Szvetelszky Zsuzsanna

VAN MOLNÁR

2002 február

VAN MOLNÁR

Detmold városa mellett néhány kilométernyire áll a hatalmas Freilichtmuseum, Európa egyik legnagyobb skanzenja. A látogatók sok száz éves, különálló, többé-kevésbé épen megmaradt falvakat barangolhatnak be, megnézhetik az egykori iskolatermeket, a szabóműhelyt, a pékséget, elgyönyörködhetnek az echt sárgöröngyök között turkáló disznókban, és ha nincs a közelben személyzet, fűszálakat csempészhetnek az istállókból kikandikáló lovaknak. Nekem a régi, szúette, roskadozó szélmalom a kedvencem. Állaga miatt a skanzen egyik leginkább óvott darabja, ami persze a gondos karbantartásban, nem pedig a turisták kérlelhetetlen távoltartásában nyilvánul meg: felmászhatok, és forgathatok, tekergethetek mindent, ami forgatható és tekergethető.

mérnöki pontossággal

Nem messze innen, Lichtenau közelében található Európa legnagyobb belföldi, vagyis pontosabban: belszárazföldi, tehát nem tengerparti szélerőműtelepe, ahol több tucat karcsú, magas oszlop tetején keringő ezüstfehér lapát éléről verődik vissza a napfény az elbámult kirándulók szemébe. A látványhoz hozzá lehet szokni néhány hónap alatt, de a változékony időjárás miatt mindig tartogat meglepetést a szemlélődőnek: néha vadul — persze mérnöki pontossággal kiegyensúlyozott vadsággal — forognak a lapátok a szélben, néha csak bágyadtan moccannak, mint aki nem igyekszik sehová, a mindennapos északnyugati szellőben pedig, amely ugyancsak óramű pontossággal szállítja a Ruhr-vidék csücske felé a tengerről az esőfelhőket, vígan keringenek, hogy végre elemükben érezhetik magukat. Windkraftanlage, vagyis szélerőmű a hivatalos elnevezésük, de kényelmesebb és érthetőbb egyszerűen szélmalomnak nevezni őket, habár óvodás fiam tiltakozott, mondván, itt nincs molnár.

Dehogyis nincs, hogyne lenne. Németország, Európa legerősebb gazdasági hatalma — területét tekintve — a felhasznált áram öt százalékát nyeri a megújuló energiaforrásokból, a szakértők becslése szerint azonban ez a részarány várhatóan növekedni fog. Egyre több az olyan újsütetű magáncég — és egyregyakrabban kicsi, családi vállalkozások —, amelyek a szél- és a napenergia, valamint a biogázok hasznosításával próbálnak meg felvirágozni. A német kormány jelentős összegeket fordít a „zöld áram” támogatására, és egyelőre minden pfennignek van helye, mert a piac további fejlődése a technológiák korszerűsítése mellett elsősorban a támogatásoktól függ. A számokat sokféle paraméter határozza meg, de általában elmondható, hogy egy közepes nagyságú szélerőmű-telep képes ellátni árammal egy jól megtermett kisvárost.

A zöld áram támogatói és propagálói legtöbbször az éghajlati változásokra hivatkoznak, és a szélből, napból, biomasszából nyert energia versenyképességét a környezeti károk értékelésével bizonyítják. A Münchener Bückversicherung nemrégiben közzétett statisztikája szerint az elmúlt húsz évben a természeti katasztrófák száma megháromszorozódott, és az általuk okozott gazdasági veszteségek számszerűsége jóval fenyegetőbb: ennek alapján legfeljebb két-három év van egy átfogó, végiggondolt energiareform megvalósítására, és ennek elmaradása esetén az üvegházhatás csökkentése csak óriási erőfeszítések árán lehetséges. Ha egyáltalán.

új gazdasági faktor

A széles nyilvánosság számára ritkán derül ki, és még nehezebben válik elfogadott ténnyé, hogy a megújuló energiaforrások csoportja — a szélenergia, a napenergia, a vízenergia, a biomassza, valamint egyes szakemberek szerint az úgynevezett geotermikus energia is — már ma új gazdasági faktort jelent, ennek környezetkímélő volta létfontosságú a következő generációk számára. Hogy a kőolaj valóban körülbelül 40, a földgáz éppen 60, a szén pedig legfeljebb 220 évig áll-e még a rendelkezésünkre, mint azt egyes becslések számítják, nem lehet pontosan tudni. Az viszont biztos, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásával csökkenthető a káros anyagok, különösen a szén-dioxid kibocsátása, ami életbevágó az üvegházhatás visszaszorításánál. Ezenfelül nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy — Johannes Lackmann szerint, aki a megújuló energiaforrások szövetségének elnöke (Bundesverband Erneuerbare Energien BEE) — legalább félmillió német munkahelyet lehet majd teremteni egy energiakoncepció-váltással. A statisztika számainak változatossága mindig gyönyörűséget szerez: a jövőbeli energiák fóruma (Forum für Zukunftsenergien) és az Oldenburgi Egyetem által elvégzett tanulmány alapján a megújuló energiaforrásoktól csak több tízezer új munkahely várható, higgadtan bekalkulálva a fosszilis iparágban várható munkahely-csökkenést is. Végül is a megújuló energiaforrások által teremtett munkahelyek számát elég nehéz lenne pontosan megbecsülni az ideiglenesen foglalkoztatott, beszállító cégek miatt.

