságért többször lecsukott – tagját segítségül híva áthozta az udvari kamrából azt az ütött-kopott rekamiét, amit annak idején albérletről albérletre cipeltek volt feleségével. A konyhába, az udvari ablak alá tették. Egy kiselejtezett stelázsit sebtében felújított, néhány léccel megerősítette, az elejére felrajzszegezett egy kifakult függönyt, s miután beszuszakolta a rekamié és a fal közötti keskeny résbe, alsó polcaira rápakolta a ruháit. Aztán a kamrában próbált meg szabad helyet kialakítani. Ez a helyiség alig emlékeztetett éléskamrára, bár kis darab szalonna és egy pár kolbász lógott a rúdon; a polcokon nem befőttek és lekvárok sorakoztak, hanem fényképész felszerelés, amatőr rádiós készülék, Simson-motor tartalék-alkatrészek, meg különböző méretű kartondobozok. Nándor egymásra hányta az egészet, s ezzel felszabadított egy polcot.

A fiúk ekkor érkeztek haza. Mit szólt anyátokSírt.

Noha általában hetente egyszer, hétfőn adott rájuk tiszta felsőruházatot, most átöltöztette őket, és a fésülködésüket is ellenőrizte. Szótlanul indultak a belvárosba.

4.

Beléptünk egy porszürke betonkaszniba. Felcaplattunk a másodikra. Alacsony, mosolygós, vörösesszőke hajú nő nyitott ajtót. A szemöldöke ugyanolyan halvány volt, mint faternak. Azt hittem, ő lesz a mostohám. Nem sokat tévedtem, mert nővérével egypetéjű ikrek voltak, de amint együtt láttam őket, feltűnt a különbség: Edit arca kerek volt és elégedettséget sugárzott, Erzsébetből sütött az idegesség. Óvodás korú fia, Tomika is rettegő arcocskával kapaszkodott a ruhájába, nagylánya viszont a szép nők természetes önbizalmával, kíváncsian vett szemügyre bennünket.

Gyönyörű volt Eszter. Nem sokáig álltam a tekintetét, de az a néhány másodperc, amíg szemezni mertem vele, elég volt, hogy beleszeressek. Csak ültem kábán, nem a „hirtelen felindulásból elkövetett” vadházassággal szembeni dactól, mint bátyám, hanem a váratlan szerelemtől megkukulva.

ellenállhatatlan késztetés

Bár egy pillantásra határozott képem lett Eszterről, ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy – lopva – újra és újra ráemeljem a tekintetem görögös arcélű fejére, mélyen ülő barna szemére, keskeny, de széprajzolatú szájára. Mintha áttetsző búrát húztak volna körém, s az üvegfal az akadozó, erőltetett társalgás hangjait csak tompán, foszlányokban eresztené át. Majdnem lemaradtam egy évek óta hasztalanul kutatott titok lelepleződéséről.

Erzsébet vitte a szót, lánya legkedvesebb kiskori emlékéről számolt be. Nem értettem, miről beszél, de a „gesztenye” szóra felkaptam a fejem. Ez kulcsszó volt a rejtélyemben, s az üvegbúra nyomtalanul elenyészett.

Amit most elmesélek, arra mentségül csak azt hozhatom fel, hogy valóban megtörtént. Az események óvodás koromra nyúlnak vissza. Nagycsoportos lehettem, amikor az egyik óvónőnk férjhez ment. Kolléganői meglepetésként a legszebb kisfiút és kislányt felöltöztették vőlegénynek és menyasszonynak a ceremóniára. Egy „Gesztenye” gúnynevű kislányra és rám esett a választásuk. Kéz a kézben vittük a menyasszony uszályát a tanács hatalmas épületének széles folyosóján a vendégek hangos ovációjától kísérve.

Évekre megfeledkeztem erről a fellépésről, aztán tizenévesen, a lányokról és a jövőmről fantáziálvá egyszer csak eszembe jutott és rögeszmémmé vált, hogy „Gesztenye”, óvodáskori menyasszonyom lesz a feleségem, de hiába kérdezősködtem felőle, sem apám, sem anyám nem tudta megmondani, ki lehetett az a lány; bennem még az sem ötlött fel, hogy a „Gesztenye” az Eszter nevet takarja, azt hittem, gesztenyebarna haja miatt ragadt rá. Nem adtam fel a reményt, hogy egyszer megtalálom.

