Valachi Anna

„LÉHA GÁNCSOK” A LANTOKON

2013 március

„LÉHA GÁNCSOK” A LANTOKON

Legendás barátságokról derülhetnek ki meglepő, olykor méltánytalannak tetsző részletek, ha a közös „fészekben” eszmélkedő költők műveit és megnyilatkozásait magánlevelezésük tükrében is szemügyre vesszük. Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső szoros szellemi kapcsolata a pesti egyetemen, Négyesy László stílusgyakorlati óráin szövődött, a huszadik század első éveiben, a diploma megszerzése után pedig ritkább-rendszeresebb levélváltással igyekeztek áthidalni a köztük tátongó földrajzi távolságot. Klasszikusok esetében a levéltitok már nem érvényes fogalom – kivált, ha a költőbarátok egymáshoz intézett üzeneteit eredetileg Babits özvegye gyűjtötte össze s rendeztette sajtó alá.[1]

felrázzuk méla álmodozásából

Hármuk kapcsolatának motorja a társainál két évvel fiatalabb Kosztolányi volt, a tanári gyakorlóévét Baján töltő, majd Szegedre helyezett[2] Babits lelkes híve, aki nem tudott belenyugodni, hogy a kezdetben még filozófusnak készülő költő verseit, műfordításait mások ne olvashassák. Juhász Gyulát is arra kérte: ösztökélje, buzdítsa és „üsse” a „sárgaarcú bölcset” (Babitsot): „nekünk, barátainak kötelessége, hogy őt felrázzuk méla álmodozásából és kivigyük az irodalom piacára.[3] Az önzetlen, segítőkész Juhász „helyi kapcsolatait kiaknázva – mindkét barátja írásait elhelyezte a Szeged és Vidéke hasábjain.

Megkülönböztetetten szerették Arany János műveit, és a Shakespeare-drámákat fordító költőelőd gyakorlatát is követték. Babits – miközben roppant ambícióval készült szakdolgozatára[4] – Arany verseit idegen nyelvekre is próbálta lefordítani.[5] Ekkoriban Juhász is Aranyról szóló doktori értekezésén dolgozott.[6] Elmondható, hogy a három barát ugyanattól a szellemi „apától” származtatta magát. Így válhattak „testvérekké”, akik elsődleges feladatuknak tekintették a magyar költészet tartalmi és stiláris átformálását, az új költői nyelv megteremtését, ugyanakkor Nietzsche követőiként a hagyomány újraértékelését.

A harmonikusnak látszó emberi kapcsolatok azonban nem nélkülözték a konfliktusokat – miután egy nemkívánatos „negyedik is megjelent a színen, megzavarva a triumvirátus összhangját. Ez volt a pillanat, amikor a gyakran melankóliába zuhanó Juhász 1905-ben megvallotta kettős vonzalmát Kosztolányinak: „Arany lírája: ez egyetlen vigasztaló témám. […] Ady Endrét szeretem. Majdnem olyan beteg, mint én, de föltétlenül okosabb.”[7] Augusztus közepén már Adyt – és önmagát – védelmezte az érte aggódó Kosztolányival szemben: „Ne féltsen engem a nemes és álmodó Ady Endrétől, a magyar Verlaine-től. / Én, sajnos, odáig sohasem fogok eljutni.” [8]

