ÜZENETHORDOZÓ

A hegyi ember patakok, zúgók vagy dörgő zuhatagok, tengerszemek, hófödte gerincek, gleccser vájta völgyek között él, s a víz mindig jelenlévő pazar sokszínűségét látja. A víz minden halmazállapota körülveszi életét, hajnalban fátyolos párák ülik meg a völgyet, őszi alkonyatkor sűrű ködök takarják a tájat, alig látni pár lépésnyire. A folyóparti ember tiszteli a vizet, és tart is tőle, tudja, hogy az őselem élet és halál ura. A síkvidéki ember alig lát vizet, kutat kell ásnia, sokszor nagyon mély kutat, hogy élő vize legyen. Ő dolgozik legtöbbet a vízért, néha messziről hordja, csatornákban vezeti a földjére, és takarékoskodik vele. Az egyenletes hótakaró, a csöndes májusi esők és a nyári záporok felüdítő frissessége égi áldás és a földi boldogulás feltétele.

Az Alföldön születtem és ott éltem majdnem húsz évig. Gyerekkoromban az utcai nyomós artézi kútról hordtuk a vizet, ceglédi kannákban és vödrökben. Körülbelül 150-200 méterenként volt egy-egy ilyen kút a kertvárosban és a külvárosi utcákban. Ezekbe és a belvárosi vízvezeték-hálózatba is mélyfúrású artézi kutak adták a vizet. Jellegzetes, kissé vasízű, egészséges víz volt. Nagy fagyokban vastag szalmakabátot kaptak a nyomós kutak, egészen a nyakukig, csak a rugófeszítő nyomókar állt ki a burkolatból. Voltak persze házilag ásott vagy fúrt kutak is, de ezek vizét nem volt tanácsos meginni. Akadt, aki főzéshez használta, úgy kevésbé ártott, de megérzett a leves ízén, hogy nem artézi vízből készült. Ezzel a vízzel csak öntöztünk, esetleg durvább dolgokat mostunk. Messze kinn a homokvidéken, ahol nagyapám szőleje volt, akadt iható vizű fúrt kút, de ez már majdnem artézi víz volt, mert húsz-huszonöt méterre kellett érte fúrni. Voltak tanyák, ahová több kilométerről hozták az ivóvizet. Többször töltöttem a nyarat egyik osztálytársam szüleinek tanyáján, amit ötven hold jól termő gabonaföld beadásának fejében meghagyott nekik a téesz. Ők az ivó- és főzővizet eléggé távoli tanyáról szállították. Egyszer Pali bácsi, pajtásom édesapja megengedte, hogy én hozzam el, lovas kocsival. Azt mondta, ne izguljak, a lovak tudják az utat, csak engedjem lazára a gyeplőt, amikor be akarnak fordulni. Feltettük a kocsiderékra a kétszáz literes rozsdamentes tartályt, és elindultam. Hogyne izgultam volna!? Hogyan találunk oda meg vissza? De a lovak tényleg vezettek, nem tévedtünk el, sőt, a legrövidebb szakaszon tettük meg a másfél kilométeres utat, többször fordulva jobb-balra. Óriási élmény volt rábízni magamat az állatokra, de máig sem tudom, honnan tudták, mikor merre tartunk, talán jelzés volt nekik, hogy feltettük a tartályt a kocsira?

A víz szervetlen anyag, de a szerves élet számára nélkülözhetetlen. Igen nagy a hőstabilitása, s csak 2000 °C (!) felett bomlik elemeire (a forró vízgőzben nem bomlik fel a H₂O molekula!) A jég könnyebb, mint a víz, és +4 °C-on a legsűrűbb. A folyadékok, a vizet kivéve, az emelkedő hőmérséklet hatására egyenletesen tágulnak, ritkulnak, azaz sűrűségük csökken; a víz csak +4 °C fölött viselkedik így, fagyáspont és +4 fok között ellenkezőleg; a folyók, tavak így „felülről” fagynak be, a víz felületén képződik jég, és a jég alatt helyezkedik el a sűrűbb és melegebb víz. A jég rossz hővezető, a jégréteg lassan vastagodik, fenékig szinte sohasem fagy be egy folyó vagy nagyobb tó. Ez teszi lehetővé, hogy a vízi élőlények rendszerint károsodás nélkül túlélik a telet. A víz rendkívüli hőelnyelő képessége (hőkapacitása) kivételes szerepet játszik a klímaváltozások elsimításában, meggátolva ezzel az ökorendszerek pusztulását. A nagy párolgáshő az élő szervezetek hőháztartásában kap döntő szerepet. Kiváló oldóképessége a tápanyagok szállításában fontos.