Igen, leendő mostohahúgom volt az én „Gesztenyém”.

5.

Az ismerkedési estet követő napon megtörtént a költözés. Nándor ismert egy tróger párost, egy cingárt meg egy köpcöst, akik kétkerekű kordéjukkal napjában többször is a gázművek közelében lévő, „Lófej” nevű kocsmában kötöttek ki. Felfogadta a két piást. A szegényes motyót egyetlen fuvarral elvitték a Vörös Hadsereg parancsnokairól elnevezett két utca sarkán álló házba. Erzsébet, aki nem bízott bennük, tíz méter távolságból követte őket.

függönnyel takart

A bútorok közül semmi sem fért a lakásba, Nándor és a fiúk az udvari kamrába hordták, a rekamié helyére. Erzsébet beköltözött a konyhába, ruháinak azt a részét, ami nem fért a függönnyel takart polcra, a spájzban helyezte el. A gyerekek holmiját a szobai szekrény jobb oldali rekeszeibe rakták, felülre Eszterét, alulra a kisfiúét.

A szótlanul elfogyasztott hidegvacsora után az egyesített család korán nyugovóra tért. Nándor és Erzsébet átalakította éjszakára a rekamiét, a négy gyerek a szobában, a dupla ágyra feküdt.

Nándor helyezkedett el elsőnek, ahogy szokta, alsóra és atlétára vetkőzve. Az asszony hosszasan matatott a sötétben, amíg utcai ruháját hálóingre cserélte. Bár bugyit általában nem viselt éjszaka, most magán tartotta. Háttal feküdt a férfinak, és megpróbált gyorsan elköszönni tőle, de Nándor a kezével olyan határozott és félreérthetetlen jelét adta szándékának, hogy Erzsébet kénytelen volt odaadni magát. Akkor éjjel fogant Ferike.

6.

Este, amikor először aludtunk együtt a dupla ágyban – bátyám az ablakok felőli szélen, én mellette, aztán Tomika, s végül a túlsó szélen, a triptichon-szerű, tükrös öltözőszekrényke szomszédságában Eszter –, nehezen jött álom a szememre. Ha nem számítom a házunkban lakó félcigány család legkisebb tagját, a nálam két évvel fiatalabb Bibit, aki – baráti alapon – megtanított a nyelves csókra, a lányokkal addig odáig jutottam, hogy indián módra, távolról követtem őket az iskolától hazáig. És akkor ott feküdt mellettem a lány, akibe képzeletem belezúgatott, ott volt testi valójában, csupán a békésen szundikáló kisöccse választott el minket. Ez a félénk kisfiú, aki azelőtt nyugtalan alvó volt, nálunk az első naptól minden éjszakát átaludt anyáskodó nővére és csodált bátyái között. Tomit még Nándi sem volt képes utálni, pedig az ő érzelmi ellenállása sohasem szűnt meg a betolakodókkal szemben.

Hosszú percekig feküdtem mozdulatlanul, Gesztenye felé fordulva. A kánonban hullámzó szuszogásból megpróbáltam kiszűrni az övét, s miután szemem megszokta a sötétet, látni véltem arcát is koponyája felől, rövidülésben. Olykor azonban jött egy autó, reflektora körbefutott a falakon, s ez egy időre megvakított. De a kocsik távolodó, mélabúsan zümmögő hangja aznap éjjel nem váltott ki belőlem megnevezhetetlen szomorúságot. Kavargó, éber vágyképeim egyszer csak álomképekké oldódtak, elsüllyedtem a hálószobában.

7.

Az új család néhány hét alatt összerázódott. Nándi, miután eldöntötte, hogy zenei pályán tanul tovább, hétköznap délután a zeneiskola próbatermében maradt, hétvégéken meg osztálytársainál lógott. Mindent elkövetett, hogy a lehető legkevesebb időt töltse otthon.