valachi2 0219

Kosztolányi ekkoriban még együtt koptatta Juhásszal a pesti egyetem padjait, amint arról Babitsnak is beszámolt: „Az egyetem […] éppen olyan, mint az Ön idejében. A Négyessy-órákon [sic] ma is szerepelünk. Juhász a senior, a leányok álma, az író, a költő, a tudós, az egyetem diktátora.”[9] Az elszólásként értelmezhető kifejezés alapján az önkényúrként, kiskirályként, despotaként jellemzett Juhászt akarva akaratlan belső ellenségnek festette le, aki ráerőlteti a véleményét másokra. Arra számíthatott, hogy helyzetjelentésével sikerül Juhász ellen hangolnia Babitsot: „A modern irodalom trónusába egy kiállhatatlan és üres poseurt [sic] ültettek: Ady Endrét, s nem mások, kedves barátom, mint azon szintén modern szellemű fiatalemberek, kik arra aspirálnak, hogy rossz, modoros és affektáltan zűrzavaros verseiket a B. N. [Budapesti Napló] tárcarovatában közöljék. / Nem akarok Juhászról írni: a szemébe megmondottam neki mindent! Ő azok közé tartozik, kik minden húron tudnak zörögni s egy kis nyomdafestéktől megkergülnek. A verseim jórészét ellopta, átgyúrta és – főleg – elrontotta, s miután csúszás-mászással fölkúszott az Adykhoz és Kiss Józsefekhez, csodálkozást keltett azzal, mit az én írófiókomból csent. Olvasta a ‘Magyar sonett’-jeit; nem vette észre a csenést a jelzőkben, a formában, az egész hangban? De azért mindenki vivátot kiált feléje…/ Sok hasonlót írhatnék az émelyítő Adyról s az üres Mohácsiról[10] is. E tanulatlan[11] és gyenge legénykék valami rendkívül különöset keresnek, s maguk sem tudják, mit. Affektálják a világbánatot, a különcködést – mellyel sok ember akkor sem tud megbarátkozni, ha természetes, pedig van természetes affektálás, ilyen pld. a Baudelaire-é – és sohasem érzik magukat jobban, mint ha sikerült egy olyan verset írniok, melyet – maguk sem értenek meg. De másról álmodoztunk mi, kedves Mihály! De mások az Ön versei […]. Postán elküldöm számára az Ady új – hülye! – kötetét[12], olvassa el, s rögtön írja meg róla véleményét.[13]

bántóan gunyoros hangnemben

Babits válaszát a levetezéskötetet sajtó alá rendező Belia György nem merte teljes terjedelmében közölni: az író védelmében több sort kipontozott,[14] mert a levél bántóan gunyoros hangnemben íródott: „Igaza van… Ady Endre émelyítő poéta: ez a legtalálóbb szó rá. […] Távolítsuk el ezt a kellemetlen alakot, aki gondolataink hátterében áll: Ady Endrének megvan a létjoga a magyar költészetben (bár költészetének híres magyarságát sem hangulat, sem stiláris fordulatok nem igen igazolják): mert néhány új ritmust, új szó-hangulatot alkotott, mert néhány szép verset csinált. S azért ha megkérdi tőlünk (egészen naivul):

– Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
mondjuk nyugodtan, (mielőtt hátat fordítanánk neki):
– Csak méltóztassék. Miattunk sohse zsenírozza magát. Sírjon. Akár bőgjön.
– Pedig nem bőg – csak nyávog. És nagyon hasonlít a hangja a szerelmes macskákéhoz.[15]

Babits mégis próbálta józanabb állásfoglalásra késztetni Kosztolányit: „Csak Juhászt veszem ki az ön kaptája alól: Juhászról nekem csupán kedves emlékeim vannak; ő nem olyan tanulatlan legényke, mint a többi s ami a csenést illeti – aki annyit ír, ki ne csenne? – öntudatlanul, persze.[16] Ám Kosztolányi – noha csupa kedveskedő, baráti hangú levelet írt ekkortájt Juhásznak – ragaszkodott értékítéletéhez. „A poézis nem a szifiliszes és impotens Ady Endrék, az agyalágyult Juhász Gyulák és okvetetlenkedő Mohácsy [sic] Jenők előjoga, hanem a küzdő és hívő embereké” – bizonygatta Babitsnak.[17] Ugyanakkor – hízelgéssel – beszámolt a filozófus-költő szűk körben megismert műveinek lelkes fogadtatásáról:

„Versei hatalmas visszhangot keltettek Budapesten. A Magyar Szemlének egész szerkesztősége valósággal szerelmes önbe. […] Mindenütt általános elragadtatással beszélnek önről. […] Ön, édes barátom, a mi nagy és nemes fajunknak megtestesült genialitása. Petőfi unokája. Egy kölyök-Arany.”[18]

valachi3 0219

Babits csillaga ekkortól valóban egyre magasabbra hágott, de Juhászhoz továbbra is hűséges maradt, olyannyira, hogy „Kazinczyjának” nevezte.[19] S két év sem telt el, A Holnap antológia megjelenése után már nagy költőnek tartotta Adyt,[20] akiről a Nyugat 1909. június 1-i Ady-számában már saját „analízisét” is közzétette. „A Nyugat szerkesztője midőn felszólított, hogy írjak lapjába valamit Adyról, egyszersmind kifejezte, hogy véleményem minden fenntartás nélküli elmondását kívánja. Íme. Megpróbáltam megkeresni a faculté maîtresse-t[21] Ady költészetében, és a lírikus és magyar dacot találtam annak. S talán először próbáltam elfogulatlanul, polemiátlanul elemezni azt a poézist, melyről még igen sokan és igen soká fognak beszélni. […] Nincs ma fájdalmasabban, tragikusabban magyar költő, mint Ady.[22]