Régóta kutatják a víz rendhagyó molekuláris és elektronfizikai viselkedését. Már Röntgen azt állította, hogy a vízmolekulák nemcsak egyféleképpen állhatnak össze, hanem két lényegesen különböző módon, vagyis nem csupán egy oxigén atomhoz kapcsolódó két hidrogénatom együttese alkotja a vízmolekulák sokaságát, hanem az egyes molekulák egymással „összetapadva”, mintegy térhálós csoportos alakzatot vesznek fel. Akkor sok tudós kételkedett, azután a tudomány is elfogadta a kettős alakzatot: az úgynevezett hidrogénhíddal egymáshoz kötött szabályos tetraéderes „óriásmolekulák” és a közöttük szabadon mozgó, de sűrűbb közeget alkotó „magányos” H₂O molekulák együttes jelenlétét. A folyékony víz térbeli hálózatos szerkezete, és az ezeken belül ható molekuláris erők és hőmozgások magyarázzák a víz különleges viselkedését. Az utóbbi tíz évben svéd, angol és amerikai kutatók különféle röntgenvizsgálatokkal és egyéb bonyolult anyagszerkezet-vizsgálati módszerrel egyre több és meggyőzőbb bizonyítékát adták a víz kettős szerkezetének, sőt, azt is megbecsülték, hogy mekkorák lehetnek a rendezett (tetraéderes) csoportok. A kutatások legérdekesebb eredménye, hogy a két molekula-módosulat rendkívül gyorsan változik; a rendezett és rendezetlen csoportok szinte állandóan átalakulnak egymásba, mondhatnánk, fáradhatatlanul „járják fergeteges táncukat”. Mérések szerint a másodperc ezermilliomod része alatt helyet cserélnek a hidrogénatomok az egyik és másik szerkezet között.

Nem minden tudós osztja az imént leírt magyarázatot, főleg az amerikaiak között sok a szkeptikus, azt állítva, hogy nincs szükség a kettős szerkezet feltételezésére ahhoz, hogy a folyékony víz fizikai anomáliáit megmagyarázzuk. Bonyolult érvek és nyakatekert ellenérvek ütköznek. A tudományos vita mindenesetre rámutat tudásunk korlátaira és bizonytalanságára. A még oly egyszerű és közönséges anyagot sem ismerjük igazán. Azaz ismerni ismerjük valamennyire, hiszen sok mindent tudunk róla, amit használatáról tudni kell, csak nem értjük. A tényeket, az adatokat, a viselkedési módokat ismerjük, a miérteket kevésbé. A sokirányú kutatásnak érdekes elágazásai vannak, például néhányan úgy vélik, a víz felfogja és egy ideig tárolja a környezetéből jövő érzelmi és gondolati energiát. Azt állítják, „érzi” az ember spirituális kisugárzását. Dr. Masaru Emoto japán bölcsész-természetgyógyász gazdag fényképanyagot tett közzé a lefagyasztott vízkristályokról, amelyek állítólag arról tanúskodnak, hogy a vízkristály alakjában meglátszik a pozitív vagy negatív érzelmi hatás. A negatív érzelmi energiáknak (pl. disszonáns hangzatok, szenny, a gonoszság képei) kitett víz kristályai szabálytalanok, amorfak, zavarosak, a pozitív energiákkal (harmonikus zene, megnyugtató képek) „besugárzott” kristályok pedig a hókristályhoz hasonló, szabályos, változatos, szép alakzatokat vesznek fel. Emoto a vizet dinamikus információhordozó anyagnak tartja, ahogyan ezt vallják a homeopátia művelői is.

A hivatalos tudomány az első meghökkenés után kemény kritikával fogadta Emoto kutatásait. Ellenérvként hozzák fel, hogy Emotónak nincs megfelelő természettudományos képzettsége, az állami egyetemen a bölcsészkart végezte el, doktorátusát pedig természetgyógyászatból szerezte. Azzal is gyanúsítják, hogy a bemutatott fotók manipuláltak, valójában a hókristályok másolatai. Szemére vetik, hogy nem kellően steril körülmények között tárolja és vizsgálja a vizet, elfogultan válogatja ki a képeket stb. A világ számos tudományos műhelyében kutatják jelenleg is a víz titkait, és ahol felfedezik egy eddig rejtett vagy észre nem vett tulajdonságát, ott azonnal megjelenik a szkepticizmus és a lejáratás. Ismerős hozzáállás, amely az egészséges és szükséges kétkedést túlhajtva, „csípőből elutasít”. A hivatalos tudomány mindig jobban szereti tagadni, amit nem ért, és nem tudomást venni arról, amit nem ismer. Pedig Arthur Clarknak valószínűleg igaza volt, amikor azt mondta a múlt század hatvanas éveiben: „A kultúra és a tudomány története bizonyítja, hogy az a tudós, aki valamire azt mondta, lehetetlen, sokkal többet tévedett, mint aki azt mondta, nem értem, de akár így is lehet”.

Nem tudom, hogy Emoto doktor úr csal-e vagy sem. A bemutatott fotók lenyűgözőek, a pozitívan „besugárzottak” tényleg mint a legszebb hókristályok, a negatív információval „átitatottak” meg mint a pacák vagy a szálkás festékfoltok. Nem tudom, milyen érdekek fűződnek kutatásaihoz és a fotók bemutatásához. Lehet, hogy a bombasztikus ötlettel emberek tömegeit használja ki, akik fizetnek könyveiért, előadásaiért. Igaz, azt sem tudom, hogy a Nobel-díjasokat adó világhírű tudományos intézetek miféle anyagi-erkölcsi összefonódásban vannak a Wall Streettel vagy Pekinggel. Miért van az, hogy ha hülyeségnek tartom Emoto kísérleteit és hipotézisét, valami mégsem hagy nyugodni?