Nem úgy Karcsi. Lemondott a tanítás utáni focimeccsekről, s ahogy meghallotta az utolsó kicsöngetést, rohant haza. Elhanyagolta a tanulást, a rajzolást, és a kalandregényeket sem falta már – folyton a lány körül sündörgött. Segített neki a takarításban, mosogatásban, elszaladt helyette Tomiért az óvodába. Úgy három-négy héttel a családegyesítés után odaállt elé, és szerelmet vallott. Feleslegesen. Eszter anyásan megsimogatta a fejét. Nagyon kedves fiú vagy, és én igazán kedvellek. De a bátyádat szeretem.

Karcsi először elszontyolodott, de néhány nap múlva újult erővel folytatta az udvarlást a házi munka frontján. Erzsébet – akit megsebzett Nándi kérlelhetetlen elutasítása –, félreértette Karcsi segítőkészségét, azt hitte, neki szól. Egyoldalúan bizalmas kapcsolat alakult ki közöttük, az asszony kisebbik mostohafiával előbb osztotta meg gondjait, mint édesgyermekeivel vagy férjével.

a boldogság jele

Nándornak ez a kapcsolata sem sikerült, pedig környezetében mindenki az ellenkezőjét gondolta. Az asszony zsíros-tésztás ételeitől pár hónap alatt felszedett vagy tíz kilót, később a dupláját is, s a kövérség a boldogság jelének tetszett. Míg első feleségével azért rágták egymást, mert szinte mindenben különböztek, az új asszonnyal azért súrlódtak, mert túlságosan is hasonlítottak egymásra. Mindketten zsugoriak voltak, kezdetektől külön kasszát vezettek, időnként kölcsönöztek egymásnak, s előfordult, hogy visszafizetéskor húsz filléren hajba kaptak.

Vajon Erzsébetben felrémlett-e – ha nem is a „nászéjszakán”, de terhessége megállapításakor –, hogy sorsa kísértetiesen ismétli önmagát? (Tizennégy évvel azelőtt szűzen, csak kíváncsiságától hajtva feküdt le egy férfival, aki a szüleit kereste, de csak ő volt odahaza: akkor látta először. Ebből az együttlétből lett Eszter, meg egy hét évig tartó, nyomorúságos házasság.) S ha még ekkor sem jutott eszébe a párhuzam, vajon négy év múlva, amikorra Nándorból ugyanolyan verekedős alkoholista lett, mint első férje, végre rádöbbent-e?

8.

Meglehet, csak saját felelősségemet próbálom hárítani, amikor úgy emlékszem, Eszter volt a kezdeményező. Az ő ingerkedéseivel indult minden. (Azt persze nem tagadom, hogy szexuális érdeklődésünk akkoriban már ugyancsak megélénkült. Cimboráinkkal minden héten összedobtuk a pénzt az osztrák magazinra, amelynek középső dupla oldalán meztelen nő képe virított.) Egy este Eszter, mintha véletlenül tenné, lejjebb csúsztatta a teste köré csavart fürdőlepedőt, kivillantva egyik mellét. Néhány nappal később az egész frottír anyagot leejtette egy pillanatra, amikor belépett a fürdőből. Elakadt a lélegzetem. Húgunk testileg éppoly érett volt, mint a magazinbeli pucér nők!

Bárhogy is kezdődött, pár hónappal költözésük után Eszter minden éjjel erotikus táncot lejtett előttünk, az olvasólámpa ruhákkal tompított fényében. Profi sztriptíztáncosnőket megszégyenítő rafinériával öltözött a produkciókhoz. Felülre túlméretezett atlétát vett, amiből hol középen, hol oldalt buggyant ki valamelyik keble, alulra meg fekete harisnyanadrágot húzott, amin áttetszett fanszőrzetének sötét háromszöge. Az izgalomtól fuldokolva lestük minden mozdulatát.

Én már elmondtam neki, hogy szeretem, ő meg hogy Nándiért rajong. Kamasz szerelmi háromszög rajzolódott ágyunk szűk négyzetébe. Ezért nem értettem, miért részesülhetek én is a magamutogatós játékok élvezetében? (Persze nem tiltakoztam, később sem, amikor a dolgok tovább fajultak.)

9.