Babits valószínűleg csak kínzó belső konfliktusok árán változtatta meg véleményét. Közreműködését A Holnap-antológiában is „árulásnak” érezhette, holott „fölfedezését” és nyilvános sikerét végső soron barátjának, Juhász Gyulának köszönhette, aki nem árult zsákbamacskát, amikor fölkérte a közös publikációra: „Kedves Mihályom, / nagy dologról van szó. / Modern magyar antológiát akarunk szerkeszteni Adyval élen. (A Poetes d’aujourd’hui mintájára). Azonnal küldj egy bokrétát a verseidből, mert terád nagyon számítunk! Föltétlenül.[23]

korántsem lehetett ínyére

A Holnap-antológia nagy feltűnést keltett első számába tehát Babits maga is egy csapatban tűnt föl Adyval, noha ez akkor még korántsem lehetett ínyére. Szereplése az „új lantosok” seregében ellentmondásos volt, és sokáig nem is tudta feldolgozni. „Beérkezésének” disszonáns jellegét zavartan és csüggedten vette tudomásul. Bonyolult érzéseitől vallomásos formában próbált megszabadulni: kiírta magából kusza érzéseit, s versét a hozzá hasonlóan érzékeny-sebezhető lelkületű szellemi (édes)apának, „hunyt mester”-ének címezte.[24]

ARANY JÁNOSHOZ

Egy megzavart verselő a XX. században
Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének:
ládd léha gáncsok lantom elborítják
s mint gyermek hogyha idegenbe szidják
édes apjához panaszkodni tér meg:
úgy hozzád én. E nemzedék szemének
gyenge e láng, bár új olajak szítják:
cintányérral mulatnak már a szittyák
s rejtett kincset sejteni rá nem érnek.
S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés!
nem takart seb kell, inkább festett vérzés!
és jönnek az új lantosok sereggel,
sebes szavakkal és hangos sebekkel:
egy sem tudja mit mond, de szóra bátor,
magát mutatni hősi gladiátor.

valachi4 0219

A panaszversnek álcázott, a kimondás révén mégis önerősítő költemény a Nyugat 1910. január 1-i számában jelent meg. Babits még nem sejthette, hogy apakereső gesztusával egyszersmind saját, majdani vezér-szerepét is kijelöli. Hiszen 1929 után – a Nyugat szerkesztőjeként és a Baumgarten-alapítvány főkurátoraként – maga vált olyan nagy hatású, jelképes irodalmi apafigurává, akiért az ifjabb költőnemzedék kezdetben kritika nélkül rajongott, rövidesen azonban megkísérelte háttérbe szorítani, azaz szimbolikus értelemben: „megölni”. Arany tehát, a sorsát előrevetítő vers címzettjeként olyan példa és erőforrás maradt Babits számára, akivel irodalmi fejedelemként mindvégig azonosulhatott, s akinek lényéből a gyakori sajtópolémiák kereszttüzében is erőt, bátorságot merített.

