TISZTÁZZUK, HOGY MI A TISZTA!

„Mikor emlékezetemhez fordulok s elrendelem, hogy ezt vagy azt parancsom szerint adja elő, egynémely dolgok tüstént előjönnek, másokat csak hosszas keresés után, mintegy rejtettebb fiókokból szed elő. Vannak, amik seregestül tódulnak, s amikor az ember más valamit akar vagy keres, minduntalan odaugranak, mintha kérdeznék: nem mi vagyunk? Ilyenkor elhessegetem őket emlékezetem arcáról lelkem egy kézlegyintésével, míg csak ki nem tisztul és elém nem jön rejtekéről az, amit keresek.“
[Augustinus: Vallomások]

Ami tisztul, az tiszta lesz. Ez eddig „tiszta sor”. De milyen volt előtte? Homályos, piszkos, szennyezett, fertőzött, zavaros, gondozatlan, kusza? Ha emlékképről van szó – mint az Augustinus-idézetben -, akkor föltehetően homályos. Bizonytalan körvonalú. Elmosódtak a részletei. Olyan volt, amit még nem lehetett tisztán látni, világosan értelmezni, szavakba önteni. És ha nem emlékről, hanem valami másról van szó? A tiszta előbb felsorolt ellentéteiből világosan kiderül, hogy sok minden és sokféle szempontból lehet tiszta vagy nem tiszta.
nem átlátszó
A szép szatmári népballada szerint „Zavaros a Tisza, / Nem akar tisztulni. /Az a híres Bogár Imre, / Által akar menni.” Itt nyilván jelkép a folyó zavarossága, arra utal, hogy valami a betyár körül sem tiszta. Egy gyönyörűséges gyimesi népdal szövegében a folyó zavarossága már tisztán érthető jelkép: „Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni. / Haragszik a babám, nem akar szólani”. Mitől lehet zavaros egy folyóvíz? Attól, hogy sebesen áramlik, felkavarja és viszi magával az iszapot. Azért nem tiszta, mert nem átlátszó. Talán csak alig egy arasznyira lehet lelátni benne. Nem úgy, mint egy magashegyi tengerszembe, amelynek a vize akár 15-20 méternyire is átlátszik. Ott, ha a víz átlátszóságát mérik, s hosszú kötéllel lassan leengednek egy fekete és fehér mezőkre osztott fémlapot (ezt Secchi-korongnak hívják), még ilyen mélységben is jól látni a mintázatát.

nem ajánlatos
Bartók Béla Cantata profanájának (amelyet román népballada alapján komponált) zárógondolata, hogy azok a források tiszták, amelyekből a szarvassá vált fiúk ihatnak: „Az ő szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból”. Milyen lehet a nem tiszta forrás? Egyáltalán, létezik szennyezett vizű forrás? Sajnos igen, s egyre több. Mértéktelen műtrágyázás, szabálytalan szennyvíz-kezelés miatt az emberi települések környékén ma már sok forrás vize kémiailag szennyezett, vagy biológiailag fertőzött lehet. Pl. olyan magas benne az oldott nitrát-, sőt, esetleg nitrit-koncentráció, hogy már nemcsak a csecsemők, hanem a felnőttek számára sem ajánlatos a fogyasztása. Vagy a székletet tartalmazó szennyvízzel olyan baktériumok jutottak bele és szaporodtak el benne, amelyek súlyos betegségeket okozhatnak.
milyen értelemben
Milyen a tiszta víz? Erre a kérdésre nem lehet röviden válaszolni. Mert attól függ, milyen értelemben mondjuk tisztának. Lehet, hogy átlátszó: „Maj’ megszáll a Nyárád, fenékig lesz tiszta…” – folytatja a gyimesi dal -, közegészségügyileg azonban nem elegendő, hogy „szemre” tiszta, az is fontos, hogy kórokozó baktériumok egyáltalán ne legyenek benne, s a kémiai összetétele (azaz a benne oldott anyagok minősége és mennyisége) is megfelelő legyen. Itt megint bonyolódik a helyzet, ugyanis tisztázni kellene, mi az, hogy „megfelelő”. Az említett nitrát- és nitrit-ion közül az utóbbi sokkal veszélyesebb. Ezért az ivóvíz-szabvány az előbbiből 40mg-ot engedélyez literenként, az utóbbiból azonban csak ennek a század-részét. Tiszta-e tehát az a víz, amelynek egy literében 20mg nitrát van? Egészségügyi szempontból igen: iható. Kémiailag azonban nem, hiszen a kémikus csak a desztillált vizet tekinti igazán tiszta víznek. Ha valami más anyag is van benne – akármilyen kis koncentrációban! -, akkor az a kémia szaknyelvén már nem is víz, hanem oldat. (Vizes oldat.)
minimális mennyiség
S ezzel még nincs vége a „tisztaság” körüli bonyodalmaknak. A nagyon pontos méréseket végző kémiai laboratóriumokban gyakran kétszer vagy háromszor desztillált vizet használnak. De hát minek kell azt még egyszer (és még egyszer) desztillálni, ha desztilláláskor csak a víz megy át a szedőedénybe, s az eredetileg benne oldott anyagok – pl. a különböző sók és festékanyagok – nem? A válasz kivételesen egyszerű: mert nem csak a víz megy át. Döntően(!) valóban a vízmolekulák, kis arányban azonban az oldott anyagok molekulái is. Aki életében akár csak egyszer is járt tengerparton, tudja, hogy a tengeri levegőnek más a szaga, mint a szárazföldinek. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy – bár nagyon kis mennyiségben – a tenger fölötti levegőben, amit beszívunk, van a tengervízből származó só is. Talán hihetetlen, de igaz: kicsi, ám nem elhanyagolható mértékben a só is párolog a vízzel együtt. És ha ez így van a párolgással, miért ne lenne így a forralás (azaz desztillálás) esetén? Ha tehát sós vizet forralunk, a lecsapódó pára is tartalmaz sót, de csak annyit, hogy annak már nem érezzük az ízét. A kémiai vizsgálatokban azonban ez a minimális mennyiségű só is zavaró lehet.