Nándor az asszony gyakori elhúzódásaiból arra következtetett, hogy frigid. Ezért pár havi lazítás után újra ostromolta a körzetében lakó nőket, immár válogatás nélkül, és a tartós kapcsolat háttér-sugárzásában, a boldogság pufók maszkjával nagyobb sikere volt, mint azelőtt! Negyvenes éveinek első fele lett élete delelője. Volt jó állása, fizetése, munkaidőben habzsolta a nőket, este főtt étel, tiszta lakás, tiszta ruha várta. Mindez jócskán kárpótolta a hideg, házsártos asszonyért. S ami neki nem adatott meg, részint az apja, részint a saját hibájából, azt fiai megvalósítani látszottak: elindultak az értelmiségivé válás útján. Büszke volt rájuk. Hogy kondícióját a hízás ellenére is megőrizze, egyik évben teniszezni kezdett. Megvett minden felszerelést, és hetente kétszer lejárt a vasutas sporttelepre. A teniszhez különben régi szálak fűzték. Kisfiúként uraknak és úrhölgyeknek szedte a labdát a divatos, dél-balatoni üdülő salakos pályáján. Akkor még nem hihette, hogy valaha az ő kezében lesz az ütő, és elegáns, fehér mezben feszít.

10.

Ma már nehezen értem meg szüleink felelőtlenségét. Egyszer sem néztek ránk takarodó után. Arra gondoltak talán, hogy a közöttünk fekvő Tomika megfelelő biztosíték?

hűvös precizitással

Nem emlékszem pontosan, hogy az erotikus táncbemutatók hogyan alakultak át, de tény: a két fiú megunta a passzív néző szerepét, többre vágyott. Eszter meg kötélnek állt. A szabályokat Nándi állította fel hűvös precizitással: húgunk tíz percet tölt az egyik mostohabátyjával, aztán ugyanennyit a másikkal. Az időt mindig az a fiú méri, aki pihenőn van. A sorrendet minden este pénzfeldobással kell megállapítani. És végül a legfontosabb: senkinek egy szót se!

Hány „forduló” volt egy éjjel? Erre sem emlékszem. Mit csináltunk a paplan alatt? Akkor szavunk se volt rá. Amerikanizálódott világunkban ma úgy mondanánk: pettingeltünk. Nándi nem tudta, hogy húgunk szereti őt, de azt sem, hogy én meg Esztert, s csak úgy vette ezeket a játékokat, mintha interaktív felvilágosító műsor volna.

Nekem az öröm és a szenvedés kettősét adták azok a titkos éjszakák. Amilyen gyorsan elteltek az összesimulás tíz percei, olyan lassan múltak azok, amelyekben bátyám ölelte leendő feleségemet. Ilyenkor párnámba fúrtam a fejem, és hangtalanul zokogtam.

11.

Fél év sem telt el, és nyár elején Nándor oltár elé vezette a gömbölyödő pocakú Erzsébetet, s a hivatalos papírral minőségi lakáscsere igénylést nyújtott be a tanácshoz. Augusztus végén ki is utaltak nekik két szoba, plusz félszobás lakótelepi lakást. A költöztetést megint a két kocsmatöltelék végezte. Három fordulóra volt szükség, pedig a szedett-vedett régi bútorok nagy részét odaajándékozták a házbeli nagycsaládnak. A két fiúnak kellett kísérnie a kordét. Ahhoz, hogy eljussanak régi házuktól az újonnan épült lakótelepre, a fél városon keresztül kutyagoltak.

A szülők a nagyszobában, a három fiú a kicsiben, Eszter meg a félszobában rendezkedett be. Napokig járták a bútorboltokat, hogy a legolcsóbb szekrénysorokat megkapják; készpénzért vásároltak, mert a hitelfelvételt pazarlásnak tartották. (Erzsébet, aki egy határszéli kis faluból jött, ezt úgy mondta; „pazulás”.) Pénze ekkor még csak Nándornak volt a takarékban, ezért Nándi még ma is úgy emlegeti a lakáscserét, mint amit apja az ő és az öccse évekig tartó éheztetése árán finanszírozott. Májusban sikeres felvételi vizsgát tett egy dunántúli megyeszékhely zeneművészeti szakközépiskolájának trombita szakára, és augusztus utolsó napján beköltözött a távoli kollégiumba. Hazautazásai ritkultak, hamarosan elvadult a családtól.

