A FÜGEFÁS ROM

Ezeket a lejtőket és lankákat nagyon szerethették az egykori építők, akik összehordták a fehér mészköveket, kék és szürke bazaltdarabokat, szivacsos lávatufákat, a rómaiak által egyszer már megfaragott vörös homokköveket a szobányi templomhoz, domboldalba ragasztott egyházhoz, büszke oromfalakat övező szerzetesi szálláshoz. Sokat bolyonghattak gyalogszerrel a tájban, szemlélődhettek, honnan kínálkozik bájolóbb kép a szemnek, s végül pálcát szúrtak a földbe, ide és ne távolabb, se közelebb, mert itt az a pont, hol a harmónia fölzeng.

Váraknál nincs tűnődés, tépelődés, a hegy tetejéről látni legjobban a közeledőt, innen kémlelhető a mélység, mélységben az ellenség, a vár őrködik a völgyön.

édeni pont

De ki döntötte el, hogy a Kű-völgy végén, a Vászoly felé vezető út balján, közel Kisdörgicse bokornyi házához, a mező közepén, annak édeni pontján templom emeltessék? Éppen ott, ahol a lejtők összeérnek, körben a kaszált rét, boglyák, nem kézzel rakottak, de arra jók, hogy az egerészölyv megpihenjen a tetejükön, aztán újra felszálljon s pocokra vadásszon. A háttérben néhány hagyásfa, legeltettek itt valaha, bizonyára házak gyülekeztek egykor a templom köré, nem sok, mert tíz ember ha befér egyszerre. A bejárat előtt most vadkörtefa növeli a vackort. Nyár vége van, suhog a zsályaszagú szél.

A szépség kifinomult ínyence kereste és találta meg a fügefás rom helyét a Balázs-hegy oldalában, a zánkai öböl felé tekintő lejtőn, s ültetett a bélletes kapuzat jobbjára és baljára egy-egy fügefát, melyeknek gyümölcse augusztus végén szotykosodik. Mennyi íz van ezekben a csúf gyümölcsökben, behunyt szemmel kell ízlelni, közben a halálos beteg Babits versére gondolhat az ember.

A rom javarészt kék és feketés bazaltszemekből épült, arányos, tájba simuló, a szentantalfai útról felfelé tekintve nem tolakodóan, csak szelíden vonzza a szemet. Előtér, főhajó és szentély alkotta egykori belső terét, amelyet altemplom egészített ki. Ma összedobált, faragott kövek hevernek a falak között, még nem hordták el őket. Asztallapnyi, oltárnyi darabok előtte is, innen lehet szemlélődni, nyár végi délután, rovarzümmögés, távoli emberi zaj, vízen suhanó felhőárnyék és vitorla.

Miért éppen ide épült? Távol a két falutól, Dörgicse a hátunk mögött, Zánka a völgyben előttünk, a tóra ereszkedő lejtőn szőlők, présházak, ki jött ide hajdan?

Vagy aki ide álmodta, helyet keresett az elvonulásra? Itt, a hegyoldalban nem volt falu soha, csak a két völgyben. S éppen ezért jó ez a hely. Ide nem seregeltek, tűnődhetett a magányos szerzetes, megosztozott a hajlékon a jóisten és ő. Erdőkre látott, parányi falura a völgyben. Körötte is erdő. Vajon megvolt-e már a kőből szépen megrakott kút a Balázs-hegy tetején? Hatalmas tölgy áll ma mellette, törzsébe vasakat vertek a vadászok, úgy lesnek a tetejéről az inni jövő vadra. Lehet, hogy nem volt kút sem, csak forrás. Mocsaras tó a hegy tetején, itt minden hegy tetején van tó, néha több is, a köveskáli Fekete-hegyen három sásos mocsarat zizegtet a szél, mert nem igazi tavak ezek többé, inkább vadaknak való mocsarak, vaddisznó-dagonyázók, ritkán csillan a tükrük.

falmaradékok

A tó mellett vezet az erdei út vissza Dörgicse felé, tavasszal az erdő lombtalan ragyogás, az avarban fénylik a hérics, most, nyáron zöld borulat, esteledés. Dörgicse a völgyben, három templom, barokk magtár, a falu fölött a Gernye-hegyen a harmadik rom, gótikus ablaka a magasban, nagyszerűségét a falmaradékok súgják. Mögötte sötét fenyőkoszorú.

Vizes rétek közepén egy-egy fűzfacsoport, a helybeliek nyelvén ’fokadékos hel’, sűrű nádas, körötte kaszálók, egy szál magányos lila kosbor, a szem fonalán egerészölyv lebeg, mint a sárkány. A facsoportok vonzzák a vadakat, őzek gyülekeznek éjszakára, a száraz fű megőrzi testük nyomait.

A Balázs-hegy mögött lecsúszik a nap, sötétzöld, majd fekete az erdő.

kép | istockphoto.com