  1. Lásd: Babits–Juhász–Kosztolányi levelezése. [BJK] Török Sophie gyűjtése alapján sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Belia György. Új Magyar Múzeum, Irodalmi dokumentumok gyűjteménye, 3. Akadémiai Kiadó. Bp., 1959.
  2. Babits Mihály az 1905-1906-os tanévet ideiglenes, helyettes tanárként Baján töltötte, a következő két tanévben pedig, 1906–1908 között Szegeden, itt már rendes tanárként oktatta magyarra és latinra a gimnazistákat. 1908-tól Fogarason kapott állást, majd 1911–1916 között az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban, a budapesti tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy utcai gimnáziumban tanított. A Babitsnál egy évvel később elhelyezkedett Juhász Gyula hiába szeretett volna Budapesten vagy Szegeden tanítani, az 1906–1907-es tanévben az erdélyi Máramarosszigetre, majd 1907–1908-ban a szlovákiai Lévára „száműzték”. 1908–1911 között jó sorsa Nagyváradra vetette, helyettesítő tanárként, innen került 1911–1913 között a szlovákiai Szakolcára, majd 1913-tól otthona közelébe, Makóra. 1917-ben az otthontalanság és a bezártság élménye kikezdte idegrendszerét; több öngyilkossági kísérlet után kérelmezte tanári nyugdíját, de csak 1928 végétől kapta meg. Kosztolányi Dezső két évig tanult a budapesti egyetemen, közben, 1905–1906-ban a bécsi egyetemre is járt, aztán újra beiratkozott a pesti egyetemre, de sohasem tanított, élete végéig hírlapíróként dolgozott.
  3. Kosztolányi levele Juhászhoz, Szabadkáról, 1906. április 4. körül. In: BJK, 126.
  4. Belia György információi szerint az Arany Jánosról tervezett szakdolgozat anyaggyűjtése, néhány fogalmazványa és egy hosszabb kísérlete megtalálható az OSZK Kézirattárában, Arany János életéről, Arany mint arisztokrata címmel. A szakdolgozatnak tervezett, pszichológiai megközelítésű Arany-életrajzot később doktori disszertációnak szánta, de azt sem tudta befejezni. Több mint egy évtizeddel később közölte tanulmánya egyik részletét Arany életéből címmel a Nyugatban (1917.1. 432–437), itt részletesen kifejtette, milyen módszerrel szándékozott megírni az életrajzot. (Lásd: BJK, 229–230.) – A tényt, hogy sem Juhász, sem Babits nem készült el a szívének kedves téma kidolgozásával, talán nem a kitartás hiánya, hanem sorsuk szeszélye magyarázza.
  5. Belia György jegyzetei szerint „Babits kéziratos hagyatékában a következő Arany-versek találhatók Babits angol nyelvű fordításában: a Buda halálából egy versszak, az V. Lászlóból hat versszak; lehetséges, hogy többet is fordított, de csak ennyi maradt ránk; lelőhelyük: (OSZK Analekta, Arany János két verse Babits Mihály angol fordításában). Lehet, hogy ekkor fordította a Keveháza elejét görögre; lásd a Dante fordítása című tanulmányának jegyzetében (Írás és olvasás, 370. p.) – In: BJK, 279.
  6. Juhász 1906. augusztus 27-én Négyesy László professzornak írt levelében részletezte Arany-kutatásainak szempontjait. Sajnos, sem szakdolgozatát, sem „Arany ősze” című életrajzát nem sikerült befejeznie. (Lásd: Juhász Gyula Összes Művei, 9. kötet, Levelezés, 1. 1900–1922. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Belia György. Akadémiai, Bp. 1981., 108–109., 388.)
  7. Juhász levele Kosztolányinak Szegedről, 1905. július 20-án. BJK, 86-87.
  8. Juhász levele Kosztolányinak, Szegedről, 1905. augusztus 9-16. között. In: BJK, 98.
  9. Kosztolányi levele Babitsnak, Budapestről, 1905. november 2. In: BJK, 106.
  10. Mohácsi Jenő (1886–1944): író. publicista. Jogot végzett a pesti egyetemen, de a Négyesy-szemináriumra is eljárt: ott barátkozott össze Babitscsal, Juhásszal – és levelekben – Kosztolányival, akiknek írásait az 1905-ben általa alapított, egy számot megért Tűz című folyóiratban közölte. A lap munkatársaiból alakult a Komjáthy Társaság. Mohácsi lelkesedett Adyért, akit Juhász közvetítésével ismert meg. Irodalmi kötődéseiről a Nyugat 1937. 4. számában emlékezett meg, Utazásom Adyhoz címmel.