12.

Azon a nyáron fenekestül felfordult az életünk. A lumpen negyedből átköltöztünk a proli- kispolgári kerületbe, kaptunk ott egy panellakást. A hurcolkodás volt a legszörnyűbb, mert bátyámnak és nekem kellett felügyelnünk a két trógert. Mivel a teherautó néhány forinttal drágább lett volna, fukar szüleink inkább ezt a középkori pestis-kordéra emlékeztető, kétkerekű alkotmányt választották. Már a nyitott járgányt is rühelltük, mert bárki szemügyre vehette ócska holminkat, a két otromba fráter meg, hogy szórakozzanak rajtunk, leszólítgatta a nőket, és válogatott trágárságokkal körítve kínálgattak bennünket, mintha árucikkek lennénk. Röhögésük ma is visszhangzik fülemben.

Nem csoda, ha annak a kálváriának minden stációjára pontosan emlékszem. Az út eleje volt a legrosszabb, amikor kikanyarodtunk a Vorosilov útra, mert ekkor találkoztunk a legtöbb ismerőssel. Kíváncsi tekintetek zuhogtak ránk. Lesütöttük a szemünket. A következő sarkon, a gyűlölt fodrászüzletet látva, ahol apánk még egy évvel azelőtt is „csikó-frizurát” nyíratott nekünk, összerándultam; nyakamban éreztem rövidre sarabolt hajam égető szúrását. Elmentünk D. emlékháza mellett. Amikor pár évvel korábban megtudtam, hogy egy utcában születtem a második világháború idején éhen halt piktorral, megerősítette bennem a hitet, hogy egyszer festőművész válik belőlem is. Olyasféle gyermeki rögeszme volt, mint hogy Gesztenye lesz a feleségem. A Vorosilov út végén ráfordultunk a nagy Perint hídra, és elértük a tanárképző főiskola épületkomplexumát. Apánk elképzelése szerint itt értek volna véget tanulmányaink, ő ennél távolabbra nem látott. A főiskola épületei után egy keskeny hídon visszatért velünk az út a város másik oldalára, neki a rendőrség épületének, onnan balra kanyarodtunk, és elértük a vasutas sport-centrumot, a futballpálya mögött meredezett a mi tízemeletesünk. Háromszor jártuk végig az útvonalat, késő este lett, mire mindent felhordtunk a negyedikre.

vasráccsal védett

Az átköltözéssel óriásit fordult a sorsunk. Nem szociális helyzetünkre gondolok, az alig változott. Béka, sőt, ásó-béka perspektívából néztük eddig a világot, ha szobánkban felpillantottunk a vasráccsal védett ablakokra. A járókelőknek csak a lábát láthattuk, a cipők a fejünk felett kopogtak, az eget nem foghatta be tekintetünk. A negyedik emeleti ablakokból madártávlat nyílt előttünk, ráláttunk szülőházunkra, és gyermekkorunk többi színhelyére. Innen talán még a képzeletünk is messzebbre rugaszkodhatott.

Ám az új lakás öröme nem tartott sokáig. A beépített szekrényekkel borított előszoba szűkebb volt, mint a szuteréné, összeért a vállunk, ha egymás mellett kellett elhaladnunk. A fürdőszobában egyszerre egy ember fért el, a konyhában ketten ülhettek asztalhoz. Míg az egyszobás lakásban szüleinknek a konyhát kellett minden éjszakára hálóvá alakítani, most a hálószobájukat kellett nappalra étkezővé, mert csak ott ehettünk együtt. Kutricánkban mi fiúk is helyszűkével küszködtünk.