A heves tagadás éppoly gyanús, mint a vakhit. A tudomány állításait is hitek szövik át. A tudósok vitája nem szilárd tények ütköztetéséből áll, hanem hipotézisekre és következtetésekre épülő, eltérő, olykor egymásnak ellentmondó vélemények felsorakoztatásából. És az üzenet, az egész végső kicsengése nekem tetszik, ahogyan nagyon tetszik a hókristály is, pedig fogalmam sincs, ki formálta olyan gyönyörűre. Szóval humbug az egész? Csak meghökkenésre való, feltűnési vágyból és a tudományos körök bosszantására tették közzé? Az idevonatkozó irodalmi hivatkozások áltudományos ponyvák? De akik elutasították a kísérletek hitelességét és a következtetések levonását, azok is sok figyelmet szántak a témának, a dolog mindenkit izgatott és izgat most is. A szkeptikusok is próbálnak olyan álláspontra helyezkedni, hogy ne maradjanak szégyenben, ha mégis a másik oldalnak lesz igaza. Lehet, hogy a ma mellőzött vagy letagadott értékes megfigyelések, becsületesen rögzített eredmények és intuitív meglátások egykor perdöntő bizonyítékként térnek vissza? Volt már erre példa a tudománytörténetben.

A kettős szerkezetű vízben létrejövő elképesztően gyors belső átalakulások és számos más tényező is arra utalnak, hogy a víz képes lehet kölcsönhatásba lépni a kívülről jövő, nagyon finom és gyenge energiákkal, akár az élőlények érzelmi kisugárzásával is. Találkoztam olyan megfogalmazással, hogy a víz elsősorban információhordozó, másodsorban a rezgések ruhája, harmadsorban szomjoltó, éltető folyadék. Ha igaz, hogy az érzelmek és a gondolatok gyógyítják vagy megbetegítik a testet – márpedig ezt az orvosok többsége tudja és vallja –, akkor ennek a hatásmechanizmusnak biztosan van valami fizikai csatornája, amin keresztül bejutnak a fiziológiai testbe a szellemi erők.

Miután tudjuk, hogy testünk 50-80%-a víz (kortól függően), nem elvetendő a feltételezés, hogy a víz a transzformációs anyag, amely felveszi és valamiképp továbbítja a gondolatok és érzelmek hullámait a sejtek és szövetek szintjére. A szén, a nitrogén, a kalcium, az ammónia, a szilícium, a vas, a nátrium és még számos egyéb anyagi alkatrész mellett a víz a legfontosabb üzenethordozó. Az is figyelemre méltó, hogy a csecsemő és kisgyermek korban, amikor testünk 75-80%-a víz, érzékenyebbek vagyunk a ránk ható érzelmekre, a szeretet, a gondoskodás vagy a harag és elutasítás megnyilvánulásaira. A hatások részben tudatos döntésekként, részben tudatalatti parancsokként életre szólóak. Mintha olyan folyamat tanúi és részesei lennénk, amelyben a világ esztétikai és tudományos megismerésének útjai találkoznak, vagy legalábbis nagyon közelednek egymáshoz. A hexagonális kristályalakzatok kimeríthetetlenül változatos, gazdag szépsége és a rezgések információhordozó képessége rokonságban vannak. Vajon titok marad, hogy az anyag atomi szerkezetének dinamikusan stabil mintázatai miért szépek? Honnan ered a szabályos geometriai formákból sugárzó harmónia érzete? Miért szép az aranymetszés? „Az elemi részecskék szimmetriákat testesítenek meg; ők a szimmetriák legegyszerűbb reprezentánsai, ugyanakkor következményei is a szimmetriának” – írja Heisenberg.

Az áldás és a hálaadás ősi rítusának van valami mély oka és értelme. Vagy csak a hit placebo-hatása működött a kultikus szertartások közben? Meglehet, de a placebo nem azt jelenti-e, hogy vannak mérhető pszichikai és fiziológiai hatások anélkül, hogy valamilyen kémiailag ható anyagot juttatnánk a szervezetbe? Tehát a hit, az akarat és a képzelet immateriális erői végeznek el valami materiálisan kimutatható változást. Benedetti olasz kutató szerint a gyógyszerek egy része is csak a placebo-hatást erősíti fel; pl. ha tudja a beteg, milyen gyógyszert kapott, az sokkal jobban hat, és ha nem tud róla, akár el is maradhat a hatás. A tudomány nyilván nem tagadhatja, de máig megmagyarázni sem tudja a placebo jelenségét.

Talán Pali bácsi lovai is értettek a víz nyelvén?

kép | Dominik Gubi, flickr.com