Tény és való, hogy Németországban 1990-ben született egy úgynevezett „áramfelvásárlási” törvény, amely kedvező feltételeket teremtett a megújuló energiának a kilencvenes évek eleje óta tartó boomjához. Az áramszolgáltatók persze legszívesebben visszavonatnák, mivel szerintük a versenyfeltételek eltorzulásához vezet, ezáltal pedig ugyebár árt a nemzeti áramgazdálkodásnak. A lerögzített kényszerszubvencionálás különben nem igazán hatékony, hiába kötelezi az áramszolgáltatót, hogy minden egyes kWh után, amely magánkézben lévő szél-, illetve napenergia-készülékből ered, a végső felhasználási ár kilencven százalékát fizesse, ráadásul a privát ügyfelek meg alacsonynak tartják ezt a díjat, ezért lassul a napelemek felszerelésének tempója. Kétségtelen, hogy Franciaországban és Nagy-Britanniában, ahol nem született ilyen törvény, nem is kapott ekkora lendületet a „zöld áram”.

károsanyag-kibocsátások

Az új szektor támogatói azzal érvelnek, hogy az éghajlati változásokban szerepet játszó károsanyag-kibocsátások fosszilis forrásokból nyert energia előállításánál, illetve felhasználásánál keletkeznek. A rendelkezésre álló bőséges megújuló energiaforrások elektromos árammá és hővé alakításával jelentősen csökkenthető lenne ez a hatás. Szerintük, mivel a Nap egy fél óra alatt annyi energiát sugároz a földre, mint bolygónk összes évi energiafelhasználása, valamint számolva azzal, hogy a földkéreg felső tíz kilométerében mintegy százezer, 1200 MW teljesítményű atomreaktor által szolgáltatott — úgynevezett geotermikus — energia rejtőzik, ezért van elég forrás, amely nem termel káros-anyagot, és nem gyorsítja az éghajlati változásokat, „mindössze” a technológiák fejlesztése és további berendezések építése kell a kiaknázásukhoz.

Az ellenzők pedig valójában nem is azok, inkább csak óvatosabb álláspontra helyezkednek. A „hagyományos” áramszolgáltatók közül sokan támogatják a regeneratív erőforrások felhasználását: az iskolák számára szervezett napenergia-projektekkel — melyek során a tanulók megismerik a napelemek működését, lehetőségeit —, szélerőmű-komplexumok felállításával stb. (Efféle látványos programokkal szemben nem árt gyanakodni, kilógó lólábnál joggal háborogni, a nemes szándék látszata mögött reklámcélokat felfedezni, mint azt az üdítődobozoló emlékezetes hazai „környezetbarát” akciója is megmutatta). Amit kifogásolnak: hogy a törvény a szélenergia felhasználását támogatja.

Vannak szolgáltatók, akik olyan szövetségi szabályozást szorgalmaznak, amivel minden polgár részt vállalna a megújuló energiaforrások támogatásában, és a szolgáltató többletköltsége is csökkenne. Nyomatékosnak szánt érvük az is, hogy regeneratív forrásokból nem biztosítható a folyamatos áramellátás, a szélenergia megcsapolása csupán kiegészítő technológia, és még jó sokáig az is marad, és hogy a szélenergiát — a szén-dioxid-kibocsátás tekintetében — túlértékelik egyéb intézkedésekhez képest. Felmérésekre hivatkoznak, melyek azt mutatják, hogy optimális technikával is javított hőszigeteléssel az iparban csakúgy, mint a magánháztartásokban, jelentékenyen csökkenthetnék az energiafelhasználást és a károsanyag-kibocsátást. Az áramszolgáltatók szerint ezek kihasználatlan potenciálok, és gyakran olcsóbbak, mint a „szeles” megoldások.

Minden új technológia drága, minden rossz döntés százszorosan az. Ami a laikus számára megnyugtatónak tűnik, hogy úgy látszik, mégiscsak van molnár.

kép | shutterstock.com