A mélyföldszinten egyenletes hőmérsékletű, nedves – kicsit persze dohos – volt a levegő, a panelben viszont olyan száraz, hogy kisebesedett az orrom, kirepedezett a sarkam. Télen fáztunk a huzatos ablakok miatt, nyáron majd megsültünk. Az amúgy sem nyugodt légkörű családban szikrázott a levegő az összezártságtól. Itt azt sem tehettük meg, hogy kiszaladunk az udvarra, ha már torkig vagyunk egymással. Ezért aztán bátyám kétszeresen is örült, amikor felvették P.-re, a konziba, megszabadult a nemkívánatos jövevényektől és a paneltől. Eleinte még hazajárt kéthetente, ahogy a kollégiumi szabályzat engedte, aztán havonta, kéthavonta. Az első nyarat úgy-ahogy otthon töltötte, később már nyaranta sem láttuk. Soha többé nem költözött haza, érettségi után Pestre ment, s néhány sikertelen főiskolai felvételi vizsga után az USA-ba. Hangszerét nem vitte magával.

Amint átköltöztünk, megszűntek az éjszakai légyottok, mintha csak a dupla hitvesi ágy generálta volna, amelyben anyánk – egyetlen egyszer – megcsalta apánkat. Bátyám távozásával szétszakadt a szerelmi háromszög. Szeptember végén húgom bejelentette, hogy most már engem szeret. Elhittem, mert el akartam hinni, de a lelkem mélyén sejtettem, hogy ez csak testvéri szeretet. Ettől a naptól majd egy éven át titkos házasságban éltünk, boldogabban, mint szüleink, akik még júniusban hivatalossá tették kapcsolatukat. Majd minden éjjel átsurrantam hozzá, végre tanú és vekker nélkül lehettünk együtt. Nappalainkat is átszőtte az erotika. Mivel sokkal jobb tanuló voltam Eszternél, azzal az ürüggyel, hogy korrepetálom, órákra bezárkóztunk a szobájába. Csókolóztunk, és ha léptek közeledtek, szétrebbentünk. Szüleink vaksága olykor már esztelenségekre sarkallt bennünket. Az esti tévézések alatt szüleink háta mögé húzódtunk, s ott simogattuk, csókolgattuk egymást. Eszter gyakran bugyit sem vett, hogy fel-fellebbenthesse előttem a szoknyáját.

13.

Januárban megérkezett Ferike. A szülés nagy izgalmakkal járt, a köldökzsinór rátekeredett a magzat nyakára, s csak az orvos lélekjelenlétén múlott, hogy életben maradt. Ezért is adták neki a doktor keresztnevét, a már jó előre kiválasztott János helyett.

Mindenki kedvence volt, Nándi – ritka látogatásai alkalmával – úgy játszott vele, mint egy macskakölyökkel. (Imádta a kiscicákat, de apja sohasem engedte, hogy macskát tartson a lakásban.) Eszter is anyáskodott, még Karcsit is elhanyagolta – a szerelmes ifjú nem tehetett mást, babázott vele. Gyakran tologatták öccsüket a lakótelepen, és nagyokat nevettek az elképedt járókelők kiszólásain: na de ilyen fiatalon!

kettős életet élt

A család élete azonban nem lett boldogabb, Nándor továbbra is kettős életet élt, hódításaiban most már az „ifjú apa” imázsa is segítette. Erzsébet szívesen maradt volna otthon a babával, de szükség volt a keresetére, hamar visszament dolgozni. Mégis, a Ferike születését követő három-négy év lett élete legszebb, legnyugodtabb időszaka.

Aztán megsűrűsödtek a gondok. Nándor rászokott az italra, kötekedős lett, s a vita hevében el-elcsattant egy pofon. De nem is ez volt a legfájóbb. Nándor elszúrta a biztos, jó állást. Azzal vádolta egyik főnökét, hogy sikkaszt. Azonnal röpült. Igazának tudatában hajthatatlan volt, hiába könyörgött neki az asszony, hogy vonja vissza a feljelentést, és kérjen bocsánatot. Ámokfutásnak beillő munkahely-váltogatások következtek. A legtöbb üzemben vagy hivatalban Nándor csak egyetlen napot maradt. Ez a majd egy évig tartó zaklatott időszak viselte meg legjobban Erzsébet idegeit. Nándor végül biztonsági őrnek állt a húsiparban. Egyenruhába bújhatott, pisztoly fityegett a derekán, katonai múltja miatt egységparancsnok lett és dirigálhatott.