nem léteznek
Lehetséges-e abszolút tiszta víz, vagyis olyan, amelyik egyetlen más fajta anyagból származó molekulát sem tartalmaz? Nem, ilyet még a leggondosabb körülmények között sem tudunk előállítani. Valamennyi „tisztátalanság” mindenképpen van benne – vagy az eredetileg benne oldott anyagokból, vagy a fölötte lévő levegőből (vagy más gázból), vagy az edény anyagából. És ez mással is így van. A korszerű fémkohászat elő tud állítani „négy-kilences, öt-kilences stb.” alumíniumot, amely 99.99%-ig, illetve 99,999%-osan tiszta. De olyat lehetetlen előállítani, amely 100%-os. A természetben nem léteznek teljesen tiszta anyagok, s ilyeneket mi sem tudunk produkálni. A világ a „nem tiszta” anyagok világa. Amire tehát azt mondjuk, hogy kristálytiszta, az sem abszolút tiszta.
megtervezetten szennyeznek
Baj-e, ha valami ilyen értelemben „szennyezett”? Erre sem könnyű válaszolni, mert attól függ, hogy mivel és mennyire szennyezett, meg hogy milyen szempontból vizsgálom. Néha még érték is a szennyezettség, vagyis az, ha egy egyébként tisztának tekinthető anyag kis mennyiségben valami mást is tartalmaz. Ilyen pl. a drágakövek (és fél-drágakövek) egész sora. A hegyikristály olyan kvarc (azaz szilícium-dioxid), amely gyakorlatilag tiszta. A szürkés füstkvarc kristály pici alumíniumot, a lila ametiszt pici vasat, a rózsakvarc pici titánt, az opál pici vizet tartalmaz „szennyezésként”. Az informatikai világ technikai alapját képező tranzisztorok olyan szilícium-kristályokból készülnek, amelyeket szándékosan és megtervezetten szennyeznek pl. kis mennyiségű arzénnal, illetve galliummal.E nélkül nem lenne se számítógépünk, se mobilunk.
gyönyörű párhuzam
A tökéletes „tisztasággal” más területen is bajok vannak. Pl. a zenében. Az ókori görög püthagoreusok zene-elmélettel is foglalkoztak, s megállapították, hogy ha egy húr hosszát pontosan megfelezzük, akkor a rezgésszám éppen kétszeres lesz, a hang pedig egy oktávval magasabb. Ez a legtisztább hangköz, ahol a rezgésszámok aránya 2:1. A következő tiszta hangköz a kvint (pl. C-G). Itt a rezgésszám-arány 3:2 (a G „javára”), a kvart (pl. C-F) esetében pedig 4:3. Vagyis úgy látták, gyönyörű párhuzam vonható a tiszta, harmonikus hangzatok és a legkisebb természetes egész számok között. Ennek nyilván azért is örültek, mert szám-misztikusok voltak, bizonyos számokat és egyszerű szám-arányokat szentnek tekintettek.

