Varga Zoltán Zsolt

A KORASZÜLÖTT EMBER

2009 május

A KORASZÜLÖTT EMBER
Egy Várkonyi Nándor-idézethez
„Ősemlékezése (mítoszai) szerint az ember eredetileg benne élt a harmóniában, teljes közösségben a természettel, tárgya volt a rendnek, mint a növény és az állat. De sorsa az lett, hogy ki tudott lépni belőle, a természet alanyává küzdötte fel magát, s rendjét saját, önös céljainak vetette alá. Diszharmóniát teremtett, de hogy zavart vethessen a roppant szerkezetbe: a Kozmoszba, előbb fel kellett ismernie hozzá való viszonyát, átélnie a szerkezet lényegét, rendjének törvényeit. Tettének következményeképp elkülönült… a magány súlya, a hatalom terhe önvádra, a bűn tudatára ébresztette, s ezt az élményt örökítette meg a bűnbeesés mítoszaival. Élete ettől fogva visszavágyódás… S minthogy visszalépnie, belemerülnie többé nem lehetett, újrateremteni, lemásolni igyekezett… rítusaival a Kozmosz törvényeit utánozta… misztériumaiban a paradicsom bezárult kapuit nyitogatta.”
(Sziriat oszlopai)

Eszmélkedésem idején, a mesterségesen mítosz-mentesített hetvenes években, egyik nyáron három barátommal diák-munkásnak szegődtünk egy isten háta mögötti tsz-be. Először buggyant kukorica-hegyet lapátoltunk arrébb, majd öntözőrendszert építettünk ki, s szedtünk szét anélkül, hogy használták volna. Se-füle-se-farka feladatokat végeztettek velünk a bújtatott munkanélküliség jegyében. Szenvedtünk a melegtől, a tsz-tagok csakis fajfenntartást érintő megjegyzéseitől, és a szokatlanul zsíros ételektől. Arnold Gehlen Az ember című könyvébe menekültünk. Miért pont ebbe a műbe, ma sem tudom.

világra nyitottság

A gehleni ember különállóként teremtetett a természettől, kivettetve anélkül, hogy bűnt követett volna el. Koraszülötten jön a világra, meleg bunda, hatékony fogazat és karmok híján, megfosztva az állatokra jellemző alaki specifikumoktól. A koraszülött ember fizikai fogyatékosságait kompenzálja cselekvéssel, világra nyitottsággal, a nyelv és a tudat kifejlesztésével, a társaival való kooperációval. Nincs tehát Aranykora, ahová visszavágyhatna, számára csakis előre visz út.

Temérdek szabadidőnkben – esős napokon ki se dugtuk az orrunk a sivár hálóteremből – az emeletes vaságyakon kuporogva fennhangon, mint Bibliát olvastuk Gehlent, s aztán hosszasan beszélgettünk róla. A természetből kivettetett gehleni ember figurája a mi konyha-filozófiánkban belesimult a sartre-i létbe vettetett emberébe. Egzisztencialista életérzésünket, melyet addig csak olvasmányélményeink tápláltak, Kafka, Camus, Sartre, Pilinszky, ez a nyári kaland alaposan elmélyítette.

A „koraszülött ember” mítoszával léptem be a felnőttkorba, s noha azóta túlléptem Gehlen statikus strukturalizmusán, kreacionizmusán, gondolkodásom alapvonása maradt biológiája, s a „koraszülött ember” fogalmát még ma is találó metaforának tartom.

Aktuális emberképemben meghatározó Csányi Vilmos humánetológiai műve, az Emberi természet. Noha ezt a könyvet már egyedül, s magamban olvastam, örök tanárommal, az univerzális gondolkodású Gőbölyös Gyulával ugyancsak megbeszéltem, méghozzá az ország egyik legszebb helyén, az ábrahámhegyi templom lábánál megbúvó, római kori és középkori falmaradványokra épült présháza kertjében, egy terebélyes diófa árnyékában, a hegy levét kortyolgatva, a balatoni körpanorámában gyönyörködve. Csányi eszmefuttatásait összefüggésbe hoztuk a többi kedves biológus szerzőnk, Lorenz, Goodall, Diamond gondolataival, kialakítottuk helyét a gőbölyösi univerzumban, s annak egyik csillagképében, a saját, személyes világomban.

idegengyűlölet

A Csányi által szolgáltatott emberkép megszabadított az ember megválthatóságába vetett bizalmam utolsó morzsáitól is. Csányi szerint olyan mélyen belénk lett kódolva az idegengyűlölet az alatt a pár tízezer év alatt, amíg 30–50 fős bandákban róttuk a szavannát és a sztyeppét, hogy egyetlen szikra elég a fellobbantásához. S ami még ennél is veszedelmesebb, az ember szintén genetikai alapú „indoktrinálhatósága”, az a tulajdonsága, hogy a saját csoportja eszményeit érzelmi, és nem logikai úton teszi sajátjává, s oly mélyen, hogy abból észérvekkel ki nem mozdítható. Ismerős?

A gehleni ember fizikai gyámolatlanságára, alaki specializálatlanságára, amely Gehlennél a Teremtőtől ered, Csányi evolúciós okfejtést nyújt, a „vízi majom” elméletet, amelyet szerencsétlenségére nem egy elismert tudós, csak egy ismeretterjesztő publicista dolgozott ki, ezért a tudományos világ nem hajlandó kanonizálni. Eszerint előember ősünk a körülmények kényszerítő hatására (élőhelyét hirtelen elöntötte a tenger, s ő egy elzárt szigeten találta magát) pár millió év erejéig elindult a vízi emlőssé válás útján, majd a tenger visszahúzódása után letért erről az evolúciós ösvényről. Ez az elmélet, amely persze éppúgy bizonyíthatatlan, mint a hagyományos „szavanna-elmélet”, okszerű magyarázatot nyújt többek között a felegyenesedésre, a szőrzet elvesztésére, a sós könnyre, az izzadságmirigyekre, a lefelé néző orrlyukakra, az úszóreflexre, mindazokra a jegyekre, melyekkel élesen elválunk majomszerű őseinktől, s melyekre a „szavanna-elmélet” csak nyakatekert megoldásokat képes felmutatni.