Karcsi márciusban már a középiskolai felvételi vizsgára készült. Apja a tanárképző főiskolán keresett neki rajztanárt. A fiú hetente kétszer a magántanárnál töltötte a délutánt, de házi feladatot is bőséggel kapott. Esztert kérte, legyen fejmodell. Művész és múzsája gyakorta gabalyodott össze munka közben, de azért csak elkészültek a rajzok, s a fiú májusban sikeres felvételi vizsgát tett a budapesti képzőművészeti szakközépiskolába, augusztus végén pedig elutazott kollégiumba. Akár a bátyja, többé ő sem költözött haza.

14.

Hogyan ért véget Gesztenyével kamaszkori házasságom? Csúfosan, szinte azonnal, ahogy Pestre költöztem. Kiszerettem belőle, talán azért is, mert a kollégiumul szolgáló budai villa teraszáról nyílt horizont mögött elsüllyedt egész vidéki életem. Amikor először hazamentem, mindent fájdalmasan kisszerűnek találtam, s már Eszter sem volt olyan szép, mint azelőtt. Az éjszakai együttléteket mégsem volt erőm lemondani, most már mindketten csakis testvéri szeretettel öleltük egymást.

Múltak az évek, mást szerettem én is, mást ő is, de amikor havonta hazalátogattam, éjszakánként még átlopóztam hozzá. Ki tudja, meddig tartottak volna a titkos találkák, ha egy nagy ijedelem véget nem vet nekik. Hetvenkilenc szilveszter éjjelén kis híján lebuktunk. Szüleink a kicsiket elvitték Erzsi anyjához, Nándi nem volt otthon, kettesben maradtunk Eszterrel. Szokatlanul ünnepélyes volt, éreztem, valami nagy dologra készül. Karcsi, kérlek, vedd el a szüzességemet! Meghökkentem. A szeretkezés addig tabu volt. Egyszerre vágytam rá és féltem is tőle, hisz én is szűz voltam. Némi habozás után ráálltam.

rögtön összekaptak

Hozzáfogtunk, mégpedig a nagyszobai ágyon, a szilveszteri kabarét sugárzó tévé vibráló fényében, a ki-kirobbanó röhögések háttérzajában. Már meztelenek voltunk, amikor megzörrent a kulcs a zárban, szüleink visszatértek a lakásba. Mint később megtudtuk, amint vendéglátóikhoz érkeztek, rögtön összekaptak, mert túl kevés étellel és itallal várták őket, legalábbis az általuk vitt mennyiséghez képest kevéssel. Inkább hazajöttek. Szerencsénkre, első útjuk a konyhába vezetett, visszatették az elemózsiát a hűtőbe. Amíg pakoltak, mi kapkodva felöltöztünk. Szüleink semmit sem gyanítottak, ám én többé nem mentem Eszterhez éjszaka.

Amikor aztán Eszternek barátja lett, és elveszítette szüzességét, mintha átok üldözné, anyja is, nevelőapja is elkövetett ellene egy-egy szörnyűséget.

Anyja elolvasta naplóbejegyzéseit, a szüzesség elvesztéséről is, felháborodott, és dúltan vitte a füzetet lánya osztályfőnökéhez. Esztert azonnal kicsapták az egészségügyi szakközépiskolából. Nem sokkal később Erzsébet pár napra kórházba került, s Nándor kikezdett szüzességét vesztett és nyilvánosan megszégyenített mostohalányával. Eszter elmenekült hazulról, napokig a Perint patak hídja alatt aludt. Aztán összeállt a város legrettegettebb rockereivel, épp csak aludni, tisztálkodni járt haza, s amint betöltötte a tizennyolcat, felköltözött Budapestre. Pár évig kínlódott a fővárosban, albérletből albérletbe költözött, aztán Olaszországon keresztül, egy évvel megelőzve bátyánkat, az USA-ba szökött.

Anyjának sohasem árulkodott nevelőapjáról.

15.

2002 márciusában egy automata sebváltós autó robogott a W. állambeli S.-ből az U. állambeli P. felé.

Kora hajnal volt, s bár már beköszöntött a tavasz, mindent hó borított. A volánnál Nándi ült, az anyósülésen öccse, Karcsi. Nándi, noha lassan húsz éve éltek kinn mindketten, még sohasem találkozott mostohahúgával az államokban. Most útban volt hozzá öccsével, aki kéthetes látogatásra érkezett. Útjukat számítógépes navigációs program segítette, a nyomtatvány Karcsi kezében volt. Épp csak húgunkat nem látjuk rajta, amint kihajol az ablakon.

