ÚGY TŰNIK, HOGY ITT MARAD
[napravaló] 2015. január 1.
Ments meg a kezdettől, gondoltam. Annak kezdetétől,
ami akkor véget érni látszott, mintha más kezdődne
ugyanúgy. A kiszóródó kávé mintázata kedvező tendenciákra
utalt, és ígéretesen híztak a pormacskák is, valami lehetett
tehát a levegőben, és én, akár egy méltatlan győztes, rögtön
gyanakodni kezdtem. Szorgosan és körülményesen igyekeztem
leleplezni vereségem nyomait, az ablakok tőlem idegen
tisztaságát például, a padló repedéseiben a hangyák életének
sötét bizonyítékait. Mikor rájöttem, hogy sehol se hagytál
nyomot – vagy azért, mert sajnáltad tőlem, vagy mert tényleg
itt se voltál –, sértődötten rohantam el egy kávézóba, ahol
úgy tettem, mint aki dolgozik, vagy egy munkahelyre, ahol
úgy tettem, mint aki nem dolgozik, csak kávézik – nem
emlékszem már. Zsíros, ragacsos meleg fogadott, mikor
hazaértem, ettől lett végre vége, mert csak én felejthettem el
lecsavarni a fűtést, csak én lehettem ilyen gondatlan, vagyis
te nem lehettél itt, noha addig úgy tűnt, mintha itt maradtál
volna. Mint aki megsejt egy tételt, és keserves számítások
árán, de mégis képes bebizonyítani az ellenkezőjét – így
nyugodtam meg. Ments meg a kezdettől, gondoltam.
Aztán máshogy kezdtem gondolkodni.