ÚJJÁSZÜLETÉSI VALÓSZÍNŰSÉG

– Báró úr, ön mit tenne a helyemben? – suttogta Alagi őrnagy a vörös macskafülbe. – Itt valami kínos história folyik, ami, úgy tűnik, önt is érinti, de ne keveredjünk bele! A rendőrkapitány, ez a Szima Tibor kétszínű alak. Jól ismertem az apját is, különös szerencsével mindig kihúzta fejét az akasztófakötél-hurokból.

A macska bátorítólag nyávogott, és láthatóan cseppet sem aggódott. Alagi őrnagy szeretettelin nézett rá.

– Igaza van, báró úr – suttogta. – Jobb, ha semmi gyanút nem ébresztünk, inkább menjünk be, és mímeljünk rangunkhoz méltó lovagias segítőkészséget.

az események középpontjában

Az őrnagy belépett a kapun, az előkerten áthaladva közelebbről is megcsodálta a rózsaágyásokat – legalább ennyi öröme teljék ebben a kellemetlen kötelességben. A szobában különös kép fogadta: a fotelben szivarozott a patikus, szürke arca már élettelibb színt öltött. Mellette térdelt a földön a hullasápadt patikusné, aki láthatóan még jobban megrémült attól, hogy férje mégis életben van. Mocsári Nagy Kálmán, a vízilóalkatú körorvos a patikus csuklóját fogta és a pulzusát számolta, álmatag tekintete közben a cseléd méretes hátsó felére tapadt. A lány elemében volt, büszkén, hogy végre az események középpontjában lehet, Szima Tibor kérdéseire hosszú, részletes válaszokat adott, még a szemöldökét is próbálta komolyan összevonni. A rendőr őrmester sértett arccal jegyzetelt kis füzetébe, és elképzelte, hogyan pofozza fel a rendőrkapitányt az egész őrs előtt.

Alagi őrnagy zavartan álldogált, végighallgatta Szima Tibor beszámolóját, de közben egyre a szögesdrótos kőfal és a fémkapu járt az eszében.

Miután a rendőrök végeztek a kihallgatással és a körorvos megírta az igazolást arról, hogy nem történt életellenes bűncselekmény, a szobán a megkönnyebbülés moraja futott végig. A patikusné megrázta magát, pokoli fásultsága ellenére eszébe jutottak háziasszonyi kötelességei.

– Innának egy jó teát?

Mindenki visszafogottan bólintott.

– Julcsa, pattanj, egy-kettő, főzz teát, és hozz a lekváros piskótából is!

Az alkalmi társaság az izgalmak után jólesően kortyolgatta a teát a szalonban és helyi érdekű semmiségekről csevegtek, például a pék lányáról, aki megszökött a városkába látogató cirkusz egyik artistájával, de aztán hamar visszajött kisírt szemmel, és nem volt hajlandó elárulni, merre járt és hova tűntek a pék antik lószerszámai. Szóba került a városka temetője is, melyet már évek óta rendbe kellett volna hozni, de a polgármester ígéretei ellenére nem történt semmi, továbbra is életveszélyesek voltak a melléképületek, a sétányokon éktelenkedő, szakadékszerű lyukakban pedig havonta kificamította valaki a bokáját.

Ekkor kopogtak a bejárati ajtón. Összerezzentek. A kitárt faajtónál alacsony, csillogóan fekete hajú férfi állt. Egyet lépett befelé, és mélyen meghajolva, enyhén tört magyarsággal mutatkozott be.

– Jó napot kívánok, Akito Sakurai vagyok, látogatóban az önök csodaszép városkájában. Bocsánatot kérek a zavarásért. Egy vörös macskát keresek, és úgy hallottam, ma errefelé látták.

Mindenki Alagi őrnagyra nézett, ő meg igyekezett láthatatlanná válni. A beállt csendben mocorgást hallottak, és az őrnagy zakója alól hirtelen Agyalagi báró dugta ki a fejét. Barátságosan nyávogott a japán férfira, aki megörült neki.

– Szóval tényleg itt van! Ez remek! Nagyon kedves önöktől, hogy vigyáztak rá.

A macska leugrott a földre és odasétált Sakuraihoz. Az alaposan megvizsgálta.

