BOROSTYÁNKŐBE ZÁR AZ ÉJ
Ács József kötetéhez
Számomra a kötet Fekete bársony című verse kulcs a lírai én megfejtéséhez, az abban megfogalmazott vágy – „hogy nekünk embereknek / ne legyen titkunk egymás előtt / a mindenség amúgy is egyetlen titok / álljunk előtte pőrén fedetlenül – Ács József ars poétikája. A kötet kendőzetlen, kompromisszum nélküli igazmondásával üt szíven. A Gyufák, cigaretták, tükrök elolvasása után pőrén áll előttem a költő: az egykori előfelvételis katona (Lenti) és a gyerek (Fekete bársony, Űrhajózás kezdőknek vagy az Árulás). Ars poétikája is ott van a címadó versben: „nálam… / a költészet meg, ahogy a / vak a világot kitapogatja – de József Attila is azt írta, hogy mit érdekelne engem a költészet maga, pedig nagyon is érdekelte. A nagy költő elődtől származik ez a sor is: A líra: logika; de nem tudomány. Ács József már-már cáfolja a tételt, olyan filozófiai, szociológiai, pszichológiai alapossággal tapogat le külsőt-belsőt, természetet, társadalmat és emberi lelket.
az ember és az idő
Filozofikus versei közül egyet emelek ki, a Kronosz torka címűt, amelyben az ember és az idő, e „kétarcú lény” viszonyát járja körül, cáfolva az idővel kapcsolatos közhelyeinket: „ne számíts az időre / hogy bármit megold / igaz felold és eloldoz / de szorít az idő és / újra megkötöz”.
Szociológiai alapossággal szól a hírek világáról a Szemelvények a Káosz-szimfóniából: „hogyha kit hír sebzett meg / újabb hírtől vár enyhülést / a hírekért a hírekből a hírekben él”.
A már említett Űrhajózás kezdőknek kíméletlen pontossággal rajzolja meg saját gyermekkori énjét: „a gyökeresen mást / nem saját magamban kerestem / az sokkal veszélyesebbnek tűnt / és kilátástalannak is mert / az önvizsgálatot és önvádat / sehogy sem tudtam elválasztani”.
A tudós analizáló kedve és a gyermek tárgyakra csodálkozása egyszerre jellemzi szövegeit: „ha ésszel nézzük a dolgokat / nincs már szűz pillantás” – írja, de ő nemcsak ésszel látja a dolgokat, hanem bámulja is egyik mestere, Nemes Nagy Ágnes nyomán: „… a koponyacsontokat / belülről kitapasztó körmozit”.
Ez a belső látás vakmerő képekre inspirál, mint az Utolsó fürdésben: „Bokára tolt terepszín gatyában / ültek a bokrok, mint latrinán / részeg bakák az égiháborúban / a tábornok fák tövében / tisztiszolgák és hű írnoksereg”.
Nemes Nagy Ágnestől ennél is többet tanult, általa megértette, „… hogy a költészet / nem a megszólalással / az elnémulással kezdődik / kivárni a tárgyak beszédét / figyelni sugárzásukat”.
kis- és nagylátószögből
A tudást nem egy költeményben kamatoztatja. Ha nem tévedek, A tél cserepeiben a kis- és nagylátószögből is fényképezett téli kórházudvar, a hó összeroskadása, majd ciklikus olvadása-fagyása mögött, a verssorok között, egy költőhöz közel álló kórházi beteg agóniája rejlik.
Rímes vers kevés akad a kötetben. Az egyik, a Hettita napló Weöres Sándor előtt tiszteleg, az ő Le Journal-jának parafrázisát írja. És Ács József hozzá hasonlóan az asszociációk igen nagy szabadságfokával él.
Másik rímes versében az irodalmi kánonból való kimaradásáról, illetve a magára vállalt felelősségről szól: „lemaradtam az irodalomról / lassú vagyok hozzá és tétova”.
A címadó versben, sokkal tárgyilagosabban, a „költészet piacvesztéséről” beszél. Próza és líra különös, egyedi házassága valósul meg központozás nélküli költeményeiben. A Lenti elbeszélő költemény lírai hangvételű novella-füzér is lehetne.
Ha valaki rákérdezne, számomra melyik vers reprezentálja leginkább az egész kötet borongós hangulatát, kozmikus világlátását és látomásosságát, Az éj címűt választanám:
a holdbéli figyelem
kőcsipkéi és sziklazátonyai
a tompán sugárzó
porszáraz tenger
az űr mélyéből aggódón
fölibéd hajló homlok
széles mozdulattal rajzolt lázlapok
filctoll-tarkasága
függőlegesen fel-le mozgó
zsinórok
kutyaugatások
visszhangzó ostorcsapásai
hátadon az izzadtság csíkjai
torkod tátongó csatornanyílása
állott feketeséget hörböl
elrejt és mégis
közszemlére tesz
borostyánkőbe zár az éj
A Gyufák, cigaretták, tükrök kötetet többször előveszem, sokrétűsége újra és újra megborzongat – a szövegekben, mint minden igazán jelentékeny versgyűjteményben, váratlan mélységek rejlenek. Kimeríthetetlenül.