Időnként megálltak tankolni, ilyenkor a kút köré épült gyorséttermek közül Nándi kiválasztotta a legolcsóbbat. Az autóban ették meg a hamburgert.

Miután elhagyták a Sziklás-hegység fenyvesekkel csipkézett vonulatait, leértek a prérire. Lankás dombok között suhantak az álmosítóan unalmas autópályákon. Károly időnként átvette a volánt. Ahogy itthon elgázolt macskák, rókák vagy sündisznók tetemei pettyezik a padkát, ott elcsapott szarvasok tucatjai hevertek az út mentén.

Késő este lett, mire megérkeztek P.-be. Húguk a mormon egyháztól kapott szükséglakás előtt várta őket. Fiúk, ti nem változtatok semmit! Megölelte a két pocakosodó, egyszerre őszülő és ritkuló hajú férfit. Kicsit mind pityeregtek. Eszter, Károly egykori Gesztenyéje csontsoványra fogyott, mélyen ülő szemét sötét karikák keretezték, leeresztett haja ritkult és mákosodott.

Betessékelte őket a kicsiny, egy szoba plusz félszobás lakás konyhájába. Károly a giccses Krisztus-képet nézte: a mormonok hivatalos Jézus Krisztus képét. A testvérek leültek, néhány grimasszal kifejezték első benyomásukat, miközben Eszter felment a fiáért. Tizenkét éves, lányosan bájos képű, félénk fiút mutatott be bátyjainak. Előd nyuszit szorongatott a kezében. Egy darabig álldogált még az ismeretlen férfiak előtt, aztán – erős akcentussal – elköszönt magyarul, és felsomfordált a szobába. A lányommal sajnos nem tudtok találkozni. Elszökött az indián barátaival.

16.

Azon az estén, amikor bátyámmal megérkeztünk húgunkhoz az Utah-tó partján elterülő városkába, nehézkes társalgás indult közöttünk a konyhában. Érzékeltem, hogy Esztert beszippantotta a mormon egyház (a konyhafal közepén szőke, kék szemű Jézus-arc), s hiába készülök a régi dolgokról beszélni. Pedig most már megkérdezhetném, miért pettingezett velem is, miért mutogatta magát nekem is, ha Nándit szerette. Közös múltunk, mint megrágatlan, lenyelhetetlen gombóc, a torkomon akadt.

Miután Nándival röviden, sablonosan beszámoltunk sorsunk alakulásáról, Eszter áhítatos hangon elrebegte megtérésének történetét. Egyéves volt Boglárka, amikor elvesztettem New Yorkban, egy szupermarketben. Órákig kutattam utána. Kétségbeesésemben megfogadtam, ha megtalálom, hinni fogok Istenben. Egyszer csak megláttam egy biztonsági őr kezében. Másnap csöngettek be hozzám a mormonok…

tucatnyi hájas nyárspolgár

Eszter még belekezdett egy reklámízű ismertetőbe egyházáról – a legjobban azt élveztem, amikor megmutatta a tizenkét mormon apostol képét: tucatnyi hájas nyárspolgár –, de amikor látta, hogy szemünk majd leragad, félbehagyta. Együtt kell aludnunk. A lányom elvitte a szobája kulcsát. Felmentünk az emeletre. Előd már az ágyon ült pizsamában, térdén a dobozzal, amiben a nyúl pihent. Csak néztük egymást suta mosollyal. Nem volt mit mondanunk.

Eszter a szomszédoktól szerzett két matracot, ezeket szorosan az ágy mellé kellett fektetni, hogy elférjenek. Sötétben vetkőztünk le. Bátyám és én a magunkkal hozott, zizegős hálózsákokba bújtunk. Abban a sorrendben feküdtünk, mint azon az első közös esténken, huszonvalahány éve: bátyám a szélen, én mellette, aztán a kisfiú, s végül Eszter. Az álom ekkor is sokáig váratott magára.

kép | jumpstory.com