S mondanom sem kell talán, Csányi az ember természeti lényből társadalmi lénnyé alakulását is evolúciós alapon képzeli el. Nem a klasszikus, hanem a részben éppen általa kidolgozott általános evolúció-elmélet alapján. Ennek lényege: „minden olyan energia-felvételre képes dinamikus rendszer, legyen az reakcióképes vegyületek keveréke, már élőnek tekinthető sejtek vagy akár magasabb rendű organizmusok ökológiai rendszere, állatok rendszerré szerveződött csoportjai, de akár tárgyak, eszmék valamiféle rendszere, amely képes ciklikus folyamatokban másolás útján komponenseihez akár csak kicsit is hasonló létezőket létrehozni, replikálni, alanya lesz egy evolúciós folyamatnak. Kimutatható, hogy olyan rendszerekben, amelyeken energia áramlik keresztül és komponensei a külső energia hatására folyamatosan keletkeznek és bomlanak, a replikációs ciklusok szükségszerűen megjelennek.

Az evolúciós folyamatot az jellemzi, hogy folyamatosan nő a komponensek közötti funkcionális szerveződés komplexitása, és az egyes komponensek meg az egész rendszer is egyre tökéletesebben másolódnak. Az evolúció során kialakul és növekszik a replikálódó rendszer individualitása.

a kulturális evolúció

Csányi bevezeti a „csoport-lény”, a „csoport-szelekció” fogalmait, mivel szerinte a kulturális evolúció alanya már nem az egyes ember, hanem a csoport mint saját nyelvvel, kultúrával rendelkező individuum. Az emberi csoportok létrejöttéhez persze jó pár, a főemlősökre jellemző tulajdonságunknak meg kellett változnia. Csökkennie kellett például a csoporton belüli agressziónak. Ezt az ősi közösségek a széles körű élelem-megosztással és a párkapcsolatok kialakulásával érték el, hiszen a főemlősöknél a csoporton belüli agresszió az étel és a nőstény birtoklásával jelenik meg legerősebben. Csányi szerint épp a csoporton belül visszafojtott agressziót szublimálták őseink az idegenekkel szembeni agresszióvá, idegengyűlöletté.

Minél szervezettebb volt egy csoport, minél inkább kialakultak hagyományai, annál nagyobb előnyre tett szert a csoport-szelekció folyamatában.

Mi, mai emberek mindnyájan a szelekciós verseny győztesének, egy mindössze 30–50 fős előemberi hordának a leszármazottai vagyunk. Ennél nagyobb létszámú populációban az új és hasznos genetikai tulajdonságok már oly mértékben keverednek, hígulnak, hogy nem jöhet létre új faj. A molekuláris genetika képes a női leszármazási ágat a csak anyai ágon öröklődő mitokondrium DNS, a férfi leszármazási ágat az Y kromoszóma mutációinak segítségével megrajzolni, egészen „Éváig” és „Ádámig”, persze csupán matematikai modellezéssel. József Attila versben megfogalmazott gondolata: „…az őssejtig vagyok minden ős…” immár molekuláris genetikai szinten is igaz.

S hogy az ember alapvetően koraszülött az állatok nagy részével összehasonlítva? Bizony, annak kell lennie, hogy genetikailag kódolt lényből minél inkább kulturálisan meghatározott, szocializálható, tanítható lénnyé válhasson.

Ebben az összefüggésben a kultúra nem egyéb, mint egy hatalmas inkubátor felettünk!

*

Várkonyi Az elveszett paradicsom című könyvét olvasva döbbenten tapasztaltam, hogy a gehleni ember felvetésével mennyire közel jártam gondolkodásmódjához. Várkonyi is tud a „koraszülött ember”-ről , csak más fogalmakat használ, „tartóssá vált magzati állapotról”, vagy „ivaréretté vált embrióról” beszél. Várkonyi a mítoszokból indul ki. Mítosz-értelmezése meglehetősen szélsőséges: „Nem a tudománynak kell igazolnia a mítoszt, hanem a mítosznak a tudományt”. Ebből az értékrendből egyenesen következik antievolúcionista álláspontja: az ember története nem fejlődés – ellenkezőleg, visszafejlődés a mitikus, a szellemvilággal kapcsolatot tartó embertől, az Aranykortól, a technicizálódott, hitét vesztett emberig.

Még egy meglepő apróság: Várkonyi abbéli igyekezetében, hogy a majom-ember származási kapcsolatot kizárja, s az embernek a majoménál archaikusabb alkatát bizonyítsa, előhozakodik egy német anatómus megállapításával, hogy az emberi kéz ujjai között valamikor úszóhártyák voltak. Váratlan helyen bukkantam a Csányi által felvetett „vízi majom”-elmélet újabb megerősítésére.

Bár Várkonyi nem tudott meggyőzni a maga igazáról, az evolúció elméletével szembeni kételyei arra késztetnek, hogy én magam is kellő szkepticizmussal tekintsek a fejlődéselmélet jelenlegi formájára.

kép | M. F. Husain művei, wikiart.org