– Már napok óta keresem, sürgősen vissza kell vinnem a telepre. Nem okozott gondot önöknek? Nem tapasztaltak furcsaságokat? Nagyon intelligens állat, de a rajta elvégzett kísérleteknek, sajnos, van egy-két nem kívánt mellékhatása.

Alagi őrnagy szeme megvillant.

– Milyen telepről beszél? Csak nem az erdőben van a nyugati határon? Kőfal szögesdróttal, ugye? Ott találtam a macskát.

Sakurai bólintott.

– Igen, onnan szökött meg az 1164-es számú kísérleti alany. Valahogy talált egy rést a biztonsági rendszeren, és kijátszotta az őröket. Még soha nem találkoztunk ilyen rendkívüli képességű alannyal, ezért is fontos, hogy visszavigyem. További vizsgálatokra van szükség, ez áttörést jelenthet a kutatásokban.

Alagi őrnagy igyekezett leplezni izgatottságát.

– Milyen kísérletekről van szó? Milyen mellékhatásokról?

Sakurai megrázta a fejét.

– Sajnos, nem oszthatom meg önökkel ezeket az információkat, a kutatási program szigorúan titkos. A mellékhatások miatt viszont el kell mondanom: ha valakit megkarmolt vagy megharapott az alany, el kell jönnie velem a telepre, mert azonnali, speciális kezelésre szorul.

Alagi őrnagy habozott. Nem akart megválni a legjobb barátjává lett vörös macskától, de megijedt a hallottaktól. És tudni akarta, hogy mi folyik a kőfalak mögött. A kíváncsisága győzött, a patikus mellett ő is jelentkezett a speciális kezelésre, bár egy karmolásnyom sem volt a testén.

Akito Sakurai, Lang patikus és Alagi őrnagy elindultak a városszéli erdő felé. Az őrnagy elmerült a gondolataiban, de Lang Róbertnek feltűnt, hogy a japán kis fekete dobozt tart a szája elé, és halkan belebeszél. Csak részben tudta kivenni a szavait, és semmit nem értett.

– Tizennégyes kód… Felülírható céltávolság, lemezes szerkezet… Befejezetlen lovagi torna… Harántcsíkolt, ehető felület, újjászületési valószínűség egy a kétszázmillióhoz…

Nemsokára beértek az erdőbe, ahol hatalmas tölgyfák között vezetett tovább a sétány. Gyaloglás közben Sakurai a két férfit faggatta: jól érzik-e magukat, milyen régiek rajtuk a karmolások, átestek-e gyerekkorukban bárányhimlőn, szoktak-e szobrászkodni szabadidejükben és jártak-e valaha Új-Zélandon vagy Kelet-Szibériában. Zavartan felelgettek, Alagi őrnagy mélyeket lélegezve próbált megnyugodni, Lang pedig komolyan elgondolkodott, hogy halál közeli élménye után vajon a saját élete folytatódik-e, vagy egy, csak külsőségekben hasonló helyre került a másvilágon.

macskákon kísérleteznek

Ahogy közeledtek az objektumhoz, Akito Sakurai elhallgatott. Vajon hogyan vigye be a két kíváncsiskodó helyit úgy, hogy azok ne lássanak túl sokat, és elhiggyék: csupán macskákon kísérleteznek. A feleségének elég lesz annyit mondani, hogy a két úriember üzletkötő, mert az asszony még mindig úgy tudta, a macskaeledel-beszállítás miatt utaztak ide.

Az őrnagy felismerte a kaput, a reflektorokat, újból hallotta a furcsa zúgást, körülnézett. Döbbenten látta, hogy a kőfalon túl, körülbelül nyolcméteres magasságban kisebb tárgyak, evőeszközök, cipők és macskák lebegnek a levegőben. Úgy tűnt, a macskák teljesen természetesnek vették a helyzetet, nyugodtan üldögéltek, sétáltak, mosakodtak a levegőben.

Ebben a pillanatban Sakurai a fémkapu elé állt, olyan közel, hogy arca szinte hozzáért, és megszólalt:

– Ahol a látható csend felülírja a tudatot, ott a mindenség felett a semmiség uralkodik – mire a kapu hangtalanul kinyílt.

Előző rész | Bene Zoltán: Eltévedni ismert vidéken

kép | shutterstock.com