  11. Juhász „tanulatlanságának” kései cáfolata a Nyugat 1923. 11–12. számának Figyelő rovatában megjelent, Juhász Gyula jubileumára című emlékezés, melynek írója, Tóth Árpád, fölidézte a szegedi költő ifjúkorát, amikor az a Négyesy-szeminárium titkára volt, s ő annyira tisztelte, hogy meg sem merte szólítani, holott alsóbb évfolyamosként végig ott ült a háta mögötti padban. „Izgatott mozgású, villogó szemű fiatal ember volt, aki a Négyesy tanár úr ‘stíl gyakorlatain’ a legcsitribb egyetemi hallgató kisasszony versikéit is úgy bírálta el, hogy a stílgyakorlat a semmibe tűnt előle és előlünk, s helyettük Juhász Gyula a Nietzsche hatalmas vízióját idézte föl: egyre Nietzschéről beszélt, hadarva, lelkes izzással, csaknem fizikai lázban. Meghatottan és meghökkenve figyeltem rá: vonásai összeolvadtak bennem a Nietzsche-arc vonásaival és éreztem és éreztük: ez az ember az ‘Übermensch’ drága őrületével és szent lobogásával vág neki a magyar pusztaságnak, buja és édes, távoli parfümű rózsaerdőket parancsolni a konok turáni homokra. Imádtam Juhász Gyulát, verseit, melyek a ‘Hét’-ben sűrűn jelentek meg, faltam. Az a költeménye, amelyben ‘a kocsma pállott, kék ködében lócán ül Villon és dalol’ [Ódon ballada, 1907.1, életem egyik legnagyobb élménye volt, s mikor utóbb Juhász legelső verskötete megjelent, azt, egy-két hasonlóan lelkes ifjú társsal együtt, a szó legszorosabb értelmében pár hét alatt agyonolvastuk: lapokra szétszedve olvadt szét közöttünk s talán papírfoszlányait is magunkba szívtuk.” (Nyugat, 1923. Nyugat, 1923.1. 879.)
  12. Ady Endre: Új versek. Pallas, Bp., 1906.
  13. Kosztolányi levele Babitshoz, Szabadkáról, 1906. február 19-én. In: BJK, 108–111.
  14. A levél jegyzete: „Ez az ifjúkori levél az egyetlen Ady-ellenes kirohanása Babitsnak: goromba és teljes értetlenségéről tanúskodó nyilatkozata bizonyára nemcsak Kosztolányi levelének hatására keletkezett, de befolyásolhatták az Új versekről a napi sajtóban megjelent fölháborodott hangú ismertetések is. Babitsnak ekkor még egyáltalán nincs kiforrott esztétikai meggyőződése: amiben ma hitt, s amit hirdetett, arról másnap éppen ellenkező véleményt alkotott: ő maga vall erről egyik levelében […], Schopenhauerrel kapcsolatban”. In: BJK, 272.
  15. Babits levele Kosztolányihoz, Bajáról, 1906. február 21. In: BJK, 111–116.
  16. Babits levele Kosztolányihoz Bajáról, 1906. február 21-én. In: BJK, 115.
  17. Kosztolányi levele Babitsnak Budapestről, 1906. augusztus 18. után. In: BJK, 139.
  18. Kosztolányi levele Babitshoz, Budapestről, 1906. augusztus 18. után. In: BJK, 138–139.
  19. Babits levele Juhászhoz, Szekszárdról, 1906. augusztus 18. után. In: BKJ, 137.
  20. Babits levele Juhászhoz, Fogarasról, 1908. szeptember 23–24-én: „Ami a ‘Holnap’ általános hatását illeti, Ady bizony kimagaslik közülünk két fejjel…” In: BJK, 178.
  21. faculté maîtresse: egy-egy alkotó fő lelki tulajdonsága, mely életművének is kulcsa.
  22. Babits Mihály: Ady. (Analízis). Nyugat, 1909. június 1. II. évf. 10–11. sz., I. 565–568.
  23. Juhász levele Babitshoz Nagyváradról, 1908. április 28-án. In: BJK, 170. – Babits következő versei jelentek meg A Holnap első antológiájában: Turáni induló. Theosophikus éneke. Vérivó leányok, Golgotai csárda. Fekete ország. Lásd in: BJK, 299.
  24. A vers 1909-es eredeti változatában még egyes szám első személyű birtok-viszonyt jelzett a megszólítás, Hunyt mesterem formában.
kép | Joan Snyder művei, wikiart.org