Baj – „tisztátalanság” – azonban a hangközök tekintetében is van. Mivel az F és G távolsága éppen egy egészhang, kiszámítható, hogy ennek mekkora rezgésszám-arány felel meg. Ez „háromketted osztva négyharmaddal”, ami 9/8, azaz 1,125.
nem pontosan
A püthagoreusok logikája szerint az egészhang (vagyis a nagy szekund) azért nem „tiszta hangköz”, mert már csak ilyen viszonylag nagy számok arányával írható le. Egy oktáv a zongorán hat egész hangos lépéssel is megtehető: C-D-E-F#-G#-A#-C. (Debussy pl. kifejezetten kedvelte ezt az egészhangos skálát a kicsit sejtelmes hangzása miatt.) Ha azt mondjuk, hogy minden egészhang különbség 1,125-szörös rezgésszám-arányt jelent, akkor az egy oktávot kitevő hat egészhang lépés rezgésszám-aránya együtt 2,03. Vagyis közel van ugyan a kettőhöz, de nem pontosan annyi. Márpedig az oktáv frekvencia-aránya nem lehet más, mint pontosan 2.
nagyon picikét hamis
Ebben az esetben viszont az oktáv és az F és G alapján kiszámított egészhang nem illeszthető egymáshoz. Mit tegyünk? Azon már nem változtathatunk, hogy Európában olyan hangskálát „találtunk ki”, amely tizenkét félhangból áll, hiszen a hangszereket is ennek megfelelően készítjük, s egész zeneirodalmunk erre a skálára épül. Kénytelenek vagyunk tehát kicsit csalni. A zongorát, fuvolát stb. úgy hangoljuk, hogy – az oktávot kivéve – minden hangközt egy hajszálnyival kisebb rezgésszám-arányúra állítunk be, mint a természetes egész számok aránya. A kvint frekvencia-aránya tehát a jól hangolt (szaknyelven temperált) zongorán nem pontosan 3:2, hanem ennél egy árnyalattal kisebb. Amikor tehát megszólal a zenekarban egy tiszta, harmonikus akkord, tudnunk kell, hogy abban csak az oktávok abszolút tiszták, minden más hangköz nagyon picikét hamis, azaz „nem tiszta”. Ha viszont a kvinteket és kvartokat hangolnánk abszolút tisztára, akkor az akkordok hangzanának bántóan hamisan.
nincs ellentéte
A zenéhez közel van a lélek. Jogos tehát a kérdés, vajon a „lelki tisztaság” is kifejezhető-e arányokkal. Vannak-e fokozatai? Ha valakinek folt esett a becsületén, azt mondjuk, „nem makulátlan”. A macula latin szó, s „foltot” jelent, de fordítható „szeplőnek” is, hiszen az is folt. Ráadásul a „maculának” nincs ellentéte, nincs olyan szavunk, hogy „makulás”. Az még további érdekessége a makulátlannak, hogy egy latin szóhoz magyar fosztóképzőt illesztünk. Van-e még más ilyen szavunk?

a nyelv logikája
De folytassuk a „tiszta” körüli tisztázatlanságok sorát! Ugyan, ki mondja meg a tökéletesen pontos értelmét József Attila sorának, hogy „Tiszta szívvel betörök, Ha kell, embert is ölök”? Senki. Hiszen hogyan lehet tiszta szívvel bűnt elkövetni? Lehetetlenség! És mégis érezzük, hogy helyén van itt a szó. Sőt, éppen ez a különös feszültség adja a vers erejét. A szójáték adja annak a tréfának is a lényegét, hogy „Én a bort tisztán szeretem, a sört meg piszkosul”. Kedves szójátékra kínál lehetőséget a tiszta szoba és a szobatiszta kettős is. Tisztának mondjuk az eget, ha nincs rajta felhő. De ha felhős, nem mondjuk se piszkosnak (mint a kezünket), se zavarosnak (mint a Nyárád vizét), se szennyezettnek (mint a csatorna vizét), se homályosnak (mint az éppen előbukkanó emlékképet). A nyelv logikája nem követeli meg, hogy az ellentétes értelmű szavak egyértelmű párokba álljanak. A tiszta papírlapnak nem a koszos az ellentéte, hanem az, amelyikre már írtak valamit, a fajtisztának a korcs, a jogtisztának a hamisított. A tisztátalannak pedig a kóser.

Ilyen bonyolult a világ! Ezért szép.