A SIVATAG ÉS A VÍZ

Igen: a szavak és a jelentések… Ha belegondol az ember, máris kérdezi, mit jelent a szó: ember? Környezetem különböző korú tagjai sorolták, hogy homo sapiens, gondolkodó, alkotásra képes, érző lény, lelkes csoda, hogy érzékelni tud és következtetni, hogy jó és gonosz egyszerre – mindenki gondolt valamire, és mindenkinek más jutott eszébe. Jelzők peregtek: zuhanó, botorkáló, föltápászkodó, erőszakos, egyetlen. A végtelenből érkezik, a véges jelenvalóságból a halhatatlanságba igyekszik, van benne valami a Föld állandóságából, az örök változásból, de ahogy a gyerekből felnőtt lesz, mennyi minden elvész… Valaki azt mondta, tulajdonképpen embernek hívjuk, de igaziból állat. Vagy ufó? Vagyis embernek hívjuk, de valami ismeretlen bolygóról jött (vagy küldött) automata? Hiszen mostanság éppen át akarják alakítani az agyát (némelyeknél több-kevesebb sikerrel).

félig nyitva

Van fogalmad? – kérdezem magamtól is^[1]. Mennyi mindent nem tudsz elmondani, amikor például a tengeren, mindentől távol, millió csillag alatt egyedül vagy, és érzed, hogy átsuhan rajtad valami szellőnek sem nevezhető – misztrál, mondják a franciák, de hogy mondjam én? Nincs rá szavam. És arra van szó, mit érzett Ábrahám? Hány és hányféle fájdalom van. Aki nem érezte a létből a nemlét felé vivő első lépcsőt, nem állt a hetedik ajtóban, ami félig nyitva volt, annak lehet-e fogalma: milyen az? (Tavalyi szívműtétemet nem tudom, nem is akarom elmesélni.)

Járok, kelek, hallgatom a kortársaimat, és néha nem értem, miről beszélnek. Hallom a szavakat, de valami egészen más a jelentésük, vagy csak én raknám másként össze? Nem tudunk egymással beszélni, szót érteni, a média beszél helyettünk, lassan elveszítjük beszélőképességünket is, folytonos szerzésre biztatnak mindenkit, egyre több energiát emészt fel, hogy kikapcsolódni is csak irányítottan tudunk, de hova, mibe? Elsivatagosodtunk – mondom magamban, s próbálom rögzíteni a jelentést.

Sivatag. A világ szárazföldjeinek egyötöde. Összefüggő szárazság, hatalmas semmiség. 58 fokos levegő. Éjjeli fagy, hatalmas hőingadozás. Évi 25 cm-nél kevesebb csapadék. És a sivatag folyamatosan nő, terjeszkedik. Sivatag… A szó mit jelent? Elsőre kies, kopár, szélfútta és napégette, lakatlan homokdűnékre gondol az ember, a végtelen semmire. Az unokám azt mondta, óriás homokozó! Pedig a sivatag minden, csak épp nem lakatlan.

a legfontosabb láthatatlan

A forrósághoz és a szárazsághoz csodálatosan alkalmazkodott élőlények milliárdjai lakják a kopárnak tűnő buckákat. A sivatag maga a csoda, ahogy a benne élő állatok és növények is. A sivatagi állatok ötvözik mindazokat a fizikai és viselkedésbeli tulajdonságokat, amelyek az extrém körülmények között is lehetővé teszik a túlélést, mondja a geológus, a biológus – igen, de nekem más fogalmam, mert élményem van róla, tehát másként értelmezem. Az teszi széppé a sivatagot – mondta a kis herceg –, hogy valahol egy kutat rejt… Én ezekkel a szavakkal értettem meg a homok titokzatos sugárzását, a titok létezését. Hogy van titok, hogy amit látok, az csak a kéreg, és a legfontosabb láthatatlan. A sivatag eleinte csöndes és üres. Nem nyílik meg az első napon. Ha nem fogadod el hagyományait, szokásait, sohasem ismered meg mint élhető világot. Nem elég, hogy meglátogassuk, hogy igyunk a kút vizéből – forrásunk legyen! A sivatag mint szó, fogalom: üresség. Nem elég nézni, látni (tudni), éhezni és szomjazni is kell, el kell jutni egy kútig – ha mégoly messze van is. Amikor belenéz az ember a kietlen világban a kút csillogó vízébe, amikor felhúzza a tevegyomorból készült vödröt, és szomjas szájához emeli, egy pillanatra megérinti a csoda, és úgy nyeli le az első kortyot, mintha isteneknek emelt templomok áldozati italát inná.

És máris kérdezhetjük: arról van fogalmad, mi a víz? A civilizált világ emberei – bátran állíthatom – nem tudják, mit jelent. A kémikusnak hidrogén és oxigén alkotta egyszerű vegyület. A tengerésznek az út, a benne lakó élővilágnak az otthon, de neked, nekem, az Embernek van fogalma? Ha volna, bizonyára istenként tisztelné, nem mérgezné, pusztítaná a benne élőket!

irdatlan homoktenger

A víz egy cseppje is kicsalja a homokból a fű zöld szikráját. Ha esik az eső a sivatagban, megindul a nagy népvándorlás a fű felé. Adj egy kis vizet, koldulnak a sivatag gyermekei, üres konzervdobozokkal a kezükben könyörögnek. Mi meg elfolyatjuk, elpazaroljuk, holott lassan mi is koldulni kényszerülünk, mert fogy a tiszta víz! Egyszer az irdatlan homoktengeren láttam egy fúrást, olaj helyett feltört a víz, áradt ki a föld mélyéből. A sivatagi emberek megbűvölten nézték, és vártak. Mire vártok? – kérdezték tőlük estefelé a fúrótorony munkásai. Mozdulatlanul, némán néztek. Várták a végét! Meg akarták várni a percet, amikor Isten belefárad a szeszélyébe, mert ilyet nem tehet, hogy csak folyik, folyik, folyik a víz. – Hát van fogalmad róla, mi a víz?

1. A Van fogalmad? című sorozatból ↑

kép | adobe.com